A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
Jótékonysági tornát szerveztek a tatabányai lekuémiás fiú, Horváth Márk segítésére, amelyben a Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Igazgatósága is részt vett. Az eseményt Reckitt Benckiser találta ki és valósította meg.
hirdetés
Hagymási Bence az NN csapatát erősítette a viadalon, hogy így segítsenek a leukémiás tatabányai kisfiúnak, Horváth Márknak.
Cégek kupája néven jótékonysági tornát szervezett a Reckitt Benckiser, melyhez támogatóként csatlakozott a Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága is.
A jótékonysági tornát a leukémiás, tatabányai kisfiú, Horváth Márk megsegítésére szervezték. Khéner László MLSZ Megyei Igazgató a torna megnyitóján köszönetét fejezte ki a Reckitt Benckisernek, hogy megszervezte a jótékonysági focitornát. Az igazgató bízik benne, hogy ezzel segíteni tudnak a beteg gyermeknek és családjának. A tornán 8 céges csapat nevezett, a végén az NN biztosító nyerte meg, ennek a csapatnak volt tagja fotóriporterünk, Hagymási Bence is.
A kupákat és a különdíjakat Dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, az MLSZ Megyei Társadalmi Elnöke valamint Iványi Csaba főszervező adták át, írja a megyei szövetség.
Forrás: kemma.hu/TNL
hírek innen, onnan
A magyar pályakezdő fiatalok majdnem fele külföldön tervez elhelyezkedni
Egy friss felmérés szerint a magyar fiatalok számára munkahely választás során a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező. A...
Orbán Viktor tehetséges politikus, de nem Superman - állítja a holland politológus
Orbán Viktor tehetséges politikus, azt nem szabad elvitatni tőle, megérti az Európai Unió működését, de nem Superman – mondta Cas Mudde...
Derékfájás, de csak az egyik oldalon - ezek a jelek utalnak vesedaganatra
A veserák viszonylag ritka daganatos megbetegedés, és általában jól is kezelhető, ehhez azonban az szükséges, hogy időben felfedezzék..
Gelencsér Timi nagyon kiakadt bizonyos celebekre, sírva fejtette ki, miért
Eddig még nem osztott meg olyan posztot követőivel Gelencsér Timi, ami nem vidám, vagy legalább pozitív hangvételű lett volna. Mostanáig...
Rendkívüli! Igazi áttörés: megtalálhatták a rák ellenszerét Karikó Katalinék?
A Covid-vakcinákhoz hasonlóan ezek is hírvivő RNS-t használnak arra, hogy utasítsák a beteg immunrendszerét a rákos sejtek elpusztítására.
Ufót kaphatott lencsevégre egy profi fotós - Alakzatban repülő katonai gépek között látták meg
Alakzatban repülő katonai gépek között látták meg
„Közel 80 ezer forintot fizettem az álomhajért, de sokkoló lett a végeredmény. Csak sírni tudtam”
Csak az álomhajat szerette volna, de minden lány rémálma vált valóra.
Mobil a családom? címmel indított családoknak szóló kampányt az NMHH
A program célja egyszerű tanácsokkal segíteni a családokat a mobileszközök online világa és a családi élet közötti egyensúly...
Nem indulhat Stuttgartban a Roland Garros elődöntőjében megsérülő teniszklasszis
Az olimpiai bajnok a combját fájlalja.
Így van most a A Família Kft. sztrókot kapott színésze, Baranyi László
A múlt hétvégén kapott enyhe sztrókot Baranyi László.
Bármelyik pillanatban kitörhet ez az olasz vulkán, félmillióan lehetnek közvetlen veszélyben
A Vezúv csaknem két évezreddel ezelőtt törölte el Pompeit a térképről, míg a Nápoly melletti hatalmas vulkanikus Campi Flegrei-terület...
5 dolog, amit a manikűrösöd és a pedikűrösöd ki nem állhat benned
A manikűrösnél és a pedikűrösnél is illik betartani bizonyos íratlan szabályokat a kulturált viselkedés jegyében.
Sport
Botrány a stadionban: lelökte a lelátóról a barátnőjét fogdosó szurkolót az őrült focidrukker - videó
Azonnal elfogták a rendőrök.
Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.
Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány
Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.
Szörnyű hírek érkeztek a PSG balesetet szenvedett focistájáról
Már úgy tűnt, jobban van.
A portugál helyett egy másik bajnokcsapathoz kerülhet a magyar válogatott focista
A Premier League-ből is többen érdeklődnek iránta.
Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén
Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
A BL-döntő magyar főszereplőjét behívták a válogatottba
György Ádámnak fontos szerepe lesz a Manchester City és az Inter közötti szombati fináléban.
Újabb magyar focista érkezését jelentette be a Ferencváros
15 gólt szerzett az előző szezonban.
Őrült meccsen, Szegeden lett bajnok a Telekom Veszprém
Hiába vezetett négy góllal a Tisza-parti címvédő, a rekordbajnok visszaült a magyar klubkézilabda trónjára.
Máris szabadulna a Milan a bukott csodagyerektől
A belga foci nagy ígéretének tartott játékos nem váltotta meg a világot Olaszországban.
Alcaraz bemutatta minden idők egyik legzseniálisabb ütését Djokovic ellen
A spanyol világelső olyan nyerőt ütött, amit ő és Djokovic is alig hitt el.
Bulvár
Az egész emberiséget elpusztíthatja a hétvégére érkező 40 fokos hőhullám
Soha nem látott forróság olvaszhatja ki a rettegett veszedelmet.
Elhunyt az Ablak közismert műsorvezetője
Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese - közölte család
3 papucs és szandál típus, ami tiltólistás a lábszakorvosok szerint és amit helyettük viselhetsz
Viszonylag egyszerű szabályai vannak annak, hogy milyen nyári szandált válassz, ha nem csak a parton, vagy a medence mellett, hanem a városban, hosszabb séták során is megfelelő darabot keresel. Íme 3, ami strandoláson
Már a légi közlekedést is leállították: apokaliptikus hangulatú képek New Yorkból
A rossz látásviszonyok miatt még a légi forgalmat is leállították.
Így néz ki a lebegő autópálya: 180 kilométer a víz fölött
Az óceánba benyúló 180 kilométerével a Floriday Keys-t a szárazfölddel összekötő autópálya igazi mérnöki csoda.
A csendben meghozott rendkívüli kor-mányzati intézkedésnek rögtön drámai hatásai lettek
A részleteket az államtitkár értékelte az Indexnek.
Benyújtotta lemondását Csák János miniszterhez a legnagyobb hazai balettművész
Figyelmen kívül hagyták az Operaház főigazgatói pályázatakor a szakmai bizottság ajánlását.
Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné
Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.
Szánalmas trükkel próbálkozik a börtönben Lagzi Lajcsi
Mindenáron ki akarja játszani a törvényeket.
Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület
Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.
A férj beszólt a feleségének, hogy soha nem csinál semmit otthon, bosszúból a nő tényleg nem csinált semmit 3 ...
Az esetről a férj tudta nélkül posztolt egy videót a TikTokra, ahol óriási nézettsége lett. Most szembesítette férjét.
Bayer Zsolt megint tombol: "Ó, hogy kapnád be az összes f@szomat."
Ízes káromkodásra vetemedett Bayer Zsolt, a Fidesz 5. számú pártkönyvének tulajdonosa, kormánypárti publicista. Fotó: Hír TV/Bayer Show Bayert – mint blogbejegyzésében részletezi – a Tanítanék Mozgalom ("és m
blogmorzsák
Szex hatvanon túl
Mindannyiunk számára kellemesnek és megnyugtatónak tűnhet az a gondolat, hogy szüleink és nagyszüleink nem szexelnek.
Nem tűri a tőke a méltányosságot
A korrupciót és a háborúkat egyaránt a kapitalizmus szüli korunkban.
A félhomályban olvasás rontja a látást?
Szinte mindenkit figyelmeztettek már arra: ha nem a megfelelő fényviszonyok mellett olvas, akkor károsodni fog a szeme!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák