Ezt olvasta már?


A drogkereső késes rabló volt a 19 éves, szökött tatabányai fogoly

A 19 éves fiatalról, aki leszedte a lábáról a nyomkövetőt és meglépett. Kiderült, hogy nem sokkal korábban, első fokon 3,5 évet kapott egy késes rablásért.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk: fogolyszökés miatt ötvenezer forintos büntetést kapott az a 19 éves fiatal, aki augusztus 11-én meglépett a bűnügyi felügyeletből, miután leszedte magáról a nyomkövetőjét és meglépett a tartózkodási helyéül kijelölt lakásból, valamint visszakapta a lábbilincset is. Kiderült, hogy E. Márk az a rabló, akit júniusban első fokon 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, valamint 3 évre a közügyektől is eltiltották társtettesként elkövetett rablás miatt. A 19 éves férfi és társa letartóztatásban volt az elsőfokú tárgyalásig, fellebbezésük után kapott lábbilincset Márk.

A 19 éves rablót szökése után nem egész két órával Tatabányán, a Mártírok útján kapták el a rendőrök, tettét az ittasságával magyarázta, de most az is a nyomozás részét képezi, hogy a rablás miatti ügyben akarta-e kivonni magát az eljárás alól. A Kemma.hu megtudta: a fiatal elsőrendű vádlottja egy 2018-a tatabányai rablásnak, ami egy szál cigaretta kérésétől jutott el odáig, hogy társával drogot követeltek az otthona előtt egy helybélitől, majd kirabolták, nem válogatva a fenyegetésekben, bántalmazva őt.

Ahogy arról beszámoltunk, az akkor is ittas két elkövető tavaly szeptember 5-én éjszaka egy tatabányai lépcsőház előtt támadt le egy embert. Cigit kértek tőle, majd E. Márk felszólította arra, hogy ürítse ki a zsebeit és adja át az állítólagosan nála lévő drogot, ellenkező esetben „elvágja a torkát”. Társa megerősítette, hogy tényleg el fogja vágni a 19 éves támadó az áldozat torkát, mire az három szál cigarettát és egy öngyújtót adott át. Az ügy itt nem ért véget. Az elsőrendű vádlott ismét drogot követelt, és ismét torokelvágásal fenyegetőzött. Ekkor megkapta a járókelő mobilját és SIM-kártyáját, amit átadott a társának, már majdnem otthagyták a kirabolt embert, aztán visszaléptek hozzá, és a telefon papírjait követelték. Mikor azt a választ kapták, hogy az nincs meg, a 19 éves rabló a pólójánál fogva a lépcsőház ajtajának nyomta, majd megrúgta és megütötte. .

Az áldozatnak ekkor sikerült bemenekülnie a lépcsőházba és értesítette a rendőrséget. A tatabányai rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A rendőröket látva E. Márk megpróbált megszabadulni a zsákmánytól, és eldobta a mobilt, de azt megtalálták, és visszaadták a tulajdonosnak.

 

 

 

 

forrás: kemma.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0