Ezt olvasta már?


30 éve volt Tatabánya legnagyobb futball sikere

Emlékezzen velünk az 1987/88-as szezonra, amikor Tatabánya futballcsapata majdnem aranyérmes lett de végül a Bp. Honvéd nyerte a találkozást. Azonban mindmáig meghatározó élmény és emlék ez a tatabányai futball élet számára.

Talán soha nem állt annyira közel a bajnoki címhez Tatabánya futballcsapata, mint az 1987/88-as szezonban. Végül a Bp. Honvéd futballistáinak nyakába kerültek az aranyérmek, de a tatabányaiak emlékezetében máig élnek klasszisoktól hemzsegő csapatuk gólgazdag találkozóinak momentumai. Nosztalgiázzon velünk a legfényesebb tatabányai futballsiker 30. évfordulója alkalmából!

A 80-as években igazán remek labdarúgócsapat formálódott Tatabányán. A gárda az évtizedet egy bajnoki ezüstéremmel nyitotta, és egy dekád közepi, apróbb megingást leszámítva (előbb egy 12., majd egy 8. hely, de erre az időszakra esik a Bányász három kupadöntőjéből az egyik, a Honvéd elleni 0–5 is) folyamatosan a liga legjobb csapatai között tartották számon.

Az 1986/87-es idényben elért bajnoki bronzérem a gödör végét jelentette, és érezni lehetett, hogy ez a csapat sokkal többre is képes lehet. Ekkor már kialakult az a saját nevelésű, a városhoz kötődő játékosokat is magában foglaló mag, amelyre bátran építhetett Temesvári Miklós vezetőedző: a Kiss I. – Vincze J., Lakatos, Udvardi, Szalma – P. Nagy, Csapó, Schmidt – Kiprich, Plotár, Vincze I. kezdőt a bajnokság bármely csapatának edzője boldogan elfogadta volna sajátjának.

– Nagyon együtt volt az a csapat, minden poszton válogatott szintű játékosok szerepeltek, talán még a kispadon is. Temesvári Miklós személyében remek edzőnk is volt – emlékszik vissza Plotár Gyula.

– Azt gondolom, abban a bajnokságban a miénk volt a legjobb csapat. A csatársorunk és a középpályánk is roppant gólképes volt – teszi hozzá P. Nagy László, aki a megye II.-ben szereplő Tatabánya FCE vezetőedzőjeként a mai napig rendszeresen visszajár az azóta már Grosics Gyula nevét viselő stadionba.

 

Győztes csapaton ne (sokat) változtass!

Ezt az elvet tarthatták szem előtt a vezetők, hiszen 1987 nyarán mindössze két labdarúgóval erősítették meg a keretet: Salgótarjánból egy 19 éves kapus, Tarlósi István érkezett (noha a juniorok között az ugyancsak roppant fiatal Mázi ugrásra készen várt bevetésre), Mezőtúrról pedig – katonaévei leteltével – visszatért a saját nevelésű Hegedűs István, akire a védelemben számíthatott Temesvári edző.

A szakmai stábban is akadt változás: Buús György pályaedző családi okok miatt távozott a fedélzetről, utódja Ubrankovics Mihály lett.

 

Remek kezdés, hullámzó folytatás

A nyitány – túlzás nélkül – frenetikusra sikerült, ugyanis a csapat három mérkőzés után 16–1-es gólkülönbséggel (!), pontveszteség nélkül állt az élen a Siófok (3–1), a bajnoki címvédő MTK-VM (1–6) és a Debrecen (7–1) elleni győzelmeket követően. Kiprich az MTK ellen 10-es osztályzatot kapott a Népsporttól (egy gól és négy assziszt volt a mérlege), a Debrecen ellen pedig 9-est. Utóbbi mérkőzésen egyébként 3 gól és két gólpassz került a neve mellé, végül azonban valamilyen oknál fogva nem lett ő az első labdarúgó, aki egymást követő két mérkőzésen is a legmagasabb kalkulust kapja a szaklaptól.

Ezek után, augusztus 30-án jött a bajnokság első igazi rangadója: a Bozsik-stadionban vizitált a Temesvári-legénység, és 3–1-es vereséget szenvedett, noha az első félidőben remekül játszott, és Vincze István hatalmas szabadrúgásgóljával előnnyel vonulhatott pihenőre. A második félidőben aztán beindult a Honvéd-henger, és Kiss kapusnak háromszor is ki kellett szednie a labdát hálója bogai közül.

A szeptemberi Tatabánya érthetetlen módon nyomaiban sem emlékeztetett a korábban látottra. Pécsett örülhettünk az egy pontnak, aztán jött a győri vereség, majd a Vasas elleni iksz, ahol lényegében Kiss bravúrjainak volt köszönhető a döntetlen, ráadásul a Vasas még a kapufát is eltalálta. Erre az időszakra tehető a nemzetközi porondtól való búcsú is, az UEFA-kupában a portugál Vitória Guimaræs mutatott ajtót a Kiprichet sérülés miatt nélkülöző Tatabányának.

A klasszis jobbszélső visszatértével aztán elkezdtek jönni az eredmények is: Kipu remekül játszott Szombathelyen (1–1), a Kaposvár (4–0) és a Békéscsaba (5–0) ellen is, így bizakodva várhatta a csapat a váciakat.

 

Megváltozott szerepkörben

Kiprich Józsefnek ekkoriban nagyon ment, ha éppen játszhatott. Sérülések is gyötörték, és sárga lapjai miatt is kihagyott egy mérkőzést. Ennek ellenére a csabaiak elleni találkozót követően 8-as átlagosztályzattal büszkélkedhetett a Népsport értékelései alapján.

– Az utóbbi időben kicsit megváltozott a csapatban a feladatom, a szerepköröm. Ma már nem vagyok annyira az oldalvonal mellé kényszerítve, mint egy szélső. Éppen ezért többet vagyok játékban. Ez nekem is tetszik – nyilatkozta a Dolgozók Lapja október 24-i számában. Érdekes, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyeken Kiprich nem léphetett pályára, a csapat csupán hat gólt ért el.

A Pest megyeiek aztán egy négyest gurítottak Csapóéknak Tatabányán, és ebből a sokkból az ősz hátralévő részében nem is ébredt fel a gárda: a maradék három meccsén csak döntetlenre volt képes. Ez azt jelentette, hogy a csapat a 4. helyen zárja a félszezont.

 

Tavaszi hadjárat

A téli szünetben a Bányász labdarúgói egzotikus helyszínen, Indiában készültek a bajnokság folytatására, és a hazai edzőmérkőzéseket is remek eredményekkel tudták le Temesvári Miklós legényei. A Magyar Népköztársasági Kupából viszont kiesett a Tatabánya, amelynek az Építők jelentett megoldhatatlan akadályt…

Márciusban újra beindult a bajnokság is: az első négy mérkőzésen három győzelem és egy döntetlen került a zsákba, noha az MTK-VM csapata majdnem ráijesztett Csapóékra, az utolsó percben jött Vincze Pilu, és a kapust kicselezve beállította a 4–3-as végeredményt. Nem véletlen, hogy a szurkolók boldogságukban dalra fakadtak a meccset követően: „Miki bácsi, csa-csa-csa, bajnok lesz a csapata!”, énekelték a boldog drukkerek Temesvári mestert éltetve.

 

Amikor nem csupán az ellenfelet kell legyőzni

A tavaszi 5. fordulóban Pécsre látogatott a Kiprichet sérülés miatt nélkülöző Bányász, és noha Plotár fejesével sokáig vezetett, végül vereséggel hagyta el a pályát, részint a játékvezetőnek is köszönhetően. Molnár spori egy vitatható esetnél úgy ítélte meg, hogy Udvardi felkarját érte a labda a tatabányai tizenhatoson belül, és noha a bekk később vehemensen tagadott („Szó sem lehetett kezezésről! Soha nem mondok valótlant, mindig beismerem a hibámat. Jó lenne, ha a játékvezető is így tenne”, idézte szavait a Dolgozók Lapjának másnapi példánya), a pécsiek nem nézték az ajándék ló fogát, és berúgták a büntetőt, majd a hajrában egy Bérczy-fejessel a győzelmet is megszerezték.

Szerencsére a Rába ETO elleni hazai összecsapáson sikerült kijavítani a pécsi fiaskót, és visszavágni az őszi vereségért. A következő, Vasas elleni meccs aztán, akárcsak a két csapat őszi találkozója, ismét Kiss Imre miatt marad emlékezetes, aki a pestiek javára megítélt büntetőt hárította, és további remek védésekkel tartotta életben a Bányász bajnoki álmait.

 

Végy egy jó kapust!

Ekkoriban a remek hálóőr elképesztő, ötvenszázalékosnál is jobb mérleggel büszkélkedhetett, már ami a büntetők hárítását illeti: addigi pályafutása alatt ugyanis 33 esetben szemezett a mészpöttyre tett labdával, és csupán 16 esetben rezdült meg a hálója.

— A kapus feladata „egyszerűen” az, hogy mindig ott legyen a helyén, amikor kapura lövik-fejelik-gurítják a labdát – mondta Kiss a Dolgozók Lapjának, majd elismerte: nem látványos a stílusa, inkább arra koncentrál, hogy mindig a labda közelében legyen.

A Tatabánya az ezután következő három mérkőzését veretlenül abszolválta (közte a váci vendégjátékkal, amelyen sikerült visszavágni a demoralizáló őszi 0–4-ért), és megérkezett a válogatottakkal teletűzdelt Bp. Honvéd nyakára: négy körrel a vége előtt mindössze egyetlen pont volt a különbség, és túlzás nélkül mindenki (talán még az ellenfelek játékosai is) azt várták, hogy a félelmetes támadógépezettel rendelkező Bányász megszerzi története első bajnoki címét. Ám minden másként alakult…

 

„Államérdek, hogy itt átjussunk!”

– A Vác elleni tavaszi idegenbeli bajnoki előtt az egész város felbolydult, hiszen akkor még reális esélyünk volt a bajnoki címre – emlékszik vissza Petrik József, aki ma is szerkesztőségünk megbecsült tagja, az 1987/88-as bajnokságban pedig Plotárék szinte minden meccsén a lelátón foglalt helyet a Dolgozók Lapja tudósítójaként. – Hatalmas tömeg kelt útra Tatabányáról, hogy a váci stadionban buzdítsa a kedvenceit. A szobi révnél nem is tudtunk átkelni, ezért átmentünk Tahitótfalura, ahol egy Bányász-drukkerekből álló, körülbelül másfél kilométeres sor fogadott minket. Mivel esélyünk sem volt a sort végigállni és egyúttal a meccsre is odaérni, egyenesen a révkalauzhoz hajtottunk, és közöltem vele, hogy államérdek, hogy mi itt átjussunk. Ekkor odajött egy számomra ismeretlen tatabányai srác, és közölte, hogy egy szabad helyük van a Zsiguliban. Igen ám, csakhogy mi ketten voltunk. „Akkor összébb húzzuk magunkat”, érkezett a felelet.

– Az eredményeket visszanézve azt mondom, jobban kellett volna koncentrálnunk a kisebb csapatok ellen – véli Vincze István. – Nagyon sok gólt rúgtunk, az előrejátékunk rendben volt, de sajnos a „kis meccseket” nem tudtuk hozni, például a Szombathely vagy a Zalaegerszeg ellen is csak döntetlent értünk el. Tatabányára viszont rettegve jött mindenki, ezt a volt ellenfelek is megerősíthetik a mai napig. Mindenki beállt ellenünk védekezni, és rendesen felkészültek a játékunkból.

– Talán nem bírtuk el a felelősséget, de az is lehet, hogy még támadóbb taktikát kellett volna alkalmaznunk – találgatja a bajnokság végi leeresztés okait P. Nagy László. – Ez volt az erősségünk, hiszen a középpályánk és a csatársorunk is roppant gólképes volt. Talán eltaktikáztuk magunkat, nem volt bennünk elég mersz, hogy ugyanolyan nagy elánnal támadjunk tovább. Ha nagy a tét, a láb is könnyebben megremeg, ez is benne lehetett. Sokat beszélgetünk a srácokkal azóta is erről a szezonról, és azt találtuk ki, hogy maradnunk kellett volna a háromcsatáros játéknál. Hol Plotár Gyula, hol Kipu, hol Pilu húzódott vissza. A 4-4-2-es felállás tehát annyira nem jött be, de ezzel ennyi idő távlatából már nem érdemes foglalkozni.

 

Keserű végjáték

Bármi is volt az oka a visszaesésnek, a Bányász a bajnokságból hátralévő négy meccséből egyet sem tudott megnyerni, és csak két döntetlenre futotta erejéből, miközben kikapott az Üllői úton és Székesfehérváron is. Utóbbi mérkőzésen ment el végleg a hajó…

– Meggondoljuk még azt is, hogy Tatabányán kimenjünk focimeccsre! Ennyire szív nélkül és rosszul játszani… Ezt nem fogadjuk el! – dörögtek a szurkolók a meccs után.

A bajnokság utolsó meccsére Tatabányán került sor: Kiprichék ki-ki meccset játszottak a velük azonos pontszámmal álló Újpesti Dózsa ellen az ezüstéremért. A végeredmény 2–2 lett 8000 néző előtt, méghozzá úgy, hogy a félidőben két góllal vezettek – az újpestiek! Moldván és Kiprich találataival végül sikerült kiegyenlítenie a Bányásznak.

– Úgy érzem, nagy igazságtalanság lett volna, ha nem szerezzük meg az ezüstérmet, bár 0-2 után erre nem sok remény látszott. Azonban a második félidőben már az a Bányász lépett pályára, amelyik oly sok örömet szerzett szurkolóinak. Tudom, hogy közhely, de mit is mondhatnék? Boldog vagyok, nagyon örülök a sikernek. Azt hiszem emelt fővel távozhatok Tatabányáról, ahol szép három évet töltöttem – idézte a Dolgozók Lapja a búcsúzó mester szavait.

 

Az ezüst is szépen csillogott

A csapat tagjaiban azóta is van hiányérzet amiatt a szezon miatt.

– Valami biztos hiányzott belőlünk, mert botlottunk, amikor nagyon kellett volna a győzelem, és nyerhető mérkőzéseket veszítettünk el. Hosszú idő elteltével már nem olyan fájó ez, hiszen az ezüst is szépen csillog. Azt a szezont mi rontottuk el, ezt tudjuk. Senkit nem hibáztatunk. Ha nyertük volna a meccseket, a Honvéd bármit csinálhatott volna – sóhajt fel P. Nagy László

– Sajnálom, hogy nem sikerült bajnokságot nyerni – vallja be Vincze István, az ezüstérmes csapat balszélsője, aki a napokban ünnepelte 51. születésnapját. – Ez a város és ez a csapat megérdemelte volna az aranyérmet. Nyerhettünk volna a következő években is, ha nem megy szét az akkori gárda. De a klubnak fenn kellett tartania magát, ezért eladták a húzóembereket. Kiprich Józsit, engem… A bánya megszűnése után aztán még nagyobb hátrányba kerültünk, de a rendszerváltás számos klubra hasonlóan hatott.

Az ezüstérmes szezont még két 6. és egy 5. hely követte, de 1992-ben bekövetkezett az, amit a tatabányai szurkolók java része elképzelhetetlennek tartott: 37 elsőosztályú szezon után a Tatabányai Bányász SC elbúcsúzott az első osztálytól…

Noha azóta többször is volt esély arra, hogy ismét a régi magasságokba jusson a tatabányai labdarúgás, napjainkban, amikor a Tatabányai FCE a megye II.-ben szerepel, ez meglehetősen távolinak látszik. Talán nem véletlenül sóhajt fel a harminc évvel ezelőtt történtekről beszélve Plotár Gyula:

– Hogy örülnénk ma egy élvonalbeli ezüstnek Tatabányán…

 

Forrás: Hungaricana/Dolgozók Lapja, Wikipedia/kemma.hu/TNL







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Szélsőségesen viselkednek az autóvásárlók Magyarországon

Csökkenés helyett emelkedett az eladott új személyautók átlagos CO2 adata 2025-ben, amit két másik extrém hazai adat magyarázhat.

Így tárold a karácsonyi égősort, hogy ne gabalyodjon össze: ezentúl mindig így csinálod majd

Rengetet bosszankodástól szabadíthat meg néhány ügyes módszer.

Megvan a szám: ennyit hízunk átlagosan karácsonykor

Karácsony után úgy érezhetjük, jó néhány kiló felszaladt ránk. A tudomány szerint azonban ennél jóval kisebb a változás, szó sincs...

Elhunyt az ukrán legenda

Életének nyolcvanötödik évében a kanadai Kamloopsban elhunyt Anatolij Bondarcsuk, az 1972-es müncheni olimpia kalapácsvetésének bajnoka.

Ezekre a dátumokra figyelj, ha tűzijátékozást tervezel

A tűzijáték beszerzésének ideje nem azonos a felhasználhatósági idővel, sőt, sok helyen már teljesen tilos.

Így reklamálhat, ha gond volt a Temu-ról rendelt ajándékkal – Hosszú ügyintézésre számítson

A 2025-ös évben már a kínai Temu vezeti a magyarországi online rendelési listát – derül ki a PwC kutatásából. A felmérés szerint a...

Forma-1 – Verstappen a bevételi lista élén

A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi...

Ritka fotón Pataki Ági 33 éves fia: István kiköpött édesapja

Nem Pataki Ági volt az egyetlen, aki 2025-ben kivételes alkalomból megmutatta fiát.

„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak

A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a...

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Trump bekeményített: öt európait tiltottak ki az Egyesült Államokból

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online...

Halálos karácsony este

Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es kilométerszelvényénél, Algyő térségében. A...

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0