Ezt olvasta már?


A tatabányaiak is tiszteletüket tették az Omega jubileumi koncertjén

55. születésnapi, jubileumi koncert-sorozat keretein belül lépett fel Budapesten a Sportarénában az Omega, ahol a sok tatabányai és tatai rajongó és részt vett hosszas előkészületek után.

Hatalmas lendülettel vetette bele magát az Omega legénysége az 55. születésnapi koncertbe. Előtte már végigjárták az országot, hogy „leteszteljék” a hangzást, a fogadtatást, a zenei programot. Még a Felvidék településeire is eljutottak. A tatabányai Omega-fanok közül sokan a 30 tavalyi koncertből 25-ön ott csápoltak Kóbor Jánoséknak.

Több járművel is mentek a Budapest Sportarénába meghirdetett koncertre (is) Tatabányáról, Tatáról, de előtte természetesen saját tradícióikhoz híven voltak Pécsett, Salgótarjánban és másutt is. Az érdeklődésüket az is csigázta, hogy a nagy dirrel-durral beharangozott új lemez, a Volt egyszer egy Vadkelet című album keresztmetszetét adja az Omega nagy korszakainak – angolul, kelet-közép-európai betétekkel.

A koncerten ezekből is hallhattunk egy-egy dalt: a vadnyugat szellemiségét megidéző új lemez, a Volt egyszer egy Vadkelet című album ezt „múltat” hozta vissza, amiben a hangsúly a kelet-európaiságon volt.

De ne siessünk ennyire előre. A jubileumi koncert tartotta magát a hagyományos keretekhez. A nagy bulira a hangulatot az előzenekar, a 100 Folk Celsius teremtette meg. Meglepő módon ők is az Omega zenei világához nyúltak vissza, a régi, ismert számokat ültették át a country stílusába. Olyan műfaj ez, ahol az ismerős zenei közegben felszabadultan adták elő az Omega régi slágereit. Ezek az örökzöldek az áthangszerelést is „bírták”, mert annyira sokrétegű, komplex művek. Ahogy megújultak a korábbi, szimfonikusra felturbózott nóták, annyira frissen hangzottak most is e dalok.

A budapesti koncertet nagy várakozás előzte meg: a repertoár kis mértékben módosult, voltak számok, amiket „versenyen kívül” adtak el decemberben, de még nem tervezték az előadásukat Pécsen vagy a felvidéki, erdélyi koncerten. Játszott a nagy csapat, a billentyűket Benkő László kezelte. A vendégzenészek is ezt feelinget idézték meg, a lemezen és a koncerten is hallható dalok stílusukban, korabeli hatásukban rokoníthatók az Omega keményebb, hardrockosabb szerzeményeivel.

A volt Csehszlovákiát az Olympic frontembere, Petr Janda képviselte Jasná zpráva című dalával: az előadást vokállal is megerősítették. Az egykori keletnémet Puhdys együttes vezetője, Dieter „Maschine” Birr a Neubeginner című albumáról hozta magával Der Grosse Magnet című dalát. A nagy lengyel pályatárs sem maradt ki a körképből. A Dziwny jest ten swiat a lengyel rocklegenda, Czeslaw Niemen emléke előtt tisztelgett. Az SBB (Silezian Blues Band) tagja, Jozef Skrzek a dalt egy-egy hosszabb orgonaszólóval egészítette ki.

A „keleti blokk” vadságát mégis inkább a zenék keménysége, a látványelemek (mértéktartó) bevetése jelentette. S ez csak a produkció előnyére vált: a dalok részleteiben is nagy hatásúak voltak, remek volt Csordás Levente éneke, Szekeres Tamás parádés gitárjátéka és a többi közreműködőé. A tradíció miatt megidézték a legendás (nyugat-)német banda, a Scorpions egyik dalát azzal a bejelentéssel, hogy a formáció befejezte hosszú és sikeres zenei pályafutását. Nekik köszönhető egyébként, hogy annak idején, nagy zenei váltással az Omega az űrrock felé indult el: az eredményt sok-sok lemez és koncert őrzi.

A sokféle zenei hatással együtt az embernek olyan érzése támadhatott, hogy az együttes kicsit túl sokat markolt: az új lemez újdonsága – részben erre épült a jubileumi koncert – és a külföldi előadók felvonultatása mellett a régi számok angol nyelvű interpretálása és az Ötvenhatos lány című új dal bemutatása volt, az igazi újdonság máshol keresendő. Maga a koncert a komplett hangzással, a fénytechnikával, mozgalmasságával igazi élményt nyújtott a rajongóknak. Az élményt lehet fokozni is: hamarosan indul a németországi turné egyebek mellett Drezda, Berlin állomással: a tatabányai rajongók már a szállást is elintézték valamennyi koncerthelyszínen.

 

Forrás: kemma.hu/TNL







0
0
0

hírek innen, onnan

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...

Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt

Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...

Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon

Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

0