Átgördült a hordó Bátaszékre
Nyáron történt alapkőletétel Alsónyék és Bátaszék határában, december 18-án pedig szalagot vágtak és hordót gurítottak az elkészült kerékpárút hídjánál.
277 millió forint TOP-os pályázati pénzből megvalósult bicikliút köti össze immár a két települést. Az átadáson Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök üdvözölte a jelenlévőket, illetve gratulált Bozsolik Róbert és Dózsa-Pál Tibor polgármestereknek.
Fehérvári Tamás a települések összekapcsolását nevezte a megyei önkormányzat egyik fő feladatának, amelyhez az alsónyéki projekt is nagyban hozzájárul. A kerékpárút hasznáról szólva elmondta, hogy a munkába járást, az egészség megőrzését, a környezet védelmét és még a kikapcsolódást is szolgálja.
Ezt kiegészítve Bozsolik Róbert azt mondta: a településeken élő emberek kapcsolattartását is segíti az út. A polgármester köszönetet mondott a megyei önkormányzatnak és a döntéshozóknak a fejlesztés támogatásáért.
„Tegyétek el, szükség lehet még rájuk” – így utalt a leendő fejlesztésekre Dózsa-Pál Tibor polgármester a szalagátvágó ollók visszaadásakor. Az alsónyéki településvezető bizakodik a jövőben nyíló pályázati lehetőségekben, és nagy örömmel üdvözölte a kerékpárút elkészültét.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


