Ezt olvasta már?


Áder János: a béke napról napra, állandó munkával épül

A terrorizmus elleni küzdelemről, illetve a béke és a biztonság érdekében vállalt erőfeszítésekről beszélt a köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a diplomáciai testület tagjai számára adott újévi fogadáson, a Művészetek Palotájában. - Pécsi Napilap -


hirdetés

"A béke napról napra, állandó munkával épül" - idézte Boldog VI. Pál pápa gondolatát Áder János.

áder jános

Az államfő beszédében felidézte az újévi köszöntés hagyományát, amelyet - mint fogalmazott - ma már csak nagyon kevés helyen tartanak meg régi formájában, de a jókívánságok szokása a mai napig velünk maradt: az egymásnak kezet nyújtó barátok és ellenfelek, bőséget, sikert, örömöt, egészséget és békességet kívánnak ekkor egymásnak.

A 2017-es esztendő a világ híradásaiban mégsem a béke üzenetével, hanem a terror lesújtó képeivel érkezett meg - hívta fel a figyelmet Áder János, emlékeztetve arra, hogy nem sokkal éjfél után 14 nemzet tagjai lelték halálukat egy véres isztambuli merényletben.

"Az év első, sötét óráira gondolva joggal tesszük fel a kérdést: vajon a 2017-es esztendő a zárt ajtók és a félelem esztendeje lesz-e" - fogalmazott a köztársasági elnök. "Vajon meg tudjuk-e védeni magunkat és szeretteinket az örökös fenyegetettségtől? Vajon közelebb kerülünk-e az új év első perceiben mindannyiunk által kívánt békéhez?" - tette fel kérdéseit Áder János az elmúlt időszak eseményeire utalva.

Ünnepi beszédében az államfő felidézte, hogy 1968-ban Boldog VI. Pál pápa nevezte el Újév napját a béke világnapjának. A pápa, óvva a naivitástól, a békét olyannak látta, amit nem "holmi erőegyensúly" hoz létre - mondta, hangsúlyozva, hogy VI. Pál gondolata, miszerint a béke állandó munkával épül, az egyes ember felelősségére is figyelmeztet.

A köztársasági elnök 2017-ről szólva azt mondta, "nem lehet más közös célunk", mint hogy - megfogadva VI. Pál tanácsát - "erőfeszítéseinket megsokszorozva, huszadrangú vitáinkat félretéve mindent megtegyünk biztonságunk érdekében". Hozzátette: amellett, hogy vissza kell szorítani az esztelen terrort, biztosítani kell az emberek hétköznapi békéjét is.

A államfő után a diplomáciai testület nevében beszédet mondó Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentős humanitárius vészhelyzet, amelyet az eddig példátlan menekültáradat okozott Európa kapujában, még mindig számos kihívás elé állítja és közös megoldásra sarkallja a nemzeteket.







0

hírek innen, onnan

Egy teszt, amiből kiderül, hogy hajlamos-e a párod a passzív agresszív viselkedésre

Két pszichológus összeállított egy 21 jellemzőből álló listát, amellyel megállapítható, ki az, aki hajlamos a passzív agresszív...

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a...

122 éve nem volt olyan meleg a szeptember, mint idén

Legutóbb 1901-ben volt ilyen meleg szeptember Magyarországon.

Már nagyon mozog Krausz Gábor csípője

Krausz Gábor kiváló hangulatban készül a Dancing with the Stars negyedik évadára Mikes Anna oldalán.

Egy mindössze másfél órás műtéttel megszüntethető az elhízás

A túlsúly betegségek egész sorát válthatja ki.

„Minek a szív, ha úgy fááááj?.” – Szakítós számok, nem csak szerelmi bánatban szenvedőknek

Minden szakításnak van legalább egy dala, amit rongyosra hallgat az összetört szív. Ti milyen számokkal egészítenétek ki Anna Eszter...

Zuhannak az állampapírok, de nem ám akárhol

Megállás nélkül esik az amerikai államkötvények árfolyama, így hozamuk olyan szinthez közelít, amire utoljára a 2008-as válság előtt...

Micsoda fricskák – A legbotrányosabb hollywoodi válások

Volt itt minden, mint a moziban. Botrányoktól kicsit sem mentes házasságok Hollywoodban, amik jócskán túlmutatnak egy “fricskás...

Ítéletet mondtak fizetéseikről a magyar dolgozók: sokan kiakadtak, ebben nincs köszönet

A versenyszféra munkavállalóinak közel kétharmada érzékel romlást idén anyagi helyzetében. Az alkalmazottak 48 százaléka elégedetlen a...

Megütötte háziorvosát az idős férfi, a jogosítványa volt a tét

Az ügyészség vádat emelt egy 69 éves szécsényi férfi ellen, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd megütötte...

0

Sport

Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében

Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.

A világbajnokság miatt kihagyja a hétéves kisfia temetését az olimpiai bajnok sportoló

Szörnyű tragédia érte, de ő a pályán akar gyászolni.

Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse

Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.

Marco Rossi magyar állampolgár lesz

Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében teszi le az esküt.

Meghalt a Manchester City legendás futballistája

Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.

Katasztrófa fenyegeti a Real Madrid BL-meccsét

Könnyen lehet, hogy elhalasztják a találkozót.

Szóhoz sem jut a 16 éves magyar: olimpiai kvótát szerzett Párizsra

A vb-n Mészáros Krisztofer után Czifra Bettina biztosította részvételét, illetve lett még egy női indulási jog is.

Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban

Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.

Több nagy visszatérő is van Marco Rossi keretében

Októberben Szerbia és Litvánia ellen játszik Eb-selejtezőt a magyar válogatott.

Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa

Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele

Fontos szabályváltozás jöhet Angliában a Liverpoollal történtek miatt

A játékvezető-testület állítólag kész nyilvánosságra hozni a szombati kommunikáció hangfelvételét.

Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját

A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.

0

Bulvár

Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető

Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.

Máris ultimátumot kapott Robert Fico

Uniós pártcsaládja kizárhatja a Smert, ha nem változtat Ukrajnával kapcsolatos álláspontján.

Tóth Gabit széttett lábakkal fotózták, végleg oda az énekesnő szűzies imázsa?

Dögös fotó került elő az énekesnőről, ha nem tudnánk, hogy ő az rá sem ismernénk.

Újabb autókat, hajót, és repülőt is talált az ügyészség Schadl Györgynél

A koronatanú meghallgatásával indult újra Schadl György volt végrehajtó elnök és Völner Pál volt fideszes államtitkár pere a nyári ítélkezési szünet után.

Nagy bejelentést tett Zelenszkij az amerikai döntés után

A háborús szankciók részeként október másodikától Bulgária, harmadikától Norvégia sem enged át orosz rendszámú autókat a határon. Háborús hírek.

Botrány a magyar tévécsatornán: káromkodásba fulladt az élő adás, a műsorvezető nem tudta visszafogni vendégét

Élő adásban káromkodott a stúdió vendége, a műsorvezető nem tudta, mit tegyen.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekrő...

A XIII. század a középkori magyar történelem egyik legjobban dokumentált korszakának számít, ám míg a tatárjárásról vagy az Aranybulláról mindenki tanult az iskolában, addig az abban az időben lezajlott mágus-p

Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját

Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.

Miért adjunk borravalót, ha szervizdíj is van a számlán?

A borravaló alapvetően a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, hiszen az ajánlott mennyisége hazánkban 10-15 százalék körül mozog, és többnyire akkor adjuk, ha elégedettek vagyunk az adott szolgáltatás minőségéve

Tíz éve történt, hogy David Attenborough stábja hagyott éhen halni egy kiselefántot Afrikában

Természetfilmeket nemcsak azért kihívás forgatni, mert a főszereplők nemigen tűrik az ember közelségét, de azért is, mert olykor igen komoly dilemmákkal találkozhat az ember. Sir David Attenborough erről is tudna mes

Most érdemes figyelni a frontról érkező híreket - kezd látható eredményeket hozni az ukránok taktikája

Véres kudarc az ukrán ellentámadás? Ha a térképet nézzük, lehet. De nagyon úgy tűnik, hogy vészesen fogyóban vannak az orosz tartalékok, miközben az ukránok friss egységeket vonultatnak fel az egyik fontos frontsza

0