Egyre keményebb a helyzet: a Tesco-dolgozók tüntetni akarnak
Június 20-án tartják a következő bértárgyalást a Tesco áruházlánc vezetői és a szakszervezetek között, ezután derül ki, hogy lesz-e tüntetés. Eddig több ezren csatlakoztak az országos demonstrációs kezdeményezéshez, melynek részeként júliusban munkalassításra lehet számítani több Tescóban is.
Ha nem sikerül a jövő hét kedden a bruttó négyezer forintos emelésnél többet elérniük, akkor bejelentik, hogy mikor és hol lesznek demonstrációk – mondta el a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Bubenkó Csaba jelezte, hogy az ügyhöz az érintett dolgozók mellett vásárlók, önkéntes aktivisták is csatlakoztak, akik a kijelölt Tesco-áruházakban részt vesznek majd a szervezett demonstrációkban.
Először munkalassításra kell készülni.
„A megmozdulásokra akkor lehet számítani, ha a cég alkalmazottainak 70 százalékát kitevő fizikai dolgozók esetében a vállalat által júliustól tervezett bruttó 165 ezer forintos fizetések az újabb tárgyalásunk eredményeként nem közelítik meg a korábbi elveknek megfelelően kalkulált bruttó 200 ezer forintos bérkövetelést” – jelentette ki a KDFSZ elnöke.
Azért van szükség minél hamarabbi változtatásra, mert egyre több Tescóban vannak látható jelei az áruházláncnál tapasztalható munkaerőhiánynak: újabban például az egyik vidéki üzlet bejáratánál a cég külön felirattal figyelmezteti a betérő vásárlókat, hogy csak akkor válasszák azt a boltot, ha felkészültek a hosszú várakozásra a pénztárnál. Egy másik, Bács-Kiskun megyei üzlet dolgozói pedig a Tesco által legutóbb bejelentett, 7200 dolgozót érintő, csekély összegű béremelés hírére egy emberként csatlakoztak a tiltakozó akcióhoz, és azóta is folyamatosan érkeznek az aláírások a szakszervezetekhez.
Első körben munkalassítás következhet az áruházakban, ráadásul már júliusban, mivel az első, megemelt fizetéseket augusztustól kapják kézhez a munkavállalók, amikor végképp világossá válik számukra, a jövőben milyen megbecsültségre számíthatnak.
faktor

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


