Ezt olvasta már?

0

A dobogón tölthetik a telet a tatabányai kézilabdázók

Egyértelműen leszögezhető, hogy Tatabánya legnépszerűbb csapata a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabda-együttese.


hirdetés

Ez nem véletlen, hiszen a csupaszív vezetőedző, Matics Vladan egy nagyon szerethető, az utolsó leheletéig küzdő társaságot alakított ki a megyeszékhelyen. A kék-fehérek ennek is köszönhetik, hogy újból erőn felül teljesítve, a telet a képzeletbeli bajnoki dobogó harmadik fokán tölthetik.

A 2018–19-es bajnokság kezdete előtt már érzékelhető volt, hogy az élvonalbeli tatabányaiak riválisainak száma jócskán megnőtt. Több csapat, mint az alaposan megerősödő Balatonfüred, Csurgó és Ferencváros is benyújtotta igényét a bronzéremre.

– Már az induláskor látható volt, hogy nagyon megnövekedett a bajnokságban a konkurenciánk – emelte ki Matics Vladan, a kék tigrisek vezetőedzője.

– Mindegyik bronzéremért küzdő ellenfelünk alaposan megerősödött, nekünk pedig egy adott büdzsén belül kellett maradnunk, gazdálkodnunk. Eközben Harsányi Geri visszavonult az első osztálytól, Szöllősi Szabi meg eligazolt. Ezért igazoltuk át Győri Mátyást, aki irányító-átlövő, viszont ő még a szezon előtt súlyos sérülést szenvedett. Emellett még annyi történt, hogy a román hálóőrünket Bartucz Lacira váltottuk, ám már nyár végén tudtuk, nagyon kemény feladatok várnak ránk.

Matics mester többször is említette, hogy a Veszprém és a Szeged más kategória az NB I-ben, mint a többi gárda. Ezért is fölösleges bármelyik társaságot hozzájuk mérni. A két topcsapat költségvetéséről nem is szólva…

– A nehezedő feltételek dacára azt mondhatom, hogy a fiúk kitettek magukért – dicsért a szakvezető. – A gyöngyösi fiaskót leszámítva elértük céljainkat, de az otthagyott két pont a szezon végéig hiányozni fog. A Tatabánya még áll a Magyar Kupában, bejutottunk az EHF-kupa csoportkörébe, és jelenleg a bajnokságban is őrizzük harmadik pozíciónkat.

Ígérhetem, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy tavasszal is hasonlóan jól teljesítsünk. De az biztos, hogy az idény második fele pokolian nehéz lesz. Nem tudom, hogy a klub vezetése meg tudja-e erősíteni a játékoskeretünket, mivel egyszerűen kevesen vagyunk.

Az lenne az optimális, ha minden posztra legalább két, nagyjából azonos képességű bevethető játékosunk lenne. Persze tudom, ennek objektív korlátai vannak. Ám most ősszel is nagyon leszűkült a hadra fogható kézilabdázóink száma egy-két sérülés vagy betegség miatt. Úgy gondolom, hogy például Győrivel a keretben Gyöngyösön is nyerhettünk volna.

Az valóban egyértelműnek látszik, hogy az Balatonfüred, Csurgó és az FTC a kék-fehérek legnagyobb riválisai. A tényszerűség kedvéért illik megemlíteni, hogy mindegyikkel idegenben kell majd játszania a Grundfosnak a folytatásban.

– Most hoztuk a kötelezőt – hangsúlyozta Matics mester –, hiszen legerősebb ellenlábasainkat hazai környezetben legyőztük. Ám tavasszal, amennyiben versenyben akarunk maradni a dobogóért folytatott harcban, egy-két idegenbeli bravúrra is szükségünk lesz. Számunkra nincs kötelező győzelem, ez a séma legfeljebb a Veszprémre és a Szegedre igaz. Éppen ezért vadászik szinte mindenki a mi skalpunkra, minket akarnak megcsípni, mert a Tisza-partiak és a bakonyiak ellen esélytelenek.

Nehogy félreértse valaki, de ahogy számolgattam, a harmadik helyért folytatott versenyfutásban jelenleg a Balatonfüred helyzete tűnik a legkedvezőbbnek. Ezért csak ismételni tudom önmagam, mi jövőre is mindent elkövetünk, hogy erre rácáfoljunk, és újból érmesek legyünk.

– A karácsonyt még Magyarországon töltöttem, aztán de­cember 27-én megkezdtük a válogatottal a közös felkészülést – összegzett a Tatabánya vezetőedzője. – Előreláthatólag csak január 25-én találkozom a klubcsapatom mindegyik tagjával, de mindegy, ezt a helyzetet is kezelni kell! Most pedig szeretném megragadni az alkalmat, hogy valamennyi sportbarátunknak, szurkolónknak sikeres újévet kívánjak!

 

Kihagyja a felkészülés elejét Matics Vladan vezetőedző

A Grundfos Tatabánya KC játékosai január 9-ig kaptak pihenőt, de valószínű, hogy az első közös, a teljes kerettel tartható edzés január végén jöhet csak össze. Ennek az az oka, hogy a tatabányaiak hazai és külföldi válogatottjai saját nemzeti csapatuk kereteivel készülnek a január 10-én rajtoló világbajnokságra.

Emellett, mivel Matics Vladan a dán-német közös rendezésű világversenyre készülő magyar nemzeti csapat egyik szövetségi kapitánya is Csoknyay István mellett, ő sem tartózkodhat majd Tatabányán az alapozás kezdetén.

A magyar válogatott bő keretének jelenleg egyébként négy Grundfos-játékos (Ilyés Ferenc, Juhász Ádám, Sipos Adrián, Székely Márton) a tagja, a január 6-i, Dánia elleni felkészülési mérkőzés után derül ki, hogy ki utazhat közülük a vb-re. Miközben az új bajnokság második etapját február 2-án, a balatonfüredi rangadóval kezdik a kék-fehérek.

 

 

 

forrás: kemma.hu







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Elképesztő tragédia a Hableány után: a kismartoni baleset áldozatai is dél-koreaiak

Dél-koreaiak voltak az áldozatai annak a súlyos vasúti balesetnek, amely szerda este történt Kismarosnál. A Hableány hajó katasztrófája...

A liberálisok is visszalépnek Karácsony javára

Sermer Ádám Karácsony Gergely javára lép vissza, őt fogja támogatni a kampányban. Közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökön...

Novák Katalin: Több mint húszezren igényeltek támogatást a családvédelmi akcióterv keretein belül

A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát - közölte az...

Trump ismét szigorított a bevándorlási szabályokon

Az amerikai kormány engedélyezni fogja az illegálisan az Egyesült Államokba érkezett migráns gyermekek korlátlan ideig tartó fogva...

Húsz év után kivégezték a texasi erőszakolót

A Bibliából idézett halála előtt az elítélt.

Hogyan tovább forint?

Borús napokon vannak túl a nemzetközi piacok, a befektetők viszonylag rosszul viselték a több helyről érkező negatív híreket. Ez pedig a...

Olvasói levél: képtelen vagyok leállni a pasizással

Anna feltette a kérdést a szerkesztőségben: "most komolyan tanácsoljam egy nőnek a Playboyban azt, hogy ne legyen könnyűvérű?"

Alattomos jelenség csapott le az Airbus utasaira

Sokakat kórházba kellett vinni.

Salma Hayek melleit még az is észreveszi ezeken a fotókon, akinek csukva van a szeme

Azt eddig is tudtuk, hogy Salma Hayek 52 éves kora ellenére is hihetetlen testtel rendel

Elfogták a férfit, aki tanévzáró alatt fosztotta ki egy gimnázium osztálytermeit

Korábban Szombathelyen és Újpesten is hasonló bűncselekményeket követett el.

Ausztrália áttörő technikával tartaná fenn a nemi egyenlőséget a filmiparban

Egy új indikátort vezet be a Screen Australia. Ennek köszönhetően pedig az alkotói kulcsszerepkörök felét minden esetben nők kaphatják...

0

Sport

Sírással zárta az edzéseket Tusup új tanítványa

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt Shane Tusup a magyar tehetség Bujdosó Zsombor mellett az olasz Ilaria Cusinato is edzeni fogja, aki egyébként Hosszú Katinka egyik legnagyobb ellenfele.

Döntöttek a botrányt botrányra halmozó kínai úszó doppingügyében: csak egyszer volt eddig példa hasonlóra

Szun Jang doppingügyében nyilvános tárgyalásra kerül majd sor, ilyenre eddig mindössze egyszer volt példa.

Három ásza nélkül játszik a Fradi az Európa-liga-playoffban

Ám az első fordulóval ellentétben, most nem figyelmetlenség és felelőtlenség miatt, hanem a sérülések szóltak közbe.

Megint megsérült a Győr világklasszis balátlövője

Két-három hétig egészen biztosan nem kézilabdázhat Eduarda Amorim.

Neves sportújságírót gyilkoltak meg Bécsben

Meggyilkolták Bécsben Fritz Duras (57) osztrák fotóst, a híres bécsi labdarúgó klub, az Austria Wien szurkolói klubjának vezetőjét.

Váratlan akadály került a figyelmetlen bringás útjába - videó

Kis híján bukott, amiért későn vette észre a bóját.

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Ian Holloway egészen új szintre lépett a Brexit okainak megmagyarázásával.

A magyar fiatal januárban igazolt a Serie A-ba, most lepasszolták a másodosztályba

Az akkor 19 éves Schäfer Andrásért a Genoa egymillió eurót fizetett az MTK-nak, de most elkezdni a olasz körforgást.

A Real Madrid megaajánlatot tett Neymarért, a PSG-nek ez is kevés volt

Egyre inkább el tudjuk képzelni, hogy a PSG csak szívatni akar mindenkit.

Botrányba fulladt a Bajnokok Ligája selejtező találkozó

Öt ember megsérült három embert letartóztattak a Young Boys-Crvena Zvezda találkozón

Ők a röpi Európa-bajnokság magyar bombázói - Fotók

Budapest A szurkolókat már elkápráztatták, most már csak az ellenfelek vannak hátra.

0

Bulvár

Igazi boldogság: A felhők felett jár Szinetár Dóra

Álomszép helyen piheni ki az év fáradalmait a szépséges színésznő.

Élő szörnyeteg lett az egykori gyereksztárból. Siralmasan néz ki

10 évesen lett világsztár, mára már senki nem ismeri fel.

Szörnyű dolgokat mondott Demjénről Bergendy István

A legendás zenekar vezetője nem bocsátja meg, hogy énekesük annak idején faképnél hagyta őket. Ezen az sem változtat, hogy Demjén Ferenc nemrégiben egy súlyos műtéten, majd agyérgörcsön esett át - írja a Bors.

Minden szem Rómára szegeződik - nagyon felsült Salvini

Salvini a törvényhozást semmibe vette, és azt remélte, hogy hamar kikényszerítheti a választásokat, csakis a saját hatalma érdekében. De úgy tűnik, hogy alaposan melléfogott. Most 50 milliárd eurós sokk gazdaságélénkítést követel, miközben 23 milliárd eurós megszorításra lesz szükség. Káncz Csaba jegyzete.

Forrásban lévő vízbe lógatta bele 2 éves lányunokája lábát a nagymama, mert a gyerek rosszalkodott

Az eset Amerikában történt. A kislány az édesanyja szerint akár el is veszítheti a lábát.

A világ legaljasabb fegyverétől még Hitler is visszahőkölt

A biológiai fegyverek története egyidős az emberiséggel: eleink módszerei megdöbbentőek voltak, az újak rendkívül kifinomultak, és akár halálosak is lehetnek.

Nyom nélkül eltűnhet a föld színéről a paradicsomi ország: hamarosan elnyelheti a tenger

A Hawaii és Ausztrália között félúton található Kiribati nagy veszélyben van a tengerszint emelkedése miatt.

Hárman haltak meg a vasúti átjáróban

Nemzetközi vonat személyautóval ütközött egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban.

Megbánta 15 éves párkapcsolatát Csepregi Éva

A 65 éves énekesnő nem mondott le arról, hogy ismét rátalál a szerelem.

Hajléktalan lett a híres pornósztárból

Félrecsúszott az élete.

Ezt a fotót adta Merkelnek Sopronban Balog Zoltán - a kancellár meglepődött

Egy fotót ajándékozott Angela Merkelnek Sopronban Balog Zoltán, amitől a német kancellár nagyon meghatódott. De ki is volt a képen? Mutatjuk!

blogmorzsák

Hóhérlakok Budapesten

Lehet összefüggés a hóhér háza és Pest iparosodása között? Több is mint gondolnánk.

Transzba ejt a 22 éves gembri játékos

Tabukat döntenek Timbuktu lányai.

Az albérletkeresők négy pontja

Ezeket vedd figyelembe, ha lakást bérelnél.

Apa-lánya kapcsolat hatásai a párkapcsolatra

Valóban olyan férfit választunk, mint az apánk? Hogyan hat ránk, ahogyan ő bánt anyánkkal?

Jöhetnek az ipari méretű akkumulátorpakkok!

Ha jönnek a fotovoltaikus kapacitások, jönniük kell az energiatárolóknak is!

Amikor a gyereked nem ülhet oda, ahová a jegye szól

Ha a vészkijárat mellé sehol nem ülhet gyerek, akkor miért árul oda jegyet a társaság?

Menő ifjúsági bútorok

A mai fiatalok meglehetősen design tudatosak és teljesen naprakészek a legújabb trendeket illetően. Íme néhány bútor, ami tetszhet nekik!

„Anya vagyok - barátnő nélkül“

Süllyesztőbe kerülnek a tíz éve tartó barátságok, ha az egyik fél szülővé válik? Mi áll a háttérben?

Állatok az irodában

A házi kedvencek, és a munkahelyi jelenlétük.

A föld alatti nyomor Budapesten

A barlanglakások látszólag az életet, valójában a halált kínálták, de még ötven éve is laktak bennük.

Főtt tojás a vízforralóban?

A munkahelyi konyhán csak vízforraló van, de ennél egy főtt tojást reggelire? Kipróbáltuk, el tudod-e készíteni benne.

5 trend, ami minden korosztálynak jól áll

Manapság már szinte mindent szabad a divatban.

0