Ezt olvasta már?

Illegális bevándorlás - Vádat emeltek egy egyiptomi embercsempész ellen

Embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Komáromi Járási Ügyészség egy letartóztatásban lévő egyiptomi férfi ellen, aki négy szír állampolgárt próbált m...

0

A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik egy elemzés szerint

A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá - közölték.


hirdetés

Az elemzés szerint a felújításra fordított támogatással együtt az ügyletek közel kétharmada az ingatlanpiacra és a lakásállományra van erőteljes hatással, illetve sokan meglévő hitelüket elő- vagy végtörlesztik a pénzből.

A független hitelközvetítő több mint 200 babaváró támogatást vizsgált meg az elmúlt időszakban benyújtott igénylések alapján. Ebből kiderült, hogy az igénylők 13 százaléka megtakarítási céllal veszi fel a támogatást, ezen belül részben a később megszületendő gyermek miatt, részben pedig magyar állampapír pluszt vásárolnak belőle.

A támogatást igénylő friss házasok 10,5 százaléka pedig valamilyen régebbi hitelét szeretné részlegesen vagy teljesen törleszteni. Elenyésző számban voltak olyanok is, akik autóvásárlást vagy a vállalkozás fejlesztést jelölték meg a felhasználás céljaként.

A jegybank adatai szerint a babaváró hitelkihelyezés júliusban 54 milliárd forint volt, 5500 hitelfolyósítást jelentettek a bankok 9,7 millió forint átlagos összegben. A támogatás iránt megmarad az élénk érdeklődés, így az éves babaváró hitelkibocsátás 400 milliárd forint is lehet az első teljes évben, ami 25-40 ezer ügyfelet jelenthet.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Lekerül a biztonságos országok listájáról Horvátország, Csehország és Franciaország

Erről döntött a szlovén kormány, ami azt jelenti, hogy nem ajánlott ezekre a helyekre utazni.

Több szempontból kínos a Kaleta-ügy, de nem a bíróságnak

Kínos több kormánynak, kínos a Fidesznek, az ügyészségnek, a Fehér Liliom Egyesületnek, Kaleta ügyvédjének, de még az egyházaknak is....

Orbán Viktor is ajánlotta a Fidesz új tagját, Menczer Tamást

Nagy harcok mögöttünk, nagy harcok előttünk írta közösségi oldalán Menczer Tamás, aki a Fidesz új tagja lett.

Hörgött és rángatózott a buszmegállóban rendőrök mentették meg

A nagykátai rendőrök földön fekve, görcsrohamtól szenvedve találtak egy férfit a buszmegállóban. 2020. június 30-án a reggel...

Karácsony: Van, hogy a kormány engem is meg tud lepni

A főpolgármester szerint miközben a kormányzat aggódik a Lánchíd állapota miatt, "telepakolná a hidat bombákkal és rakétákkal a...

Négy évre tiltották el a maratonfutás korábbi világcsúcstartóját

Wilson Kipsang sorozatban nem felelt meg a holléti nyilvántartás követelményeinek.

Megint jól jártak a kormány kedvenc előadói

A komolyzenei művekért 126,8 milliót osztottak ki.

Csapatot cserél Macron: már meg is van az új kormányfő

Emmanuel Macron hónapok óta kormányátalakításra készült. Most meglépte.

Három hét után felfüggesztette a RAV4 megrendeléseit a Toyota

Úgy tűnik, hogy a Toyota a plug-in szegmensben klasszikusnak nevezhető problémával néz szembe, miként a gyártási kapacitást jelentősen...

A lávaköves masszázs 6 hátulütője

A meleg lávaköves masszázs kiválóan ellazítja fájó testrészeidet, de ha nem megfelelően csinálják, könnyen okozhat kényelmetlenséget...

Szinte már teltházas a Fishing On Orfű

Már csak a szerdai napra maradtak jegyek, arra is mindössze kétszáz darab.

Kiss Tibi teljesen kimerült, idén már nem áll színpadra a Quimby

Nem kért segítséget a bajban, most terápiára jár és pihennie kell, a koncerteket is lemondják üzente a frontember és a zenekar a...

Sport

Évtizedekig erőszakoltak olimpiai bajnokokat az amerikai úszóedzők, most kitört a botrány

Hat áldozat nyílt levélben szólította fel a USA Swimming elnökségét, hogy vessenek véget a szövetségben eddig elhallgatott szexuális bántalmazásoknak.

Titokban eltemették Benedek Tibort - Megszólalt a család

Benedek Tibor családja közleményt adott ki, amelyben megköszönték az együttérző üzeneteket, illetve a legendás sportoló megemlékezésének részleteiről számoltak be.

Babos Tímea fürdőruhás képe felforrósítja a balatoni nyarat

A magyar teniszező itthon tölti a szabadidejét.

Fürdőruhás képpel köszöntötték a nyarat a dunaújvárosi kézis lányok

Kiváló csapat állt össze a korábbi BL-győztesnél a következő szezonra.

Messi elhagyhatja a Barcelonát

Megszakadtak az új szerződésről szóló tárgyalások.

Szűk családi körben búcsúztak Benedek Tibortól, megemlékezés a Magyar Kupa döntője előtt lesz 

A férfi vízilabda Magyar Kupa döntője előtt pályafutása legszebb pillanataival emlékeznek Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóra.

Messi készen áll, hogy elhagyja a Barcelonát

Az évek során már többször felmerült, hogy Lionel Messi elhagyhatja a Barcelonát, de ez az opció jelenleg reálisabbnak tűnik, mint valaha.

A Liverpool megszerezheti a Bayern legjobb középpályását

A Liverpool eddig csendben volt, Wernerről le is csúszott, ám most egyre erősebben hallani egy zseniális húzásról.

Jakabos Zsuzsanna edzés közben is lenyűgözően néz ki

A magyar úszó szerint a víz az ő játszótere.

Debrecen: vita a Lokiról - 16 csapatos NB I is szóba került

Pénteken újabb fontos tanácskozás lesz.

Reménykedhetnek a Barcelona-hívek ? Szenved a Real Madrid

A Real városi riválisa kaparhatja ki a gesztenyét a katalánoknak. 

Ma visszatér a Forma-1 is, élőben nézhetjük

Az Osztrák Nagydíjjal rajtol a 2020-as szezon.

0

Bulvár

Áder János úgy döntött, ez a négy személy többé nem lehet magyar állampolgár

A négy személy közül ketten az egykori Jugoszlávia, ketten pedig a Szovjetunió területén születtek.

Most érkezett: Börtön várhat Hajdú Péterre

Egymilliárd forintnál is több készpénzt vett fel két olyan cég számlájáról, amelyhez papíron semmi köze nem volt.

Évtizedekig erőszakoltak olimpiai bajnokokat az amerikai úszóedzők, most kitört a botrány

Hat áldozat nyílt levélben szólította fel a USA Swimming elnökségét, hogy vessenek véget a szövetségben eddig elhallgatott szexuális bántalmazásoknak.

Shane Tusup és gyönyörű barátnője, Courtney: a budai vár előtt romantikáztak

Shane Tusup és barátnője már egy éve együtt vannak.

Lefeküdtek a karanténba helyezett hotelvendégekkel az őket ellenőrző biztonságiak Melbourne-ben

Ezen kívül még számos járványügyi szabályt megszegtek több szállodában is, Victoria állam kormányfője vizsgálatot indított.

Kitálalt Molnár Csilla Andrea exe: ezért kellett meghalnia a szépségnek

"Az apja engem okolt, még Csilla temetésén is azt ordította nekem, hogy gyilkos vagyok."

Elfogadták az osztatlan közös tulajdon megszüntetését szolgáló törvényt

A képviselők 139 igen szavazattal és 55 tartózkodás mellett elfogadták az agrárminiszter előterjesztését a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről.

Még napjainkban is félelmetesen hat ez a titkos föld alatti gyár a Dunakanyarban

A titkos föld alatti bunkerekről, háborús alagutakról ma is sok helyen suttognak az országban. A vészterhes időkben sokszor bizonytalanná váló határvonalak mentén pedig valóban létesültek olyan ipari-katonai objektumok, amelyektől tátva marad az ember szája. A Dunakanyar közelében is akad egy ilyen.

Megtalálták a világ egyik legnagyobb illegális halászhajó flottáját

Bizonyíték van az illegális tonhal-halászatra az egykor kalózairól ismert Szomália partvidékéről.

Rabszolgák leszünk: heti 7 nap munka, havi 1 szabadnap

A vészhelyzet lejárta után is marad a rabszolgatörvény, továbbfejlesztett verzióban. A Fidesz látástól jövő Mikulásig dolgoztatná a magyarokat.

Lemondott a francia kormány

Ez nem váratlan, mert Emmanuel Macron már kormányátalakításra készült.

blogmorzsák

„Szívünkbe hatol” a halasi bicska

A világhírű bicskatípus téves megnevezésének nyomában.

Fájdalomcsillapítás akupunktúrával

Az akupunktúra hagyományosan nem a nyugati orvoslás része, de világszerte egyre többen használják fájdalomcsillapításra.

A Puskás Akadémia lesz a nagy közös bokszzsák?

Sokan vizsgáznak majd sportszerűségből és sportszeretetből: vajon látni fogjuk a lényeget az emblémán túl?

Hétköznapok a kiszáradó Hollandiában

Hollandia a mondás szerint "a vizek országa", ám az utóbbi években ez egyre kevésbé igaz.

Egy szuper magyar képregény közfinanszírozási kampánya

Az AllStar fiatal "szuperhősének álmai színesben élednek újjá. Most te is segíthetsz ebben!

Nyakunkon a szúnyoginvázió! Így védekezz!

Mutatjuk, hogyan ejtsd csapdába a kellemetlen vérszívókat és egyéb rovarokat.

A Toyota jól csinálta

Amikor a Toyota először jelent meg az amerikai piacon évtizedekkel ezelőtt, a nagy V8—asok árnyékában komolyan meg kellett küzdenie azért, hogy bárki is komolyan vegye.

Szobrok sötét árnyékában

A szobordöntés megbotránkoztató - de gyakran a szobor még botrányosabb örökséget őriz.

"Attól tartok, Justicia ezúttal újra vak volt"

" Azokat a felvételeket valóságos gyerekekről készítették."

Önkiszolgáló politikusok

A jelek arra utalnak, hogy Tarlós Istvánt reaktíválta a kormányzat.

A hiba az ön készülékében van?

Aki nem tartós, perspektívával rendelkező és monogám kapcsolatot szeretne, arra sokan gyanakodva tekintenek.

Kielégíthetetlen emberek! Hogyan tovább?

Vajon mi a helyzet a járvány után? Hogyan tovább, gazdaság, hogyan tovább, emberek?

0