A pécsi Mellár Tamás hevesen bírálta a kormányt
Az önkormányzatok helyzetéről, a családon belüli erőszakról és a gazdaságról volt szó kedden napirend előtt az Országgyű
Mellár Tamás (Párbeszéd) elmondta, hogy Pécs polgármestere levélben arról tájékoztatta, 2020-ban és 2021-ben várhatóan 9,3 milliárd forintos vesztesége lesz a városnak, ebből a központi elvonás 3,7 milliárd forint.
hirdetés
Hozzátette: 2021-ben a veszteségek meg fogják haladni a költségvetés több mint 15 százalékát; hasonló problémákkal néz szembe számos vidéki város és Budapest is.
Közölte, a kormány nem segít ezeknek a településeknek, holott lenne mozgástere, tud hitelt felvenni és megnyílik előtte az uniós helyreállítási alap is. Kitért arra, hogy az Orbán-kormány decemberben 2250 milliárd forintot osztott szét sportberuházásokra, vagy „Fidesz-közeli ner vállalkozásoknak”. Ebből a támogatásból 28 milliárd forintot jutott a fideszes vezetésű önkormányzatoknak és ezzel azt üzeni a kormány, a magyar állampolgárok felét nem tekinti a nemzet részének – mondta.
Mellár Tamás azt mondta, 2022-ben az ellenzék oda küldi az Orbán-kormányt, ahová való: „a történelmi süllyesztőbe”, hozzátéve, hogy a fideszes kabinet „egy letűnt kor megmaradt relikviája”.
Orbán Balázs: ön 2018 óta az MSZP csatlósa
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint az önkormányzatok gazdasági értelemben sokkal jobb helyzetben vannak, mint a korábbi évtizedekben, a kormány 2010 után átvállalta az adósságukat. Az ország gazdasági teljesítménye miatt az elmúlt években nőtt az önkormányzatok állami költségvetési támogatása és a saját bevétele is, illetve speciális fejlesztési pályázatokat is indított a kabinet számukra – részletezte.
Úgy látta, szemben a 2010 előtti válságkezeléssel a mostani kormány úgy gondolja, válságban olyan kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek nem elvonnak az emberektől, hanem odaadnak nekik.
Az államtitkár megjegyezte, hogy Mellár Tamás 2010 előtt még bírálta a szocialista–szabaddemokrata kormányt, 2018 óta azonban már az MSZP csatlósa.
pnl
hírek innen, onnan
A Párbeszéd súlyos hibára világított rá a Fidesz akkumulátoripari beruházásai ügyében: ha kell, az Európai Bíróságig mennek
A Párbeszéd értelmezése alapján jogszerűtlenül fogadhatták el a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia 2030-at – közölte a párt...
Hazánk gazdasági kilátásai biztatóak a negatív európai környezet ellenére is
Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet dacára is, hazánk sokat profitált abból a stratégiából,...
Hamarosan érkezhet a fizetős TikTok
Reklámmentesség jár annak, aki fizet.
Egy kis gázár-csökkentéssel kedveskedik a kormány a lakosságnak
Gázár-szabályozással összefüggő miniszteri rendeletet módosított a kormány. Egységesítették a gáz megajoule-ban megadott árát, ami...
A Fidesz leszavazta az uniós médiaszabályozásról szóló javaslatot
A Fidesz leszavazta, az Európai Parlament támogatta az Európai Bizottság által előterjesztett, a tömegtájékoztatás szabadságáról,...
Emigrációból indul újra a Transparency Russia
A szervezetet elüldözte az orosz állam, de a munkát külföldről folytatják.
Nézze csak, hogyan hatott a forintra Matolcsy György és Nagy Márton összetűzése!
Hiába az uniós pénzek feloldásáról érkező hírek, a két „nehézfiú” szóváltását a magyar deviza is megszenvedte.
Mennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken, ha bevezetik a THM-plafont?
A kormány által egyelőre csak javasolt 8,5 százalékos lakáshitel THM-plafon eléréséhez még a legjobb ajánlatokat adó bankoknak is...
Tűpontos őskori faragványokat találtak
Annyira pontosak, hogy az állatok neme, kora és faja meghatározható.
Kisebb hidegfront után újra visszatér az átlagosnál melegebb idő, akár 27 fok is lehet
A hajnalok már ködöt, párát hoznak, és az éjszakák is hűvösebbek lesznek, de napközben még napozni is lehet majd.
A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt
Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26....
Kőkemény lépest tett Ausztria a szlovákok felé
Ausztria is ideiglenes ellenőrzést vezet be kedd éjféltől Szlovákiával közös határán az illegális migráció és az embercsempészek...
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló
Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Marco Rossi magyar állampolgár lesz
Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét
Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.
Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra
A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében
Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.
Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt
A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
Bulvár
Máris ultimátumot kapott Robert Fico
Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.
Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?
Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.
Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél
A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.
Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után
A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.
Megjelent a fekete-fehér fotó Michael Schumacherről. Összetörtek a rajongók a fotó láttán
Testvére tette közzé.
Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét
Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.
Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...
A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p
Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját
Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.
Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?
A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve
Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában
Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes
Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája
Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza
5 növény, amit a kertészek szerint soha ne ültess a kertedbe
Gyorsan nőnek, és mutatósak, emiatt sokan szívesen választják őket – a kertészek szerint azonban éppen a gyors növekedésük az, ami vissza kellene hogy tartson attól, hogy ezeket az invazív növényeket a kertedbe


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák