Ezt olvasta már?


Augusztustól újra lehet pályázni hűtő- vagy mosógépcserére

Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. (Pécsi Napilap)

Az alprogram keretösszege 600 millió forint, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között. Az államtitkár szerint a keret bővíthető.

A kiírásra régiónként eltérő időpontban lehet majd jelentkezni. A pályázati feltételek várhatóan napokon belül megjelennek a fejlesztési tárca honlapján - közölte.

Szabó Zsolt felidézte: június 6-tól lehet jelentkezni a kazánok, kémények felújítására kiírt alprogramra, amelynek keretösszege 3,5 milliárd forint. Az eredeti tervekkel ellentétben különválasztották a konvektorok cseréjét, ennek pályázati feltételeit várhatóan május elején teszik közzé, a mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszegre július közepétől lehet majd beadni a jelentkezéseket - mondta el az államtitkár.

Hangsúlyozta: a 2014-ben elindított program eddig több mint 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé mintegy 23 milliárd forint támogatással, eddig hét kiírást zártak le sikeresen. Már kétszer volt hűtőgépcsere-program, több mint 60 ezer család kapott támogatást, és egyszer volt lehetőség mosógépek cseréjére, abban az alprogramban 25 ezer családot támogattak.

A mosó- vagy hűtőgépek cseréjére megjelenő új pályázaton a háztartási nagygép energiaosztályától függően 25, 40 vagy 45 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást, maximum a vételár felét lehet elnyerni.

Az államtitkár az energiatakarékosság és a fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozva emlékeztetett: 2018. december 31. után csak olyan középület, illetve 2020. december 31. után csak olyan családi ház és épület kaphat használatba vételi engedélyt, amely közel nullás energiaigényű.

A kormány kiemelten támogatja a középületek energiahatékonyságának növelését, ezért 760 milliárd forint értékű energia-racionalizálási programot írtak, illetve írnak ki - jelezte. Hozzátette, el kell érni, hogy valamennyi középületben, illetve a közlekedésben minél nagyobb mértékben megújuló energiát tudjanak használni.

A lakossági pályázatok közül az államtitkár kiemelte a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) lehetőségeit is, amely visszatérítendő támogatást nyújt épületek felújításához.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A nagymama, az édesanya és a lány – Három nő, három korszak, három karácsony

A háború utáni nélkülözés, a termelőszövetkezet, a külföldről hazalátogató gyerekek… a családok élete generációról...

Drámai percek a levegőben: nem jutott el Budapestre a Bécsből induló járat, műszaki hiba miatt vissza kellett fordulniuk

A gép a felszállás után nem sokkal jelezte a problémát, ami a téli időben komoly veszélyt jelentett volna. Az utasokat végül egy...

Shrekkel randizni biztonságosabb? Az új randitrend sötét oldala

Ha azt hitted, a randizás már nem lehet bonyolultabb, a Z generáció ismét bebizonyította, hogy mindig van egy újabb csavar. Az elmúlt...

Szeretnéd ha a gyereked felnőttként is közel állna hozzád? Segítünk, mit tegyél ehhez!

Sok szülő azt szeretné, hogy gyereke felnőttként is kapcsolatban maradjon vele, de ez nem egyik napról a másikra alakul ki.

Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban

Minden évben menetrendszerint érkezik a nyugdíjasok bankszámlájára a tárgyhavi összeg, kivéve, ha munkaszüneti napra esik az adott hónap...

Nagy bejelentést tett az Egyesült Államok, ez óriási lehetőséget jelenthet a MOL-nak

Itt a végső határidő a NIS helyzetének rendezésére.

Így járjon el, ha meghibásodik a boltban vásárolt karácsonyi ajándék

Több félreértés kering a lehetőségek kapcsán, ezeket tisztázzuk.

Két vármegyében berobbant a fehér karácsony, még több fog kifehéredni ma estig, a neheze hátravan

Sok gyermek álma máris teljesült, klasszikus ünnepnek nézünk elébe.

Különös részletet osztott meg a forgatásról Noah Schnapp, ezt az egy dolgot mindig titokban tartotta előtte a Stranger Things stábja

A Stranger Things kulisszái mögött nem mindenki tudott mindent – még akkor sem, ha az illető évek óta a sorozat egyik központi...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek

Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0