A trianoni békeszerződés máig tartó fájdalom
Az ország több pontján tartottak megemlékezéseket a nemzeti összetartozás napja alkalmából vasárnap. Budapesten, a Kossuth téren ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót.
Katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a trianoni békeszerződés aláírásához kötődő nemzeti összetartozás napján, június 4-én, vasárnap reggel a Kossuth Lajos téren.
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az ünnepi ceremónián jelen volt Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök is.
A magyarság képes a nemzeti megújulásra
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az ünnepnapon kiadott közleményében hangsúlyozta: az elmúlt évek bebizonyították, hogy a trianoni tragédia pusztítását túlélve a magyarság képes a nemzeti megújulásra. Úgy fogalmazott: “hiszünk a nemzeti összetartozás erejében, mert csak egy erős nemzet képes kiállni magáért szerte a világban”. A nemzeti összetartozás napjának meghirdetése és a kettős állampolgárságról szóló törvény a 2010-ben megalakult új Országgyűlés legfontosabb döntése volt, a Fidesz és a KDNP szövetsége ezzel tanúságot tett a magyar nemzet határokon átívelő összetartozása és a külhoni magyarság iránti felelősségvállalás mellett – emelte ki.
Húszszoros támogatás a külhoni magyaroknak
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva meghúszszorozódott. “Felelősséggel mondom, hogy kormány annyit még nem tett a külhoni magyarságért, mint az Orbán-kormány” – fogalmazott. Kiemelte: a kultúra, az oktatás mellett a támogatást kiterjesztették a gazdaságra is.
Szégyenfal
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy a magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek, a Demokratikus Koalíció elnökének, Botka László (MSZP) szegedi polgármesternek és Vona Gábornak, a Jobbik elnökének is.
Hangsúlyozta: 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rá számítani, ha nemzeti ügyekről van szó. Ezzel szemben a külhoni magyarok a Fidesz-KDNP szövetségre változatlanul számíthatnak, “számunkra a nemzet a magyarok összessége határainkon innen és túl” – jelentette ki.
Szégyellnivaló lépések
A Jobbik erre reagálva a kormánypártok Trianonnal kapcsolatos lépéseit nevezte szégyellnivalónak közleményében. Az ellenzéki párt frakciója arra emlékeztetett, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és pártja 1990-ben még látványosan kivonult a Parlament ülésterméből, amikor Trianonra kellett volna emlékezni. Ezt a “gyalázatot” a Fidesz és a KDNP a héten megismételte, amikor elutasították, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen – húzták alá.
Tanulni a múlt hibáiból
Az LMP közleményében azt írta, ezen a napon fontos emlékezni arra, hogy mindenki közös felelőssége tanulni a múlt hibáiból, és olyan nemzetpolitikai stratégiát megvalósítani, amely a jelen helyzetben a lehető legnagyobb támogatást nyújtja a külhoni magyar közösségeknek, miközben tiszteletben tartja azok önrendelkezési jogát.
A kisebbségek is a nemzet részei
Az Együtt közleményében kiemelte: a trianoni békeszerződés és az abból eredő “máig tartó fájdalom” nem választhatja szét a magyar nemzet tagjait. Trianon fájó igazsága arra tanít, hogy “a velünk élő kisebbségek ugyanúgy a nemzet részei, ahogy a többség: ha őket elnyomjuk, azzal leginkább saját magunknak ártunk” – tették hozzá.
Nagy, kibeszéletlen téma
A Párbeszéd közleményében úgy fogalmazott, a trianoni békeszerződés a magyar társadalom egyik nagy kibeszéletlen témája, nagy sebeket okozott, amelyek máig éreztetik hatásukat. A párt szerint olyan Magyarországra van szükség, ahol mindenki számít, és amely a külföldre vándorolt és elszakított magyarokat is támogatja identitásuk megőrzésében.
Megemlékezések országszerte
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a többi között Debrecenben, Egerben, Kecskeméten, Keszthelyen, Miskolcon, Nagykanizsán és Zalaegerszegen is tartottak megemlékezéseket.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada – mintegy 3,2 millió ember – az új határokon túlra került.
Államhatárok feletti összetartozás
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
hirado.hu
hírek innen, onnan
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Az amerikai vezetés engedélyezi, hogy a NIS eladhassa az orosz tulajdonrészét.
Arte: Az arcfelismerő kamerákkal a tömeges megfigyelés korszakába lépünk?
Jogvédő szervezetek szerint az arcfelismerő technológia súlyosan sérti a magánélethez való jogot.
Figyelmeztetnek a kutatók: súlyos világjárvány robbanhat ki a közeljövőben
A H5N1 madárinfluenza néhány év alatt mezőgazdasági problémából globális, több fajt érintő járványügyi kockázattá vált,...
Volodimir Zelenszkij erőset üzent Putyinnak karácsonyi beszédében
Az ukrán elnök szenteste szólt a nemzethez, felidézve azt a hagyományos hiedelmet, miszerint ezen az éjszakán „megnyílnak az egek”, és...
Az USA rábólintott a szerb olajvállalat orosz tulajdonrészének eladására
Az amerikai pénzügyminisztérium októberben sújtotta szankcióval a NIS-t.
Beckhaméktől a királyi családig: így veri szét módszeresen a családot egy nárcisztikus házastárs
A kontrollmániás partner szép lassan elszigeteli áldozatát a barátoktól és a támogató közegtől. Az érzelmi bántalmazás miatt a...
Ezzel a 11 bőrápolási hibával teszed tönkre az arcodat, és még csak nem is sejted
Sokan azt hiszik, hogy a sok hámlasztás, a savas kezelés és a gyakori arcmosás segít. Nagyobbat nem is tévedhetnének.
3 jel, hogy érzelmileg kiüresedtél – és mit tehetsz ellene
Az érzelmi kiüresedés gyakran apró jelekből áll össze, ami hosszú távon elszigetel. Fedezd fel a jeleket és a megoldásokat, hogy újra...
Novodomszky Éva volt férje hagyományait követve ünnepli a karácsonyt
Novodomszky Éva és családja nem aprózza el az adventi készülődést: advent első hetében elkezdik, aztán nagy lendülettel és...
Szájkarate: „Repülőrajt” vs. „Átteleltek a poloskák”
Keressük 2025 legjobb mondatát, már a negyeddöntőknél járunk, rangadó rangadó hátán! A mai meccsen összecsap: Orbán Viktor és Orbán...
Adventi koszorú és látványkandalló is okozott tüzet, majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat 24-én
30 lakóház égett. 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket. 7 esetben szén-monoxid miatt, két alkalommal pedig...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Bulvár
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a
Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.
Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek
Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


