Decemberben 66 médiaszolgáltató kapott közösségi státuszt
Decemberben harmincöt rádiót és harmincegy televíziót ismert el közösségi médiaszolgáltatóként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, köztük a Tilos Rádiót vagy a Gazdasági Rádiót - tájékoztatta az NMHH szóvivői irodája csütörtökön az MTI-t.
Ezen médiumoknak nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük.
Közleményük szerint mintegy száz helyi és körzeti médiaszolgáltató kérelmét bírálta el decemberben a médiatanács, amelyek közösségi médiaszolgáltatásként történő elismerésüket kezdeményezték. Az új médiatörvény szerint a korábban közműsor-szolgáltatást nyújtó vagy nem nyereségérdekelt médiaszolgáltatóknak idén június végéig kellett kérelmezniük elismerésüket közösségi szolgáltatóként.
Közösségi médiaszolgáltatóként ismerte el a médiatanács többek között a Budapesten működő Tilos Rádiót, Klasszik Rádiót, Jazzy Rádiót, Gazdasági Rádiót, Rádió Q-t, Stúdió FM-et és a Napszél kulturális egyesület rádióadóját.
A budapesti körzeten kívül a Gazdasági Rádió az egri és a balassagyarmati frekvencián is, a Stúdió FM a zalaegerszegi frekvencián is közösségi műsorszolgáltatásként sugároz ezentúl. A Katolikus Rádió egri, hatvani, sátoraljaújhelyi és miskolci kérelmét is elfogadták.
Közösségi adóként működik a Szinva Rádió, a Csillagpont Rádió és a Crazy FM is Miskolcon; a Periszkóp Rádió és a Rádió Aktív Pécsett; a Rádió Mi Szegeden; a Muzik Rádió Székesfehérváron és a Campus Rádió Nyíregyházán.
A médiatanács decemberben 56 helyi és körzeti rádió, illetve 37 tévécsatorna kérelmét vizsgálta, amelyek közül 35 rádió, illetve 31 televízió esetében hozta meg a közösségi elismerésről szóló határozatot. A többi szolgáltató kereskedelmiként működhet tovább vagy megszűnt a jogosultsága.
A közösségiként elismert médiaszolgáltatókat a kereskedelmiektől elsősorban az különbözteti meg, hogy egyfelől nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük, másfelől műsoridejük kétharmad részében közszolgálatinak minősülő tartalmakat kell sugározniuk. A közösségi rádiók és televíziók reklámideje is kevesebb, mint a kereskedelmieké: óránként legfeljebb hat perc. Emellett kötelesek közzétenni a hivatásos katasztrófavédelmi szerv közérdekű közleményeit a törvényben foglalt esetekben.
MTI
hírek innen, onnan
Kiderült, lehet-e népszavazást tartani a közvetlen elnökválasztásról - döntött a Nemzeti Választási Bizottság
Nem tartható népszavazás a közvetlen elnökválasztásról a Nemzeti Választási Bizottság döntése szerint, azzal ugyanis...
Le sem kell játszani a focimeccseket? A Google épített egy mesterséges intelligenciát, amely a csapatok összeállításából előre látja a taktikát
A Google DeepMind legújabb fejlesztése, a TacticAI, forradalmasíthatja a futballtaktikai elemzéseket. Ez a mesterséges intelligencia-alapú...
A változókori súlygyarapodás
A legtöbb nő testsúlya az életkor előrehaladtával valamilyen mértékben növekszik. Talán könnyebb az elhízást megelőzni, ha tisztában...
Panyi Szabolcs: Leváltotta a polgári titkosszolgálatok vezetőit a Magyar-kormány
Az oknyomozó újságíró értesülése szerint minden polgári titkosszolgálat, így az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját is...
Tragédia az M1-es autópályán: így oltották a lángokat a tűzoltók
Képeket tett közzé a két halálos baleset helyszínéről a katasztrófavédelem
Vészjósló adatok – tudósok szerint 2030 körül elérjük az 1,5 fokos felmelegedést
Tudósok szerint 2030 körül elérhetjük az 1,5 fokos emberi eredetű felmelegedést, miközben a mérőrendszerek finanszírozása csökken.
Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt
Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és...
Irigykedve nézik Bödéék aranygenerációját – húsz éve működik a lemásolhatatlan modell
Övék az elmúlt évek legnagyobb sikersztorija.
Felmentette a kormány a titkosszolgálatok vezetőit
Egyelőre nem tudni, kik vezetik tovább a szervezeteket.
Lannert Judit: Megszüntetjük az NKE pedagógus-továbbképzési monopóliumát
„A pedagógusképzést pedig felmenő rendszerben kivezetjük az Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, mert ez a képzés ott nincs a megfelelő...
Havasi Bertalan beszólt Magyar Péternek: „várjuk, mikor lesz Gripen-pilóta is”
Havasi Bertalan ismét üzent Magyar Péternek, ezúttal a tegnap este történt magas szintű riadóval kapcsolatban, amelyet egy izraeli Airbus...
Bonnie Tyler körül nagy a csend – a szegediek is hiába várták őt
Aggasztó csend honol Bonnie Tyler körül. A világhírű énekesnőnek eredetileg Szegeden is lett volna egy fellépése, a Deja vu Fesztiválon...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
blogmorzsák
A legjobb fiktív filmes zenekarok
Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.
A forint egyre csak erősebb, a kínálati ár pedig csökken a használt autóknál
A Volkswagen pedig tarol Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


