Ezt olvasta már?


Egy baba akinek három szülője van?!

Háromszülős baba született Kijevben olyan eljárással, amelyet a világon először használtak sikeresen. - Pécsi Napilap -

A háromszülős mesterséges megtermékenyítés (IVF, in vitro fertilisation) egy új módját, az úgynevezett pronukleáris transzfert alkalmazták a kijevi orvosok - idézte a BBC hírportálja a The Timest.

A január 5-én Kijevben világra jött baba nem az első, akinek három biológiai szülője van, az első Mexikóban született tavaly, ott a háromszülős IVF egy másik módszerét használtak.

A kijevi orvosok először az anya petesejtjét megtermékenyítették az apa hímivarsejtjeivel, majd a szülői kromoszómákat behelyezték a donor, vagyis a "harmadik szülő" petesejtjébe. A gyerek génjei a szüleitől származtak, kivéve egy egészen kis töredéket, amely egy másik nőtől való.

A háromszülős IVF technológiáját azért fejlesztették ki, hogy egészséges gyerekeik születhessenek azoknak a nőknek, akik súlyos genetikai rendellenességet, úgynevezett mitokondriális betegséget örökítenének tovább.

A kijevi Nadija klinikán olyan pár kezelésekor használták az eljárást, amelynél nem diagnosztizáltak mitokondriális betegséget, hanem meddőség miatt fordult orvoshoz.

Az orvoscsoport vezetője, Valerij Zukin elmondta, úgy vélték, az eljárás tudna segíteni a páron, mert a hagyományos IVF az esetükben nem működött. Egy másik, hasonló problémával küzdő párt is kezeltek, ők március elejére várják a babát.

A Brit Termékenységi Társaság elnöke, Adam Balen professzor a BBC kérdésére elmondta, hogy a Kijevben használt pronukleáris transzfer még erősen kísérleti stádiumban van.

"Rendkívül óvatosnak kellene lennünk, ha az IVF sikerének érdekében akarnánk használni ezt a módszert" - vélte Balen.

Nagy-Britanniában tavaly februárban törvénnyel engedélyezték a háromszülős embrió létrehozását, november végén független tudományos bizottság, végül decemberben a bioetikai kérdésekért felelős szervezet is jóváhagyta. Háromszülős baba még nem született az országban.

Az első ilyen újszülött fogantatását amerikai orvosok segítették, a szülők Mexikóba utaztak a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények a módszer alkalmazását.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Brutális baleset szenteste: nyolcan meghaltak, amikor egy busz a mélybe zuhant Mexikóban

Nyolc ember vesztette életét, és további tizenkilencen megsérültek egy súlyos buszbalesetben Mexikóban, amely december 24-én este...

Novodomszky Éva szokatlan módon ünnepli a karácsonyt: volt férje hagyományait követi

Novodomszky Éva különleges módon készül a karácsonyra. A Duna TV Családbarát magazinjának műsorvezetőjénél már hetekkel az ünnep...

Steinbach József: Jó megállni, Isten igéjére figyelni, és nem csak az ünnepeken

A református püspök szólt arról is, hogy Jézus Krisztus csendet teremt, minden ellenkezésünk ellenére igazi életes csendet, és...

Lemondott Peter Pellegrini szlovák elnök magyar nemzetiségi tanácsadója a Beneš-dekrétumokról szóló törvénymódosítás aláírása miatt

A közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha minden körülmények között összhangban marad az elveivel – indokolta a döntését...

Kim Dzsongun bemutatta Észak-Korea első atom-tengeralattjáróját

A hatalmas, vörös hajótest mellett lánya is ott pózolt a diktátorral. A szakértők szerint a fegyver hamarosan a vízre kerülhet, ami...

Autóbalesetet szenvedett a magyar tenisz Davis Kupa-csapat kapitánya

A sportági szövetség beszámolója a szakember szerda este Szadán szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy...

Tovább nyomhatja a féket az ázsiai nagyhatalom: a több évtizedes rekord csak a bemelegítés volt

A japán központi bank (BoJ) folytatja a kamatemelést, amennyiben a gazdasági folyamatok a jegybank alapforgatókönyve alapján alakulnak -...

Donald Trump támogatottja győzött

A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson...

Mit tehetünk, ha túlettük magunkat? – Gyors és kíméletes megoldások

A karácsonyi ünnepek alatt - családi összejöveteleken, rokonlátogatásokon - könnyen előfordul, hogy a kelleténél többet eszünk....

Áramszünetek bénítják a hazai üzemeket

A hazai ipar egyre súlyosabb következményekkel szembesül az áramszünetek miatt: már néhány másodperces kimaradások is órákra...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

A Real Madrid kölcsönadta a legnagyobb tehetségét

A szezon végéig Franciaországban fog játszani.

Megszülettek a magyar kézilabda-válogatott alapemberének ikrei

Győri-Lukács Viktória szenteste jelentette be a hírt.

Videón a jelenet: megharapta a magyar hokis a játékvezetőt, és meglepő, mivel védekezik

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

0
0

Bulvár

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, m

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Egy magyar kutató megtalálta Leonardo da Vinci Az utolsó vacsorájának titkos helyszínét

A váratlan felfedezés bizonyítékait szakértők is megerősítik.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0