Ezt olvasta már?


Bécs és Pécs összefogott egy új, közös oltóanyag előállításáért

Új vírusmutációról, a vakcinák biztonságosságáról, és egy új, Pécsett és Bécsben fejlesztés alatt álló közös oltóanyagról is beszélt Jakab Ferenc virológus az ATV híradójának.


hirdetés

Nem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez egy nagyon nagyon fontos kérdés

– szögezte le a szakember. Emlékeztetett, hogy noha még csak a Pfizer vakcina elérhető az országban, de hamarosan érkezik a Moderna és a AstraZeneca oltóanyaga is. Szerinte ezek az oltások hatásosak lesznek az új koronavírus mutációval szemben is.

Mint fogalmazott: Az új adriai és dél-afrikai mutáns az életében hat-nyolc különböző mutációt gyűjtött be, mondjuk így, a spike-fehérjébe, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a mostani, most fejlesztett vakcinák mindegyike alkalmas ennek az új koronavírus mutációnak kivédésére is, hogy időben így marad-e, ezt most még nem tudjuk.

Jakab Ferenc elmondta, az sem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben újabb vakcinák kellenek majd a mutációk miatt, ezek kifejlesztése azonban jóval gyorsabban, akár néhány hét alatt is megoldható lesz, mivel a prototípus már megvan.

A keringő álhírek ellensúlyozására leszögezte: egyáltalán nem kell félni az oltástól, ezek az új generációs vakcinák teljesen biztonságosak.

Mint fogalmazott, ezeknek az oltóanyagoknak semmilyen komoly mellékhatása nincsen, esetleg némi hőemelkedés jöhet szóba, illetve bepirosodhat az oltás helye, de ez minden vakcina esetében előfordulhat.

A szakember arról is beszámolt, hogy az osztrák Cebina cég és a Pécsi Tudományegyetem - a debreceni egyetem mellett - szintén új vakcinakísérletbe fogott, ami már célegyenesben van.

A vakcinafejlesztési projekt laboratóriumi fázisa megkezdődött, és január végén, február elején kezdjük az állatkísérleteket is. Nagyon bízok benne, hogy hamar eredményt tudunk produkálni

– fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy ebből pontosan mikorra várható beadható oltás, Jakab Ferenc nem akart találgatásokba bocsátkozni, de elmondása szerint gőzerővel dolgoznak.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Személyes okok miatt lemondott a Pittsburgh sikerkovács főigazgatója

Vezetésével a csapat 2016-ban és 2017-ben Stanley Kupát nyert.

KSH: 4,3 százalékos volt a munkanélküliségi ráta decemberben

A múlt év decemberében a munkanélküliek száma 200 ezer volt, a4,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal magasabb volt...

Spórolhatunk a főzéssel is! Mutatjuk, mit kell tenni

A takarékos főzés a vásárlásnál kezdődik, ám a változatos és kiegyensúlyozott étrend összeállítása, és az ételek elkészítése...

Mézesmadzag és korbács a vidéki Magyarországon?

Két egymás közvetlen közelében lévő település közül az kap támogatást a kormány turisztika ügynökségétől, amelynek...

Forró pillanatok a Keresztanyuban: melltartó nélkül szexizik Mirella Jóska legnagyobb nagy örömére - videó

Újabb villantásnak lehetünk szemtanúi a Keresztanyu legújabb epizódjában.

Vakcinát kaptak a feketelábú görények

Oltást kaptak a kisragadozók az Egyesült Államokban: 120 feketelábú görényt oltottak be egy kísérleti Covid-19-vakcinával Coloradóban....

Már két áldozata van a 6-os úton történt balesetnek

Ketten haltak meg abban a balesetben, amely a 6-os főúton történt Százhalombattánál csütörtök reggel ? közölte a Pest Megyei...

A zsarolóvírus jelenti a legnagyobb veszélyt a cégekre

A kiberbűnözők újabb és újabb módokat találnak arra, hogy behatoljanak védett hálózatokra, így a cégek sem kerülhetik el, hogy...

Budakalászon nincs méltó helyen ? Újratemethetik Gesztesi Károlyt

Németh Sándor a Hit Gyülekezetének alapítója és vezető lelkésze a Blikknek mesélt az egy évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt...

A munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra nőtt

A KSH szerint 4,5 millióan dolgoztak tavaly decemberben

Folyamatos fejlődés a hagyományok megtartásával

A szabadszállási Róna Mezőgazdasági Szövetkezet egyedi az országban, hiszen már csak náluk működik háztáji rendszerű integráció. A...

Sport

Halál a sportcsarnok építésén: alvállalkozó alvállalkozója, képzetlen munkások, leomló főfal ? Tragédiához vez...

Meghalt egy munkás a tihanyi sportcsarnok építkezésén. Az ügyészség most vádat emelt az építésvezető és egy vállalkozó ellen.

Van csapatunk! Megérkezett a világelitbe a magyar férfi kézilabda-válogatott

Gyorsértékelés minden idők harmadik legjobb világbajnoki helyezése után, egy évvel a magyarországi Európa-bajnokság előtt.

Messi végigcselezte az ellenfél védelmét, majd kihagyta az év helyzetét a spanyol kupában - videó

Ronald Koeman csapata az utolsó húsz percben fordított másodosztályú ellenfele otthonában.

Magyar tehetség parádézott a Fradiban

Teljesült az apja kívánsága.

Különleges képpel jelentkezett Hosszú Katinka - fotó

A háromszoros olimpiai bajnok úszót valószínűleg edzés közben fotózták le.

Véget ért a Manchester United szenzációs sorozata - videó

Ole Gunnar Solskjaer csapata hazai pályán futott bele egy váratlan vereségbe, és már nem vezeti a Premier League-t.

Hihetetlen eset miatt kaphat egymeccses eltiltást a Juventus legendája

Még tavaly decemberben történt az eset egy olasz bajnoki mérkőzésen.

Nem tudott nyerni a Chelsea Thomas Tuchel és Lőw Zsolt első meccsén

Hiába játszott óriási fölényben a hazai csapat, nem tudta megszerezni a győztes gólt.

Halálos fenyegetést kapott a bringás, aki hatalmas balesetet okozott - kötelet küldtek az otthonába, hogy akas...

Halálos fenyegetéseket miatt rendőri védelmet kapott korábban a holland kerékpáros, Dylan Groenewegen (27), miután az augusztusi lengyel körversenyen súlyos sérüléssel járó versenybalesetet okozott ? vallotta be a

Kövesse élőben a magyar-francia kézilabda-vb-negyeddöntőt

Magyarország a kétszeres olimpiai- és hatszoros világbajnok Franciaország ellen folytatja a kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében. Kövesse velünk a mérkőzést, folyamatosan frissülő cikkünkben.

0

Bulvár

A régi Rába újjászületése ? HT-300 traktor a földeken

Bármennyire is szerették a dolgozók, a Besenyőtelki Agrár Zrt. 31 éves Rábájával az idők során egyre több lett a gond, folyamatosan meghibásodott, így végül leselejtezték. A magyar traktor előnyeiről azonban nem

Egyre nagyobb a káosz Orbán körül

Még egy válsághelyzet kellős közepén is képtelen összetartani kormányát Orbán Viktor. Palkovicsnak például két miniszteri biztosa is lelépett, pedig még egy hónapja sem dolgoztak a Fidesz-csicskának.

5 étel, ami percek alatt rendbe rakja a vércukrodat

Ha gondjaid vannak a vércukroddal, biztos már most is nagyon odafigyelsz arra, hogy mit eszel. Az alábbi élelmiszerek természetes módon segíthetnek kordában tartani a vércukrodat, ezzel elősegítve egészséged megőrzé

Ezt a növényt edd rendszeresen cukorbetegség és hormonzavarok ellen

Az utóbbi évtizedekben olyan növények, természetes hatóanyagok kerültek vissza a köztudatba, amelyek régen fontos elemei voltak a népi gyógyászatnak, de azóta kicsit feledésbe merültek. Ezek óriási előnye a hatá

Hol helyezkedik el a világ legcsípősebb chilijei között a magyar erős paprika?

Magyar ember paprika nélkül nem is élhet. Egyrészt, mert nálunk terem az egyik legpirosabb fűszerpaprika, amiből isteni szárított-őrölt paprika lesz, másrészt a mi Szentgyörgyi Albertünk mutatta ki először a papri

Milyen egy szép vulva?

És mitől függ, hogy mennyire vagyunk megelégedve a látottakkal?

Ha ilyen madarat látsz, jelezd: a lakosság segítségét kéri a madártani egyesület

Idén is országos fülesbagolytelelőhely-felmérést indít az MME.

Te is színeknek látod ezeket a számokat? Elég ritka képességed lehet

Ha a szinesztézia szót halljuk, legtöbbünknek az iskola példa jut eszünkbe: lila dalra kél egy nyakkendő. De tudtad, hogy vannak emberek, akik valóban képesek például számokhoz színeket, vagy például hangokhoz íze

Németország ? zárlat. Szabadesésben a vásárlási hajlandóság

A koronavírus-járvány terjedését fékező korlátozások miatt már a negyedik egymást követő hónapban romlott a német fogyasztók hangulata januárban - derül ki a GfK felméréséből.

Gyász. Elhunyt a nagyszerű színész

A hírt kisebbik fia osztotta meg a közösségi oldalán.

blogmorzsák

A jugoszláv Evita dicstelen bukása

Egykoron Tito feleségének, Jovanka Broznak mosolyától elalélt a fél világ, míg rosszakarói ki nem írták a történelemből.

Odakozmált volna a Street Kitchen?

Mint a Nemzeti Színház esetében, itt is nagyon furcsa tartalmak jelennek meg.

Schobert Norbert vállalhatatlan megszólalásáról

Okos ember a botrány kitörése után azonnal nyilvánosan bocsánatot kért volna, és nem próbálja meg védeni a védhetetlent.

Mennyibe kerül az élet Münchenben?

Vajon ki lehet jönni a bajor városban havi 1500 euróból? Mire kell figyelni, hogy lehet spórolni?

Anyaháború

A másokat kioktató anya nem ősanya, hanem egy ítélkező, frusztrált idióta. Miért ítélkeznek az anyák, amikor ugyanabban a cipőben járnak?

Egy tízéves olasz kislány halt bele a TikTok-on terjedő kihívásba

A kislány a “blackout” kihívásban vett részt.

Mérföldkő az állatvédelem–ben: megalakult az Állatvédelmi Központ

Állatorvostudományi Egyetem rektora: "aki az állatot kínozza, az az embert kínozza!” Megalakult az Állatvédelmi Központ.

Szeretnél gyorsan és hatékonyan lázat mérni?

Neked van ilyen műszered otthon? Most érkezett: digitális infravörös lázmérő LCD kijelzővel.

Varga Judit és az agymosás

Naná, hogy „azembereket” akarja védeni! Mindig csak „a magyarembereket”! Hogy aztán ez mit jelent, jól ismerjük.

Jakab Péter a „nyúl”!?

Szegény Vona Gábor tudna me­sél­ni arról, hogy mit kap majd az az ember, aki kormányfő jelöltként szembe kerül a komplett Fidesz médiával

Magyar (?) történelem (?)

A történelem filmszalagját nem producerként, hanem filmkriti­kusként kell szemlélni.

Tényleg mindegy, hogy melyik vakcinával olt­ják be a magyar lakosságot?

Egyre frusztráltabbnak tűnik Or­bán Viktor, amit alátámaszt leg­utóbbi rádiós monológja is.

0