Ezt olvasta már?


A Föld napja: a szelektív gyűjtés fontosságára figyelmeztetnek

Dobd be magad címmel játékos formában kívánják felhívni a környezetvédők a fiatalok figyelmét az alumínium dobozok szelektív visszagyűjtésének fontosságára a Föld napján. - Pécsi Napilap -

Az akció szervezőinek közleménye szerint Magyarországon évente 800-900 millió darab sörös és üdítős alumínium italdoboz kerül forgalomba, de ennek a felét, mintegy 450 millió darab aludobozt nem hasznosítják újra. Ez környezetvédelmi és gazdasági szempontból is óriási pazarlás, hiszen az alumínium minőségromlás nélkül szinte 100 százalékban és akárhányszor újrahasznosítható.

Ahogy Európa más országaiban is, Magyarországon is számos lehetőség áll rendelkezésre az alumínium dobozok szelektív gyűjtésére, ennek egyik módja a számos üzletben telepített visszaváltó automata, de választható a házhoz menő szelektív gyűjtés is. Azonban míg Magyarországon csupán 30-50 százalékos a visszagyűjtés, addig a szomszédos Szlovákiában 69, Ausztriában 70, Belgiumban pedig 98 százalék.

Az dobozok újrahasznosításának nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági előnye is van, hiszen mivel az alumínium majdnem teljesen újrahasznosítható, a folyamat közben keletkezett elsődleges nyersanyagokból készülő fémhez képest az újrahasznosított alapanyagból előállított alumíniumhoz 95 százalékkal kevesebb energia szükséges. Egyetlen aludoboz esetében annyi energia spórolható, amely egy laptop három órás működéséhez is elegendő. A visszagyűjtött alumínium dobozokból sokféle értékes termék készülhet, például autókarosszéria, bicikliváz, de még repülőgép-alkatrész is.

A kampányhoz játék is kapcsolódik, amelynek részletei a dobdbemagad.com oldalon érhetők el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Különös részletet osztott meg a forgatásról Noah Schnapp, ezt az egy dolgot mindig titokban tartotta előtte a Stranger Things stábja

A Stranger Things kulisszái mögött nem mindenki tudott mindent – még akkor sem, ha az illető évek óta a sorozat egyik központi...

Kártyát húzott a jósnő: lapok a cigánykártya pakliból, amik megváltoztatják az életed

itt a friss jóslat december végére, ilyen óriási változásra még nem volt példa

Íme Európa leghosszabb útja, ami gyakorlatilag egy mega-autópálya

8500 kilométert kellene vezetne elejétől a végéig.

A bőség sarka, amit eddig rosszul használtunk

Sokan kérdezik, tényleg elég ennyi a bőség vonzása érdekében. Mi is így voltunk vele, amíg egy ponton el nem döntöttük, hogy...

Ha van Netflixed, itt van két remek film hozzá az ünnepekre

A karácsonyi hét beköszöntével sokan keresik azokat a filmeket, amelyekkel vagy tovább fokozhatják az ünnepi hangulatot, vagy épp...

Trump apó karácsonykor a szenet istenítette a gyerekeknek

„A szén tiszta és gyönyörű” – mondta a fosszilis energiahordozókban hívő Donald Trump, aki gyerekek kérdéseire válaszolt...

Szenteste sem pihenhettek a tűzoltók, 179-szer riasztották őket

Ketten szenvedtek szén-monoxid-mérgezést.

Rendkívüli állapotot hirdettek Dél-Kaliforniában a heves esőzések miatt

Több helyszínen is evakuálást kellett elrendelni. 

Erdő Péter: a szeretet nem fér össze a félelemmel

Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és...

Leállították a hamis Samsung mobilokat készítő gyárat

Kínából szerzett alkatrészekből állították össze a mobilokat.

Baj volt a Budapest-Bécs repülőjáraton, kellemetlen döntést kellett hozni

A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő Air Baltic repülőgépének kedd...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek

Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0