Ezt olvasta már?

0

Bíróság elé kell állnia a francia államfőnek

Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek is bíróság elé kell állni a további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt, miután az exelnök és a pártja többet költött el a megengedettnél - közölte kedden a párizsi ügyészség. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt években 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen - aki a jobboldal tavaly novemberi államfőjelölt-állító választásán elszenvedett veresége után visszavonult a politikai élettől - egy évvel ezelőtt indult eljárás az ügyben.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák Nemzeti Bizottsága intézi. A testület 2012. decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mert a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta, a volt elnök azóta az összeget büntetéssel együtt befizette az államkasszába.

A tavaly júniusban lezárult vizsgálat szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem rendezett meg. Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen szintén eljárás folyik - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget.

Nicolas Sarkozyt azzal nem vádolják, hogy tudott a csalásról, de az ügyészség szerint a túlköltekezéssel tisztában volt. Az ügyben két vizsgálóbíró járt el, az egyik döntött Sarkozy bíróság elé állításáról, a másik nem írta alá a döntést, így azt az exelnök megfellebbezheti.

Nicolas Sarkozy a második volt államfő, akinek büntetőbíróság elé kell állnia az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében. Jacques Chirac szintén volt jobboldali elnököt 2011-ben két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért még Párizs főpolgármestereként a városháza költségvetéséből finanszírozta a pártja munkatársait.

 







0

hírek innen, onnan

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem egy felmérés szerint

A Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán, szakértők szerint ebben jelentős romlás várható.

Szezonnyitó sportnapot rendez a síszövetség

A Magyar Sí Szövetség családi szezonnyitó sportnapot rendez szombaton a Normafa Park Látogatóközpontjában.

Séfek Séfe 5: már lehet jelentkezni az új évadra

Itt az újabb nagy lehetőség arra, hogy a jelentkezők bejussanak a Séfek Séfe az új évadába.

100%-on a francia gáztározók töltöttsége novemberre

Többek között Franciaország is gőzerővel igyekszik feltölteni a tartalékjait a nehéz téli időszakra.

Új óvoda épül Vértesszőlősön

Új óvoda építése kezdődött Vértesszőlősön 520 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával - közölte a megyei...

BKV: füstpróbát tartanak a 3-as metró két állomásán

A metró szellőző-kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.

Hivatalos: ennyi lesz a 2022-es nyugdíjprémium összege

Igaznak bizonyultak az előzetes várakozások, a prémium maximális összege 10 ezer forint lesz.

Hamarosan ismét megműtik Béres Anettet, tapintásra is érzi a csavart

A Való Világ egyik legnagyobb sztárja hamarosan ismét műtőbe kerül, de ez még mindig sokkal jobb hír, mintha egy még rosszabb...

Szinte minden magyarországi cég rendelkezik biztosítással

Szinte valamennyi magyarországi vállalkozás rendelkezik a váratlan helyzetek kezelését segítő biztosítással - derül ki a Hungarikum...

Valami ősi erő van bennünk, vezet minket egy sugárzóbb világ felé

Bemutatták Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című drámakötetét, amelyből színházi előadás is készül Vidnyánszky Attila...

Menstruálmatlanság: ennyivel kevesebbet alszanak nők évente a menstruációjuk miatt

A menstruációs alváshiány sokakat érintő probléma.

Sport

Megsemmisítették Milánóban a Barce-lonát, közel hatvan éve nem alázták meg így az Ajaxot

Tovább folytatódik a BL-meglepetéscsapatának menetelése, a belga Brugge egy lépésre a történelmi továbbjutástól.

Tovább dagad a sakkbotrány, több mint százszor csalhatott az új kiskirály

Egyre jobban szorul a hurok Hans Niemann körül, 72 oldalas vizsgálati jelentés készült.

Marco Rossi: A szívem szakadt meg

A magyar kapitány szerint Szalai Ádám pótolhatatlan.

Hordágyon kellett levinni Gulácsi Pétert a Lipcse BL-meccsén

Alig tíz perc után le kellett cserélni.

Óriási botrány tört ki Liverpoolban: a vendégdrukkerek festékkel fújták le kedvenceiket

A mérkőzés előtt a rendőrökkel is összecsaptak a Rangers szurkolói.

Xavi kifakadt az Inter elleni meccs után: Felháborító, ami történt

Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

Szoboszlai bombagólt lőtt a Bajnokok Ligájában, de elvette a bíró - videó

Elő gólját szerezte volna a mostani kiírásban.

Van der Vaart: Ten Hag hülye volt, hogy nem rakta a kezdőbe.

Nem, nem Cristiano Ronaldóra gondolt a holland.

Szerdai foci: pályán a BL-ben az RB Leipzig és az MTK, NB II

Előnyös helyzetből várják a visszavágót a budapesti fiatalok.

Gulácsi Pétert hordágyon vitték le a pályáról Lipcsében

A kapus egy passz után azonnal a földre rogyott.

Magyar aranyérem az ökölvívó-Európa-bajnokságon

Nileborg Krisztián mindenkit kipofozott a ringből.

0

Bulvár

Több száz telitalálatos lottószelvény lett - kivizsgálják az esetet

A nyerőszámok sorozatának ismerete is csak némi magyarázattal szolgálhat.

Uniós források befagyasztása: erős mondatok az Európai Parlamentben

Az európai parlamenti képviselők figyelmeztették az Európai Bizottságot: meg kell védenie Magyarországon az EU pénzügyi érdekeit.

Schobert Norbert vérengzésre számít az utcákon, azt mondta, az emberek fázni és éhezni fognak

Sok nehéz döntést kellett meghoznia az elmúlt időszakban, és sötéten látja a közeljövőt is a fitneszguru.

Putyin beszédeit mesterséges intelligenciával elemezték, és döbbenetes következtetésre jutottak

Az orosz elnök egészségi állapotáról rengeteg szóbeszéd kering.

Vilmos herceg békejobbot nyújtott Harrynek - öccse két szó kíséretében utasította vissza

A testvérviszálynak még II. Erzsébet királynő halála sem vetett véget: nagyon úgy néz ki, hogy a néhai uralkodó unokái még sokáig fognak marakodni egymással.

Valóban teljes gázzárlatra kell készülni?

Európának gondoskodnia kell arról is, hogy a tartalék ne csökkenhessen 33 százalék alá.

Az orális szexhez ez a póz annyira tökéletes, hogy beleremeg a lábatok

Legyünk őszinték! A szex egyik velejárója, hogy vagy a mi, vagy a párunk térde kicsit megviselt lesz, hiszen a közös örömszerzéshez nemcsak a csípőnk mozgását kell használni.

Elárulta a kislányának az anya, hogy örökbe fogadták, a pici reakcióján könnyezik a világ - Videó

Talán az év legmeghatóbb felvétele hozza épp lázba a világot: az édesanya és lánya beszélgetését nehéz könnyek nélkül hallgatni.

Szuperélelmiszer itthon is terem, az orrod előtt

Mostanában nagyon felkapott lett a „superfood” vagy szuperélelmiszer kifejezés, aminek hallatán valami extra különleges dologra asszociálunk. Némiképp átverés-szagot érzek itt is, magyarázom, miért.

Szalmonellás élelmiszereket találtak a Lidlben, visszahívják az összeset

Ne egye meg ezeket a termékeket! A visszahívás minden tételükre vonatkozik.

blogmorzsák

Sikíts, csini Peggy!

Német bombanő és egy legendás Oscar-díjas az egyik legjobb Psycho-utánzatban.

Nagy babteszt

Az elterjedt fajták egyre rosszabbul viselik a száraz nyarakat.

Újabb földeket hirdet eladásra az állam

További mintegy 2300 db földet hirdet eladásra az állam,a legfontosabb tudnivalók, linkek, számok egy helyen a posztban!

0