A Tatabányán működő japán cég, a Bridgestone több milliárddal növelte árbevételét
A japán Bridgestone gumiabroncsgyártó tatabányai üzeme 2016-ban 34 milliárd forint árbevételt ért el, szemben a 2015-ös 26 milliárd forinttal - mondta el a vállalat ügyvezető igazgatója. - Tatabányai Napilap -
Topolcsik Melinda hozzátette, a gyár kapacitásbővítésének második üteme 2017 végére fejeződik be, ekkorra a tatabányai üzemre fordított beruházási érték eléri a 150 milliárd forintot.
A gyár a bővítés előtt, 2013-ban 361 dolgozóval 1,8 millió abroncsot állított elő, 70 ezer négyzetméteres területen. A termelés felfutása 2020-ra várható, ekkor ezer munkatárssal 7,2 millió autógumit gyártanak majd, és a gyár alapterülete eléri a 147 ezer négyzetmétert.
A tatabányai üzem a Bridgestone legfejlettebb technológiával felszerelt európai gyára, 270-féle abroncsot készítenek itt. A hagyományos gyártási technológiák mellett itt megtalálható a világon csak három gyárban alkalmazott BIRD gyártósor, mely az alapanyagokból emberi kéz érintése nélkül készít gumiabroncsokat. A technológiát a prémium kategóriás kerekek gyártásánál használják.
Az ügyvezető igazgató elmondta, szintén Tatabányán készül a cég legújabb fejlesztése, a DriveGuard defekttűrő abroncs, amelynél a gyár garantálja, hogy levegővesztés után még nyolcvan kilométert lehet autózni vele, nyolcvan kilométeres sebességgel.
Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke hozzátette, a defekttűrő gumi egy közepes személyautóra mintegy 1500 forinttal kerül többe a hagyományos keréknél. Az abroncs megerősített oldalfala megtartja a jármű súlyát.
Forrás: Kemma

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


