Bírálta Trumpot a bíróságokról tett kijelentései miatt az elnök főbírójelöltje
Bírálta Donald Trump elnököt a bírákról és bíróságokról tett minapi kijelentései miatt Neil Gorsuch, akit Donald Trump elnök pár napja a legfelső bíróság tagjának jelölt, szerdán.
Gorsuch, egy demokrata párti szenátorral találkozva, "demoralizálónak" és "kiábrándítónak" minősítette, ahogyan Trump elnök egy szövetségi bírót támadott.
A legfelső bíróság tagjának jelölt konzervatív denveri (Colorado állam) jogász Richard Blumenthal demokrata párti szenátornak fejtette ki álláspontját. Blumenthal azt kérdezte tőle, mi a véleménye arról, hogy az elnök "úgynevezett bírónak" minősítette a bevándorlásszigorító rendeletét felfüggesztő James Robart szövetségi bírót, valamint arra bíztatta híveit, hogy a bírót és a bíróságot tegyék felelőssé, ha majd terrorakció történik az Egyesült Államokban.
A kormány fellebezett Robart bíró döntése ellen, de a fellebbviteli bíróság kedd esti ülése, a felek nyilvános meghallgatása után az elnök Twitter-bejegyzésében általában is támadta az amerikai bíróságokat, azt állítva, hogy azok átpolitizáltak.
Gorsuchnak az elnök szavait bíráló megjegyzéseiről Blumenthal szenátor újságíróknak azt mondta: reméli, hogy a főbírójelölt a nyilvánosság előtt is kifejti ezt az álláspontját.
Gorsuch szóvivője megerősítette a főbírójelölt kommentárjait. Szavai közelgő szenátusi meghallgatása előtt hangzottak el, olyan légkörben, amelyben a demokrata szenátorok ellenzik kinevezését, mivel úgy gondolják, hogy a legfelső bíróság tagjaként nem lesz képes megfelelő ellenőrzést gyakorolni az elnöki döntések fölött.
Republikánus politikusok nyomban kijelentették: a főbírójelölt szavainak ki kell elégíteniük a demokrata szenátorokat. Jeff Flake arizonai szenátor például leszögezte: szerinte Gorsuch ezzel bebiztosította magának a megválasztásához szükséges szenátusi voksokat. Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy kommentárjával a jelölt bizonyította, hogy "nagyon is független ember és megvédi a bíróságokat".
Gorsuchról köztudott: hitvallása szerint az amerikai alkotmány betűjét híven kell követni, úgy, ahogy azt az Egyesült Államok alapító atyái megalkották, és annak a híve, hogy vitás kérdésekben ne szövetségi bürokraták és szabályzók döntsenek, hanem a bíróság. Rendíthetetlenül konzervatív bíróként tartják számon, aki ellenzi a "kegyes halált" - az euanáziát -, emellett a vallásos szervezetek oldalán foglalt állást, amikor az Obama-adminisztráció törvényi úton arra kényszerítette őket, hogy munkaadóként meggyőződésük ellenére is az abortusz költségeit fedező egészségbiztosítást kössenek alkalmazottaikra.
Szenátusi meghallgatása várhatóan márciusban kezdődik, s a főbírójelölt addig folyamatosan egyeztet a szenátus tagjaival.
hírek innen, onnan
Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek
Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.
Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en
A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.
Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n
Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.
Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő
Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell
A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.
Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen
Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.
Ez a karmikus leckéd születési számod szerint
A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...
Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban
Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...
Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait
Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...
Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő
Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!
Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott
A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


