DVSE: közönségszórakoztató játék, értékes siker a Tatabánya ellen
Háromgólos győzelmet aratott a DVSE vízilabdacsapata az OBI 8. fordulójában a Tatabánya felett. Miroslav Bajin együttese 16 gólig jutott közvetlen riválisa ellen, s óriási lépést tett a hőn áhított felsőházi rájátszás felé.
Tatabányai góllal indult a találkozó, Kolarik lövése a blokkról megpattant, az ellenkező irányba elmozduló Kósik Soma tehetetlen volt. Nem váratott sokáig magára a hazai egyenlítés a megítélt fórt La Rosa váltotta gólra centerből. Macsi Patrik a negyed derekán megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de a TVSE Kolozsi révén egyenlített. Nagyon felgyorsultak az események a játékrész végére, Macsi góljával újra előnybe került a Debrecen, melyre a vendégeknek ismét volt válaszuk, így 3-3-as döntetlennel zárult az első nyolc perc.
Dőry Farkas úszott meg a második negyed elején, és higgadtan értékesítette is a ziccert. A folytatásban sem a védekezés dominált, Kolozsi újra egyenlített, majd a fantasztikusan játszó Macsi Patrik harmadik góljával ismét hazai vezetést mutatott az eredményjelző (5-4). Már csak két perc volt a nagyszünetig, amikor előnybe került a DVSE, Miroslav Bajin időkérése után pedig La Rosa bombázott a kapuba. Ezt követően Kolanovics Balázs szépített, majd Kovács Gábor gondoskodott róla, hogy ne legyen felhőtlen az örömük, így kétgólos hazai vezetéssel fordulhattak a csapatok.
Gyors gólváltással indult a harmadik nyolc perc, Kalanovics, majd Dőry volt eredményes. Lukas Durik emberelőnyös góljával először volt közte három, de Márkus Martin szinte azonnal szépített fórból (9-7). A folytatásban is potyogtak a gólok, Stefan Vidovics után két tatabányai találat következett, így egyre zárkóztak a kéksapkások. A negyed hajrájában Dőry is megszerezte harmadik gólját fórból, így 11-9-el várhatták a záró felvonást az együttesek.
A rövidszünet után ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, Szentesi újabb centergúlja után Vidovics állította vissza a kétgólos differenciát fórból (12-10). Nem akart összeállni a hajdúságiak védekezése, de a támadásokra ezután sem lehetett panasz, így állandósult a különbség. Négy perccel a vége előtt Kovács Gábor lőtt nagyon fontos gólt, így hosszú idő után újra három volt közte. A következő támadásból Dőry Farkas is betalált így gyakorlatilag el is dőlt a találkozó (15-11). A hátralévő időben sem maradtak szépségdíjas találatok nélkül a szép számban kilátogató szurkolók, a DVSE pedig megérdemelt háromgólos győzelmet aratott. Miroslav Bajin együttese ezzel továbbra is negyedik az alapszakasz B-csoportjában, és óriási lépést tett a hőn áhított felsőház kiharcolása felé.
DVSE – TATABÁNYA 16-13 (3–3, 4–2, 4–4, 5–4)
DVSE: Kósik – Durík 1, Kovács G.2, MACSI 5, LA ROSA 2, Vidovic 2, DŐRY 4
Csere: Smitula, Fekete, Dienes, Zsilák, Fejős
Edző: Miroszlav Bajin
TATBÁNYA: Barabás – Máthé 1, Kolarik 1, Kolozsi 2, Korbán, KALANOVICS 2, Keresztúri
Csere: Fazekas, Kuncz, Hoppál 2, SZENTESI 4, Márkus 1
Edző: Zantleiter Tamás
Debrecen, 250 néző. Vezette: Ercse, Tóth I.
Gól – emberelőnyből: 6/5 ill. 5/5
Kipontozódott: Smitula (32.p.) ill. Keresztúri (24.p.)
MESTERMÉRLEG
Miroszlav Bajin: – Végre egy meccs, ahol tíz gól fölé jutottunk. A győzelem ellenére nagyon bánt a védekezés, a tizenhárom kapott gól rengeteg, pláne, hogy több mint a felét a második félidőben kaptuk. A fordulás után máshogy játszottuk meg az emberelőnyeinket, ez döntött a javunkra.
Zantleiter Tamás – A hazaiak végig vezettek, kézben tartották a találkozó alakulását, mi pedig futottunk az eredmény után. A fiúk becsülettel küzdöttek, de a folyamatos adok-kapok felőrölte a csapatot. Csalódottak vagyunk, hiszen szerettünk volna legalább egy pontot elrabolni Debrecenből.
forrás: haon.hu
hírek innen, onnan
Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell
A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.
Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen
Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.
Ez a karmikus leckéd születési számod szerint
A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...
Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban
Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...
Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait
Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...
Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő
Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!
Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott
A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.
A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt
A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...
Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat
Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.
Nagyon kevesen eszik ezt a gyümölcsöt, pedig csodákat tesz a szíveddel és az érrendszereddel: Napi 3 szem elég belőle
Minden problémámat megoldotta.
Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán
Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...
10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el
A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


