A KIA továbbra is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon
A KIA az idén is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon, részesedése 12,3 százalékos az első fél évben eladott 321 járművel, ám jövőre a piac jelentős zsugorodására számítanak.
Nagy Norbert, a dél-koreai márka magyarországi importőre, a KIA Hungary elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón vezetője elmondta: a márka folyamatosan növeli az elektromosított (hibrid, plug-in hibrid, elektromos) modellek részarányát az eladásaiban. Tavaly ez 13 százalékot tett ki, az idei terv 17 százalék, amely augusztusig 12 százalékra teljesült.
Az elnök tájékoztatása szerint a 2021. évi 8800 darabos eladás után az idén 8500 jármű forgalomba helyezését tervezik Magyarországon, ebből augusztusig 6176 meg is történt.
A márka vevőinek 30 százaléka jelenleg magánszemély, a többi flottaértékesítés. Nagy Norbert arra számít, hogy az arány az autópiaci visszaesés miatt a flottavásárlások 75 százalékra eltolódását fogja eredményezni. A KIA a privát vásárlásoknál 8,8 százalékos részesedéssel rendelkezik, ezzel a negyedik helyen áll a márkák között, míg a flottaértékesítésben az ötödik 7,1 százalékkal.
Nagy Norbert rámutatott: az autóipart sújtó nehézségek a KIA-t is elérték, jelenleg a magas számú ügyfélmegrendelés mellett a hosszú szállítási idővel küzdenek, ami a gyártónál fellépő alkatrészhiány, a romló ellátási lánc következménye. Az idei értékesítést még az határozza meg, hogy a gyártó milyen ütemben tudja kielégíteni a megrendeléseket, ellátni az importőrt - mondta.
Az elnök az MTI-nek kifejtette: a magyarországi újautópiac a következő hónapokban várhatóan már szembesülni a fog a vásárlói igények erőteljes csökkenésével, ami érzékenyen érintheti a márkakereskedéseket, különösen a kisebb tőkeerejű vállalkozásokat.
Úgy véli, a 2022-re prognosztizált 115 ezer darabos forgalomba helyezés után jövőre akár az idei 70 százalékára zsugorodhat a magyar személyautó-piac.
Különösen a kis- és középkategóriás járműveknél kell jelentős visszaesésre számítani, amit vásárlói oldalról a romló gazdasági felételek magyaráznak, kereskedői oldalról pedig a kisebb kínálat. A trendhez a KIA kínálata is igazodik, jövőre megszűnik a kiskategóiás Rio modell forgalmazása - jelezte. Hozzátette: a nagyobb kategóriájú, drágább modelleknél nem várható visszaesés.
A KIA 27 értékesítési ponttal és 30 szervizponttal rendelkezik Magyarországon. Az elnök szerint az autóipar és az igények a márkakereskedői hálózat átalakulását is magukkal hozzák, a kereskedések helyett egyre inkább átadási pontokra lesz szükség.
hírek innen, onnan
Melyik élelmiszerben van a legtöbb magnézium? Ez a 7 mindenképp legyen az étrendedben
Nem győzi mondani a szakértő.
A nárcisztikus szülők gyereke így nő fel: szomorú szerepekbe kényszerülhet
Felnőttkorban is sokszor küzdenek a gyermekkori szerepek felszámolásával.
Bármelyik nap megszülethet a Megasztár énekesének gyermeke
A Megasztár énekese a babavárásról mesélt a Borsnak.
Egészséges alternatívák ünnepi süteményekhez - Csökkentsük a cukor- és kalóriabevitelt
Az ünnepek idején a családi és baráti asztalok elmaradhatatlan fogásai a hagyományos sütemények, melyek ugyan ízlésesek, de magas...
Pogácsára és kommunikációra jut 100 millió, de parkőrségre egy fillér sem – Erzsébetvárosban így néz ki Niedermüllerék 2026-os költségvetése
Parkőrség nem lesz 2026-ban Erzsébetvárosban.
Minden reggel arcot mosol? Szakértők szerint nem biztos, hogy kellene
Sokan úgy gondolják, a reggeli arctisztítás elengedhetetlen, pedig a bőrgyógyászok szerint ez nem mindig szükséges – sőt, akár árthat...
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!
Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az...
Amikor a foci egy pillanatra legyőzte a háborút
1914 karácsonyán a nyugati front lövészárkaiban a katonák kilátástalan állóháborúban vártak – és ekkor történt valami, amire...
Házasság első látásra: Dávid Petra elmondta, mit szól hozzá, hogy a volt férje összejött Deák Rebekával
Mozgalmas éve volt Dávid Petrának a 2025-ös is. A Házasság első látásra című műsor első évadának szereplőjét a Farm VIP-ben...
Különleges „tündérkörök” Magyarországon – erre jutottak a kutatók
A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (HUN-REN FI) kutatói nemzetközi együttműködésben, új műholdalapú megfigyeléseket...
Brutális fagyok jönnek, ezen a napon kezdődik, amikor a kemény mínuszok megjelennek az országban
Ilyen változás áll be az időjárásban a héten.
A milliárdosok kedvenc helyei
New York nagy előnnyel vezeti a világot, több mint 100 milliárdosnak ad otthont. Ázsia uralja a rangsort, a kínai és indiai városok a...
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


