Ezt olvasta már?


Egy tatabányai fiatalember kalandjai a Közel-Keleten

Egy hadtörténészről van szó, akit Dr. B. Stenge Csabának hívnak és Pécsen doktorált. A Tatabányai Levéltár igazgatója és a Közel-Keleten járt meg sok kalandot és veszélyt. Erről mesélt a kemma.hu-nak.

Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész, Tatabánya levéltárának igazgatója megjárta Oroszországot, az Egyesült Államok gettóit, Dél-Amerikát és Irakot is.

Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész, Tatabánya levéltárának igazgatója olyannyira elkötelezett munkája iránt, hogy még a legnagyobb veszélyeket is vállalja a múlt értékeinek továbbörökítése érdekében. Megjárta Oroszországot, az Egyesült Államok gettóit, Dél-Amerikát és Irakot is, ahol a terrorizmus fenyegető árnyékában végezte kutatásait. A kalandos utakon nemcsak számos tapasztalatot szerzett, de olyan felbecsülhetetlen értékű iratokat és tárgyi emlékeket sikerült megmentenie, amiért a jövő igazán hálás lehet a történésznek.

– Pécsen doktorált 2006-ban. 2009-től a tatabányai levéltárban dolgozik, 2011 óta pedig annak igazgatója. Hogy került a városba, milyen kötődése van Tatabányához?

– Pécsett születtem és nőttem fel, az egyetemi tanulmányaimat is ott folytattam. 2009 januárja óta élek Tatabányán, amióta a levéltárban dolgozom. A gyermekeim is itt születtek, úgyhogy most már inkább tatabányai vagyok. Kutatások miatt egyébként 2009 előtt is jártam már többször a városban.

– Ahogy az iraki kutatásairól írt tanulmányában olvasható, Irakban és a hasonló helyzetben lévő külföldi válságövezetekben nem jellemző magyar közgyűjteményi szakemberek jelenléte. Itthonról nézve elég veszélyesnek tűnik mostanában egy iraki utazás. Valóban az?

– Erbilben és az iraki kurd autonóm területen alacsonyabb a terrorfenyegetettség, mint Irak más részein, és az emberrablások is ritkábbak. Persze ez viszonylagos, csak iraki léptékben számít nyugodtabb térségnek, nyilván nem összehasonlítható a mi viszonyainkkal. De természetesen alaposan képben voltam azzal kapcsolatban, hogy hová megyek, és hogy ott hol, mit lehet csinálni. Ezért is vállaltam be ezt az iraki káld katolikus közösség írott örökségének mentését támogató utat egyedül. Ebben a térségben a helyi radikálisok fő célpontjai az autonóm kormány intézményei és alkalmazottai, nem a kevés számú külföldi.

– Ön is alapító tagja a Káld Örökség Munkacsoportnak (Chaldean Heritage Work Group – CHWG). Milyen feladatokat jelent ez pontosan?

– Egyrészt folyamatos kapcsolattartást Michaeel Najeeb atyával, a Közel-Keleti Kéziratok Digitalizáló Központjának (Centre Numérique des Manuscrits Orienteaux – CNMO) alapítójával, valamint a helyi szükségletek folyamatos figyelemmel kísérését, a felmerülő igényekhez források keresését, a kiszállítással kapcsolatos logisztikai teendők megszervezését. A közeljövőben egy mintegy 8000 euró értékű állományvédelmi eszközökből álló szállítmány kijuttatásának helyi részét fogom megszervezni, lehetőleg úgy, hogy a helyi hatóságok felesleges akadékoskodását, és „lehúzási” kísérleteit elkerüljük, mert a térségben nagy a korrupció.

– Mi volt a legmegdöbbentőbb tapasztalata? A közösségi oldalán megosztott képek között vannak igen rémisztőek is. Olyan fotót is látni, ahol egy keresztény templom oldalán olvasható a következő dzsihadista üzenetet: „Ó, kereszt rabszolgái. Nincs helyetek iszlám földön. Vagy elmentek, vagy megölünk benneteket”.

– Ebben a konkrét üzenetben az a leginkább elgondolkodtató, hogy nem arab, hanem német nyelvű. Nyilvánvalóan egy Németországban született, az arab nyelvet már nem ismerő, de vallását megtartó, integrálódni nem akaró és tudó, a radikális eszmék iránt fogékony férfié. Olyané, aki mindezért az Iszlám Államhoz önként csatlakozó, második generációs bevándorló fiatal és szükségét érezte ezt az üzenetet hátrahagyni Batnajában.

– Került a kint töltött idő alatt veszélyes helyzetbe?

– Mi számít veszélyes helyzetnek? Az Egyesült Államokban is sok olyan elgettósodott helyen járok, amelyek elég veszélyesnek számítanak. De a közelmúltban Irak mellett szintén egyedül utaztam Venezuelában is, amely jelenleg a világ egyik legveszélyesebb országa. Talán ezért kicsit más szemmel nézek az érzékenyebb helyzetekre. De azért óvatos és megfontolt vagyok. Mindig igyekszem kellően tájékozódni az adott térséggel és szituációval kapcsolatban, és tudom, hogy hol a határ: mit lehet még bevállalni, és mi az, amit már nem. Ezért az igazán veszélyes helyzeteket is sikerült eddig mindig elkerülnöm.

– Milyen anyagokból állt az ön által vizsgált iraki gyűjtemény?

– Zömében nyomtatott könyvek, illetve kódexek és kéziratok – utóbbiak sok esetben rendkívül értékes és igen régi, esetenként ezer évnél is idősebb dokumentumok – alkotják a CNMO állományát. Kiemelkedő értékű és jelentőségű a 19. századi és 20. század eleji fotóanyag is. A tárgyak közül keresztény ereklyék, régi Domonkos-rendi iskolai eszközök, illetve terroristák által megszentségtelenített, megrongált kegytárgyak is részét képezik a gyűjteménynek.

– Jelenleg Amerikában tartózkodik. Ott min dolgozik?

– Előző télen négy hónapot töltöttem itt, most három hónapig dolgozom az Egyesült Államokban a Miniszterelnökségnek, a Mikes Kelemen Programon keresztül (államilag finanszírozott iratmentő program – a szerk.) Főként Közép-Nyugaton gyűjtök, de néha ezen kívüli területekre is elmegyek, illetve Kanadából is hoztam már el anyagokat. Ez a feladat sem klasszikus kutatás, sokkal inkább iratmentés. A fő cél a hosszú távú fennmaradásában veszélyeztetett, a magyar diaszpóra tagjai által itthonról kiszállított, illetve zömében már az emigrációban keletkeztetett magyar nyelvű dokumentumok, folyóiratok, könyvek, hang- és képanyagok gyűjtése és hazaszállítása, a megsemmisüléstől való megmentése. Itt is egyedül vagyok, teljesen flexibilisen, magam osztom be, mikor és hová megyek, mennyi időt töltök egy adott helyen, és ott mik a prioritások. A Miniszterelnökség részéről nem szóltak bele sem az előzetes tervezésbe, sem a helyi operatív munkába, hiszen én tudom és látom át a helyszínen, hogy melyek lennének a legsürgősebb és legfontosabb teendők az adott közösségben, környezetben.

 

Az aknamentesítés nem történt meg

B. Stenge Csaba elmondta, hogy az iraki térségben a biztonsági kockázatok jelenleg más dimenziójúak: az iraki központi kormányzat és a kurd szeparatisták közötti, nagyon régi ellentétben gyökereznek. Ez az arab–kurd ellentét nem felekezeti, hanem etnikai alapú probléma. Nem egészen egy hónappal a történész elutazása után például komoly harcok törtek ki a kormányerők és a kurd fegyveresek között egy olyan településen, ahol ő maga is járt. Hozzátette, hogy veszélyesek az Iszlám Állam megszállása alól felszabadított területek abból a szempontból is, hogy a legtöbb helyen még nem történt aknamentesítés, így nagyon sok robbanótestet rejt a talaj és az épületromok.

– A publikációs jegyzéke alapján a magyar történelem vizsgálata mellett Amerikában több városban és Oroszországban is folytat kutatásokat. Röviden mesélne ezekről?

– A legfontosabb általam kutatott témák a magyar királyi honvédség – ezen belül legfőképpen a légierők – története 1938–1945-ben, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő megtorlás története.

– Azt már elárulta, hogy többgyermekes édesapa. Hogyan egyeztethető össze a sok utazás a családdal?

– Ez a legnehezebb része az ilyen jellegű munkavégzésnek. A család hozza a legnagyobb áldozatot, mert a kicsiny gyermekek nevelése nem igazán összeegyeztethető a sok utazással, távolléttel járó feladatokkal. Nekem egy négyéves kisfiam és egy kétéves kislányom van. Úgyhogy mindannyian nagyon várjuk már február 28-át, mivel aznap este érek haza az Egyesült Államokból.

 

Forrás: kemma.hu/TNL







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

XIV. Leó pápa: A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek

Miközben az eltorzult gazdaság áruként kezeli az embereket, Isten hozzánk hasonlóvá válik, rámutatva minden egyes ember végtelen...

Ez Trump nagy bevándorlási terve: tízezreket zárna raktárakba

A Trump-adminisztráció magánvállalkozókat keres az amerikai bevándorlási fogvatartási rendszer teljes átalakításához: ipari...

Karácsonyi katasztrófa – Ladával döntötték ki a 12 méteres karácsonyfát a főtéren

Egy késő éjszakai száguldozás percek alatt teljes káoszba torkollott a dél‑kazahsztáni Saryagash városában, ahol egy fiatal sofőr...

Kiderült, miért olyan finom a csokoládé: nem a hozzáadott cukor az oka

Az, hogy mennyire finom egy csokoládé, nem csak a növény fajtájától vagy a termesztés helyétől függ.

A sérülékenység mint ellenállás

A kiszolgáltatottság is egy normalizált hatalmi berendezkedés – rögzíti a Trafó Galéria jelenlegi kiállítása. A Tinta a tejben című...

Donald Trump és a mennyország

Nem erről volt szó. Sem az alapításakor, sem a legutóbbi választási kampányban nem helyezték kilátásba, hogy Egyesült Államok majd...

Jake Paul anyukája elmondta, kit törölt volna képen fia meccse után

Meglepetésre nem a fiát vagy Anthony Joshuát.

600 milliárd forintnyi lottónyeremény volt valakinek a karácsonyi ajándéka Amerikában

Minden idők második legnagyobb jackpotja 47 húzáson át halmozódott, a nyertesről csak annyit lehet tudni, hogy Arkansas államba való.

Karácsonyi énekesek lepték meg a golden retrievert: a reakciója mosolyt csal az arcokra

Igazi karácsonyi csodát rögzítettek videóra egy családi ház előtt, ahol a meghitt ünnepi hangulat egy golden retrievernek köszönhetően...

3 csillagjegy, akiknek 2025 utolsó hete óriási változást hoz az életében

Az év vége mindig különös energiákat mozgat meg, de 2025 utolsó hetében három csillagjegy jegy számára valódi fordulópont érkezik.

Semjén Zsolt harcol és elismerte, nem hiba nélküliek, de...

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a...

Megugrott a magyarországi energetikai befektetők érdeklődése egy új lehetőség iránt

Jelentős érdeklődés tapasztalható a magyarországi energetikai befektetők részéről az úgynevezett kolokációs projektek iránt, amelyek...

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0