DK: a CÖF hozza nyilvánosságra a Békemenet buszainak bérleti szerződéseit!
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) hozza nyilvánosságra a futballakadémiák, önkormányzatok és kistérségek azon buszainak bérleti szerződéseit, amelyekkel embereket szállítottak az október 23-ai Békementre - mondta a DK szóvivője.
Barkóczi Balázs hétfői online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a sajtóhírek szerint a CÖF a korábbi évekhez képest is jóval több embert buszoztathatott az idei október 23-i ünnepre.
Két eset lehetséges: a CÖF vagy fizetett ezeknek a buszoknak a használatáért, vagy pedig az eredeti feladatuktól eltérően, törvénytelenül használták fel a járműveket arra, hogy az ország más pontjairól, sőt külföldről hozzanak embereket a Békementre - fogalmazott a politikus.
A szóvivő azt állította, hogy ha fizettek is a járművekért, a buszoztatás akkor is közpénzből történt, mert a CÖF is közpénzből működik.
MTI

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


