Ezt olvasta már?


A német pénzügyminiszter lehet az Eurócsoport következő elnöke

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter válthatja Jean-Claude Junckert az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurócsoport élén, Schäuble egy vasárnapi lapinterjúban azt mondta: nem zárkózik el a feladattól.

    Schäuble neve hónapok óta forog a Juncker utódlása körüli találgatásokban, a konzervatív politikus azonban eddig nem nyilatkozott nyilvánosan, hogy elvállalja-e az Eurócsoport elnöki tisztségét. A Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjúban kifejtette: "német pénzügyminiszterként így is,úgy is mélyen bele kell folynom a dolgokba", ezért "nem mondom azt, hogy semmilyen körülmények között nem venném át az elnökséget". Hozzátette: a miniszter kollégák részéről nem érkezett ellenvetés az esetleges szerepvállalással kapcsolatban.

    Jean-Claude Juncker 2005 óta irányítja a pénzügyminiszteri csoport munkáját. Legutóbb 2010-ben erősítették meg posztján, megbízatása  júniusban jár le. A luxemburgi politikus nem vállal újabb mandátumot.

     Schäuble az interjúban kifejtette: igen bizakodó az euróövezet jövőjével kapcsolatban. "El tudom képzelni, hogy tíz év múlva valamennyi uniós tagország az eurót használja majd, pedig az EU nagyobb lesz, mint most". Hozzátette: akár unión kívüli európai országok, Norvégia és Svájc is csatlakozik majd a valutaunióhoz. 

    Az euróövezet két leginkább aktuális kérdésével kapcsolatban Schäuble kifejtette: Görögországban folytatni kell azokat a reformokat, amelyekről az athéni vezetés megállapodott a nemzetközi hitelezőkkel, "különben nincs perspektívája az országnak". Francois Hollande megválasztott francia államfő felvetésére, miszerint az államháztartási konszolidációt gazdaságélénkítő lépésekkel kellene kiegészíteni, elmondta: Berlin elutasítja a hiány és az adósság növekedése árán történő növekedésösztönzést, ugyanakkor szorgalmazza az uniós források hatékonyabb felhasználását. Érdemes volna például az uniós támogatásokat nagyobb mértékben összpontosítani "a duális szakképzésre, hiszen a fiatalok elhelyezkedési esélyei fontosabbak annál, mint hogy mindig csak új autópályákat építsünk" az uniós pénzekből.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0