Az ítélőtábla szerint nem tudtak nagyobb helyet biztosítani a tárgyaláshoz
Diósdi maffiaper
A megye legnagyobb befogadóképességű tárgyalótermébe szervezte meg a diósdi maffiaper tárgyalását a Győri Ítélőtábla - közölte Ferenczy Tamás szóvivő a nap folyamán jelzett védői kifogásokra reagálva kedd este az MTI-vel.
A másodfokú tárgyalás megtartásának körülményeit három - a vádlottak védői által is ismert - körülmény határozza meg: az ügy fokozott biztonsági kockázata, a tárgyalóterem 120 fős befogadóképessége, valamint a bíróság azon kötelessége, hogy biztosítsa a tárgyalás nyilvánosságát – jegyezte meg.
Ez utóbbi része, hogy garantálják a részvétel lehetőségét a sajtó munkatársainak és a vádlottak hozzátartozóinak – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy 33 vádlottat, a rájuk felügyelő biztonsági személyzetet, valamint 38 védőt kellett leültetni a teremben. Ez okozta, hogy utóbbiak nem mindegyikének tudtak asztallal ellátott, a kényelmes írást lehetővé tevő ülőhelyet biztosítani - tette hozzá.
Erre egyébként, nincs lehetőség ma Magyarországon, más ilyen nagyszámú vádlott ellen folyamatban lévő bírósági ügyben sem – közölte Ferenczy Tamás. Kitért arra is: a fokozott biztonsági kockázatok miatt van szükség arra is, hogy mindenki, így a védők is átessenek biztonsági átvizsgáláson.
Az alkalmazott biztonsági intézkedéseket - az ítélőtábla egyetértésével - a nyomozó hatóság rendelte el, az elsőfokú ítélet meghozatala óta ismertté vált újabb, "nem nyilvános" körülmények miatt - tájékoztatott a szóvivő.
A kedden reggel kezdődött fellebbviteli tárgyaláson több védő kifogásolta a munkakörülményeket. Bánáti János például azt mondta: a helyszűke miatt alig van mód jegyzetelésre, így "a védő érdemi munkát nem tud folytatni". Kitért arra is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla "korábban nem ismert okból kizárta magát" a másodfokú eljárásból, és szerinte "az ügytől így kívánt megszabadulni", ezért került az Győrbe az eljárás.
A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést szabtak ki.
Az első fokú döntés a vádlotti társaság számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.
Kedden a per másodfokú tárgyalásának nyitónapján a Győri Ítélőtáblán kilenc vádlottra az első fokon kiszabottnál súlyosabb büntetést, kettő esetében pedig új eljárást kért az ügyész .
mti
hírek innen, onnan
Ezek a legjobban fizetett diákmunkák 2026 nyarán - Akár 1 milliót is félre lehet tenni
Diákként már nem csak a strandbüfében és árufeltöltőként lehet dolgozni nyáron.
„Orbán Viktor érettségi zakójába bújt bele Gulyás Geri” – Molnár Áronék az év viccét sütötték el
Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora kedden sem fogta vissza magát, durván beleálltak az ellenzékbe.
„Büszke vagyok a bátorságára” – Puzsér Róbert reagált arra, hogy kifütyülték Skrabski Fruzsinát, miután barátként hivatkozott rá
Puzsér Róbert reagált arra a kínos jelenetre, amely Skrabski Fruzsinával történt a Sulyok Tamás mellett rendezett szolidaritási...
Éppen most kezdődik az Apple új korszaka: a Google-lel szövetkezve és új vezérrel indítja el az AI-forradalmát
Az Apple idei fejlesztői konferenciája, a WWDC 2026 sorsfordító mérföldkő a techóriás történetében. Az esemény nemcsak a cégnél...
Toroczkai László Kapitány István vagyonáról: "Meglepő, a Shellnél mennyit keresnek" - videó
Hétfőn este közzétették az új parlamenti képviselők és miniszterek vagyonnyilatkozatait. Az országgyűlés legvagyonosabb embere 6...
Meg fog lepődni: ennyi kalóriát éget el a strandon!
Lustálkodni a forró homokban, miközben észrevétlenül olvadnak le a kalóriák? Elsőre talán túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, a...
Vége a kopaszodásnak? Egy ősi kínai módszer forradalmasíthatja a hajápolást
Az androgén alopecia, vagyis a férfi és női típusú hajhullás a világ egyik leggyakoribb hajvesztési formája, amely emberek millióit...
Hosszabb nyitva tartást jelentett be az ALDI
Több népszerű üdülőhelyen meglépik.
Újabb név merült fel - Ő lehet Sulyok Tamás utódja?
Egy újabb, népszerű név került szóba.
Elképedtek az elemzők a magyar infláció láttán – zöld utat kaphat az MNB
Óriási meglepetést okozott a magyar infláció lassulása májusban: az elemzők egymásra licitálva adtak hangot meglepettségüknek és...
Az ukránok rátámadtak a krími hídra
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


