Ezt olvasta már?


A legnagyobb kockázatot jövőre is az árvizek jelentik

Magyarországon a legnagyobb kockázatot 2012-ben is a vizek kártételei jelentik - állapította meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az ország katasztrófakockázatairól szóló jelentésében, amelyből kiderül, hogy Magyarországon hat rizikófaktorral kell folyamatosan számolni.

    A jelentésről szóló szombaton közzétett közlemény szerint ugyan nem egészen 10 százalék annak az esélye, hogy jövőre a Duna, a Tisza és mellékfolyóik térségében katasztrofális árvíz alakuljon ki, ilyen fokú veszélyeztetettséggel azonban egész évben, folyamatosan számolni kell. Annak az esélyét meghatározni, hogy kialakul-e a tavaszi hónapokban jelentősebb dunai és/vagy tiszai árhullám, februárt követően, a nagymarosi és szegedi vízgyűjtőterületen hóban tárolt vízkészlet mennyiségéből lehet - teszik hozzá.


    Tekintettel arra, hogy a hegyekben felhalmozódó hókészlet olvadása lassú folyamat, és az nagy mennyiségű csapadékkal eshet egybe, jelentős vízszint-emelkedések kialakulásával kell számolni. A legkedvezőtlenebb tényezők bekövetkezése esetén a Felső-, és a Közép-Tiszán alakulhat ki olyan kritikus helyzet, amely veszélyhelyzet kihirdetését és rendkívüli intézkedések bevezetését, valamint több ezer technikai eszköz és több tízezer ember egyidejű alkalmazását igényli. E lépések megtételével, az OKF szerint azonban csak az anyagi javak terén ezermilliárd forintnyi érték menthető meg.

    A közlemény szerint belvízre jövőre az Alföld és Somogy megye területén lehet számítani. Igen nagy a villámárvíz kialakulásának a valószínűsége az Északi-középhegységben, a Mecsekben és az Alpokalján, míg ugyanez a jelenség a Dunántúli-középhegységben valamivel kisebb valószínűséggel fordulhat elő, de hasonló következményekkel járhat.

    Az OKF szerint valószínűsíthető, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek száma 2012-ben is tovább nő. A Dunántúl északi és középső területein átvonuló egyes hidegfrontok mögött akár 90 kilométer/óra sebességet is elérő, vagy azt meghaladó szélviharok alakulhatnak ki. A legnagyobb szélerősségre az országban a Dunántúli-középhegységben lehet számítani. Nyáron a 35 Celsius fokot is meghaladó maximumhőmérséklet az Alföldön, azon belül a Duna–Tisza közén, valamint a Tiszántúl déli részén fordulhat majd elő, kis esély arra is van, hogy a Duna menti síkság, illetve a Kiskunság térségében a 40 fokot meghaladó hőmérsékletet is lehet majd mérni. 27 fokot legalább három napon át meghaladó napi középhőmérséklet a Duna–Tisza köze keleti részén, a Nagykunságban, illetve a Körös-Maros közében várható, főként júliusban és augusztusban.

    A közlemény szerint a következő év téli időszakában -25 fokot elérő hőmérséklet legfeljebb az Alföldön, valamint az Északi-középhegység keleti részén fordulhat elő, a -30 fok körüli hőmérsékletre nagyon kicsi az esély, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legkeletibb részén lehet számítani ilyen hidegre.

    Eseti jelleggel előfordulhat, hogy egy nap leforgása alatt több mint 50 milliméter csapadék hullik le egy adott területen, ez leginkább a hegyvidéki területeken fordulhat majd elő.

    Az OKF szerint a jövő évre vonatkozóan sem zárható ki teljesen, hogy nagyobb károkat okozó földrengés rázza meg az ország valamely térségét, de ennek valószínűsége rendkívül csekély. A korábbi évekhez hasonlóan 2012-ben is egyértelműen számítani lehet öt-tíz olyan kisebb földrengésre, amelyet az epicentrum környékén élők jól érzékelhetnek. A rengések által leginkább érintett terület Budapest és környéke, Dunaharaszti térsége, Kecskemét, Komárom, valamint az attól délre, a Balatonig húzódó sáv.

    A közlemény szerint az év folyamán először február és április közepe között fordulhatnak elő erdőtüzek, ez az időszak május elejéig tarthat. A második tűzveszélyes időszak a nyári hónapokra tehető, az legfeljebb szeptember közepéig húzódhat el. Nagyobb erdőtűz az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Pilisben, valamint Borsod, Bács-Kiskun és Csongrád megye területén alakulhat ki. Amennyiben a téli csapadékmennyiség jelentősen az átlag alatt lesz, miközben nő az átlaghőmérséklet, akkor a kora tavaszi időszakban jelentősebb tűzesetekre kell számítani.

    Ipari tevékenységhez köthető balesetre a következő évben is készülni kell, nagyjából 20, létesítményen belül hatással bíró balesetre lehet számítani. Ezek során a környezetbe kerülő veszélyes anyagok a telephelyen tartózkodó embereket sem fenyegetik súlyos egészségkárosodással. Nagyon kis valószínűséggel kell olyan, telephelyen túlnyúló kockázattal számolni, amely akut, az egészségre hosszú távon káros hatással járhat.

    Alacsony valószínűséggel, de számolni kell Magyarország légterében tartózkodó légi jármű valamilyen fajta balesetével is, az ilyen esetek magas hatású kockázatot jelenthetnek - közölte az OKF.

    A közlemény szerint társadalmi jellegű veszélyforrást jelenthet az észak-afrikai régióban kialakult válság elhúzódása, emiatt Magyarország déli, dél-keleti térségében erősödhet az illegális bevándorlás 2012-ben. Alacsony valószínűséggel, de előfordulhat, hogy nyugati irányból, a schengeni zónán belülről érkezik migrációs hullám.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Fények, kamera, Billie

A popzene fiatal nagyágyúja James Cameronnal karöltve varázsolja legutóbbi turnéját koncertszínpadokról a mozivászonra, az ELLE pedig...

Transparency International: Ettől a törvénytől Magyarország tényleg jobb hely lesz, a ciklus második felére kitörhet a korrupciós csapdahelyzetből

Ligeti Miklós szerint a kormány átláthatósági és korrupcióellenes törvénycsomagja nemcsak a NER-hez, hanem az azt megelőző időszakhoz...

Régi, könyv formájú személyije van? Jobb, ha ellenőrzi

Augusztusban érvényüket vesztik, de erről senkit nem értesít külön a Belügyminisztérium.

Vb 2026: Megvan Ázsia első győzelme is, a csehek 1-0-ról kaptak ki - videó

A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a 2026-os világbajnokság A-csoportjának nyitófordulójában,...

Bajai tragédia: villámcsapás áldozata lett a város ikonikus gólyapárja

Az éjjeli viharban villámcsapás oltotta ki a bajai gólyapár életét.

10 bárgyú dolog, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is felnőtt vagy

Felnőtté válni nem mindig egyértelmű jelekből áll, néha a legapróbb dolgok is árulkodnak. Nézzük, melyek ezek a bárgyú szokások,...

Curacao Houstonban, délidőben – A futballvilág 39 napra Amerikába költözött

A kóros álmatlanságban szenvedők számára paradicsomiak a mérkőzések kezdési időpontjai. A csoportkör idején akár napi négy...

Frissítenie kellett vagyonnyilatkozatát Kapitány Istvánnak

A gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatongyöröki nyaraló, amely a lánya tulajdonában van, de ő...

Egy héten belül négy gyermek került be a Heim Pál kórházba gombelem-lenyelés miatt

Egy esetben sebészeiknek nyaki műtéti feltárással kellett eltávolítani a gombelemet.

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

0
0

Bulvár

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok

Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

0