Ezt olvasta már?


A Hamlettel indítja az évadot a Babits Színház Esztergomban

A Hamlet színpadra állításával kezdi meg idei évadát Esztergomban a Babits Színház - mondta el az intézmény igazgatója az MTI-nek.


hirdetés

Kaj Ádám tájékoztatása szerint a társulat a karantén alatt a pedagógusok kéréseinek eleget téve több mint 30 vers- és prózafelolvasó videóval segítette a távoktatást.

Több ezer nézőt értek el a felolvasószínházi formában előadott első bemutatójukkal. A Vörös István által írt Hegel halála című drámát az elmúlt hónapok karanténtapasztalata inspirálta.

A Babits Színház a 2020/2021-es évadban műsorra tűzi még Hollós Gábor rendezésében a Hübrisz Hotel című, a görög mitológia inspirálta tantermi előadást, Kaj Ádám rendezésében Ödön von Horváth Istentelen ifjúság című előadásának monodráma változatát, valamint az évad zárásaként bemutatják a cseh Vladislav Vancura Szeszélyes nyár című művének átdolgozását.

Az új bemutatókon kívül az évad első felében felújítják a társulat korábbi népszerű előadását, a Presszó-szonátát. Ha a járványhelyzet megengedi, még ezen a nyáron ismét látható lesz a Hegel halála Esztergomban, és a budapesti Óvóhely kultúrbunkerben.

Az évad során a Bubik Színpad minden hétvégén saját és befogadott produkciókkal várja a közönséget a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium épületében. Műsoron maradnak: Sörgyári capriccio, Hruscsov pincére voltam, Az influencer, Hogyan legyünk boldogtalanok?, Jónás könyve, A Sötétben Látó Tündér.

Esztergom első kőszínháza 2020 márciusában a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban kapott állandó játszóhelyet egy hetven fős kamaraterem kialakításával.

Az iskola színjátszó körének tagjai statisztaként részt vehetnek az egyes darabokban, illetve Esztergom iskoláiban rendhagyó irodalom és színháztörténeti előadásokat terveznek, színészek részvételével.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Itt a harmadik: Határtalan a boldogsága Csutiéknak

Van ok a nagy örömre Kulcsár Edináéknál.

Újságíróra támadtak Jakab utcafórumán

Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal számára addig tart a sajtószabadság, amíg a számukra kellemetlen témák nem kerülnek...

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott...

Árnyéka egykori önmagának: jó pár kilót felszedett magára a világhírű színésznő

Charlize Theront bikinis paparazzi fotók leplezték le, miközben Görögországban nyaralt családjával.

Tisztítják a bélrendszert, beindítják a fogyást: 8 gyümölcsturmix, ami tele van vitaminnal

A nyári gyümölcsszezon idején érdemes naponta fogyasztani valamilyen turmixot. Az alábbiak nemcsak elősegíti a fogyást, de még a...

Szép csendben elismerést kapott Magyarországon a világ legbotrányosabb vakcinája

Megkapta a gyógyszerkészítmények helyes gyártási körülményeit bizonyító GMP-bizonyítványt az indiai Bharat Biotech által...

Kiderült, hogy mi okozta a 24 éves zenész halálát

Annak idején egy három másodperces videóval vált ismertté.

Merkely Béla szerint nem kell tülekedni a harmadik oltásért

Az alapvetően csak a különösen veszélyeztetetteknek szükséges.

Hatmillió forintos motivációs elismerést kapott Müller Cecília

Két helyettesének is jutott összesen több mint 12 millió forint.

Semmiképpen se hagyja ki ezt az iPhone-frissítést, életmentő lehet a telefonjának

Úgy tűnhet, nincs nagy különbség az iPhone-ok, iPadek egyes kisebb frissítései között. Azonban az új update „életmentő” lehet e...

Sport

Nevetséges videóbíró: érthetetlen, hogy lehetett ezt a horvát lövést gólnak látni - videó

Az elképesztő bírói ítélet sem tudta azonban megzavarni a szenzációsan játszó magyar csapatot.

Csipes Tamara zokogva ünnepelte Kozák Danuta legyőzését

Az ezüstérmet nyerő kajakozóból mentálisan rengeteget kivett a Kozákkal való versengés.

Óriási bravúr: 13 év után újra éremért játszhat az olimpián a férfi vízilabda-válogatott

A horvátok elleni negyeddöntőben Manhercz világklasszis teljesítményt nyújtott, de a többiek is kitettek magukért. Pénteken a görögök ellen játszunk az elődöntőben.

Videón az ötödik magyar aranyérem: Így lett olimpiai bajnok Tótka Sándor

Mutatjuk a férfi kajakosok sprintszámát, amelyben Tótka Sándor révén megszületett a magyar olimpiai csapat ötödik aranyérme.

Hosszú Katinkáék kirablása: ennyibe kerül Gelencsér Máté órája, amiért rájuk támadtak

Barcelona – Hősként állt ellen barcelonai támadóinak Hosszú Katinka, valamint edzője és párja, Gelencsér Máté.

Egy 17 éves gimnazista közel járt ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobb sprintereit

Rendkívül magas színvonalú versenyt hozott a 200 méter és a kalapácsvetés is a tokiói olimpia szerdai napján.

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás üzent a döntő előtt a testvérének

A kiváló birkózó még mindig keresi a szavakat az aranyérem megszerzése után.

Hihetetlen hajnal: egy arany- és két ezüstérem a magyar mérleg.

Sportolóink remekeltek a nyílt vízi versenyszámokban az ötkarikás játékokon.

A Fradi egy kabaréba illő öngóllal és egy tizenegyessel került jelentős előnybe a BL-selejtezőben

A Ferencváros komoly lépést tett a továbbjutásért, de piszok nehéz lesz a keddi visszavágó.

Ezzel a csapattal találkozik a döntőben a magyar női pólóválogatott, ha legyőzi a spanyolokat

A címvédő amerikaiak jutottak elsőként a női vízilabdatorna fináléjába.

0

Bulvár

Veszélybe kerülhetnek egy hazai bank ügyfelei

Újabb adathalász átverésről adott ki figyelmeztetést az egyik legnagyobb magyarországi bank.

Egy intenzív terápiás orvos véleménye a védőoltásról

Az intenzív terápiás részleg (ICU) orvosaként sokszor nem hiszek a fülemnek, amikor a nem beoltott pácienseink magyarázatait hallom - írja az alábbiakban ismertetett cikkében egy intenzívterápiás orvos, egyetemi kuta

Szörnyű tragédia történt Sárváron

Halálos közlekedési baleset történt szerda reggel a Vas megyei városban.

Sokkot kapott a menyasszony, mikor meglátta a vőlegényét az oltárnál

Elég hihetetlen sztorit osztott meg egy nő követőivel, amely az esküvője napjához kapcsolódik.

Ő volt Mussolini szeretője, együtt végezték ki őket: Clara Petacci már gyermekként is rajongott az olasz diktá...

Clara Petaccit teljesen elkápráztatta a nála közel három évtizeddel idősebb Mussolini személyisége, szenvedélyes kapcsolatukról naplójában is beszámolt.

27 százalékkal nő az infarktus veszélye, ha 60 évesnél idősebb és nem tornázik

Veszélyeket is rejt az a gondolat, hogy sokan a 60 év fölötti életszakaszt és különösen a nyugdíjas éveket kizárólag a pihenés időszakának tekintik és a fizikai aktivitásukat a minimálisra csökkentik. Cikkünk

Nevetséges videóbíró: érthetetlen, hogy lehetett ezt a horvát lövést gólnak látni - videó

Az elképesztő bírói ítélet sem tudta azonban megzavarni a szenzációsan játszó magyar csapatot.

Egészen addig nem volt orgazmusom, amíg nem találkoztam a mostani párommal

Igen, én is olyan nő voltam, aki folyamatosan kereste a cikkeket, hogy mégis hogyan lehet egy nőnek hüvelyi orgazmusa. Ugyanis nekem nem volt, egészen két évvel ezelőttig. Mivel két szexuális partnerem volt a mostani p

Hosszú Katinka édesapja: “A lányom Shane Tusup mellett volt a legjobb” – az olimpiai kudarc ...

Hosszú István önmagát hibáztatja lánya tokiói olimpiai kudarcáért.

blogmorzsák

A dús kebel története a kenőcstől a szikéig

A plasztikai műtét előtt sok más módszer létezett a női mell megnagyobbítására. Cikkünk az Arcanum segítségével készült.

Így verik át a horvát szállásadók a magyar utazókat

Magyar vagy? Te foglaltál négy hónapja, igaz? Áh, sajnos már nem elérhető...

Ennél szexibb ma már nem lesz! 2021 a bralette éve

Forró nyarunk kedvence ez a szellős, izgalmas és különleges darab. Éljen a bralette!

A különbség a gazdasági tanácsadó és a könyvelő között

Mikor segíthet egy könyvelő, és mikor egy gaz­da­sági tanácsadó? Sok vállalkozónak nem egyértelmű.

Így segíthetsz lehangolt kutyádon: 7 ötlet, amitől jobb kedve lesz

A kutyáknál is előfordul, hogy nincs mindig jó kedvük. Mutatunk néhány tippet, hogy vidítsd fel négylábú társadat.

Pénzt oszt a Youtube

100 millió dollárt különít el a tartalomelőállítók számára, hogy vonzóbbá tegye magát, mint a TikTok.

„Nem tudok okot, amiért elmennék innen”

Milyenek egy Svájcban élő magyar szoftver­fej­lesztő hétköznapjai? Tapasztalt-e megkülönböz­tetést? Megy vagy marad?

A zirci apátságra zuhant német pilóta története

A második világháború idején egy fiatal német pilóta zuhant a zirci apátságra, melynek nyomai még ma is láthatóak.

Reménytelenül romlik az értékes irodalmi emlékhely

Nem a szekszárdi emberek ha­nyagok, minden a városházától függ.

Az államtitkár saját Századvégje

Egymilliárdos támogatásból gründoltak agytrösztöt az innovációs tárcánál.

Szexi vagy merész?

Melyik fürdőruhát választanád?

Tüskevár 1x07 - Tüskevár meghódítása

„És a három férfiember elgondolkodva nézi a lángokat, merengve a nagy misztériumon, aminek a neve: NŐ“

0