Ezt olvasta már?

0

Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak

Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében.


hirdetés

Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges.

A kisbusz előtt egyébként egy "felvezető" autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és - Rétvári Bence megfogalmazása szerint - egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót a rendőri felszólításra, ezért be kellett törni az autó ablakait.

Az államtitkár szerint a déli határon is néha valódi "csatajelenet" zajlik, mert a migránsok és az embercsempészek rátámadnak a rendőrökre: hozzájuk vágják a létrát, lefújják őket gázspray-vel vagy rájuk lőnek.

Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a magyar rendőrök is egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, de ahhoz, hogy a külföldi bűnözőkkel szemben fel tudjanak lépni, a Terrorelhárítási Központra is nagy szükség volt az elmúlt években.

Kérdésre kitért arra is, hogy a rabok több mint a 10 százaléka - több mint 2500 bűnöző - embercsempészés miatt került börtönbe. "Ez egy elképesztő teher a magyar börtönökben, tehát nem erre jött létre a magyar büntetésvégrehajtási rendszer" - hangsúlyozta az államtitkár.

Összességében évente mintegy hárommilliárd forintba kerül a rabok elhelyezése - mondta, megjegyezve, hogy az unió pedig semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak ebben.

Rétvári Bence az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy idén már több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, tavaly ez a szám 122 ezer, míg tavalyelőtt 46 ezer volt.

Az államtitkár szerint azért is jöhetnek most többen, mert a migránsok tudják, hogy Európa most nem a saját határainak a védelmével, hanem az ukrajnai háborúval van elfoglalva.







0

hírek innen, onnan

"Egyedül én maradtam meg önmagam" - kiakadt a társaira a TV2 játékosa

Visváder Tomi óriásit csalódott a sárgákban.

Zacher Gábor: Azon sem lepődnék meg, ha hatósági árassá tennék az alkoholt

A toxikológus szerint a helyzet súlyos, a prevenció pedig nem menő nálunk.

Több ezer új fertőzött, több tucat halott - Megjöttek a friss korona adatok

A beoltottak száma 6 420 202 fő, közülük 6 206 565 fő a második, 3 902 085 fő a harmadik, 393 151 fő már a negyedik oltását is...

Befutott a Super Mario-film teljes kedvcsinálója, rögtön magyarul

Nagyon úgy tűnik, hogy végre kapunk egy Super Mario-filmet, ami nem bűnrossz, hiszen az 1993-as fiaskó után a jövő tavasszal érkező...

Durván megéri az ALDI-nál dolgozni: egyes fizetések már felülről súrolják a milliót

De a vezetők mellett a fizikai dolgozók is jól járnak a legújabb emeléssel. MTVA/Bizományosi: Róka László Az évközi béremelés után...

Kutyasétáltatás közben gázoltak halálra egy nőt

A Wekerletelepen élő 68 éves Éva nemrég gyógyult ki áttételes rákból.

Moszkva közölte: bevetik Ukrajnában a legpusztítóbb fegyverüket

Putyin civilek ellen is bevetheti a rakéta-sorozatvetőt. Anatolii Stepanov / AFP A moszkvai védelmi minisztérium egy videóban közölte:...

Fedezéket keresnek a befektetők? – Soha nem látott rekordok a műtárgypiacon

A rég nem látott szintű infláció és a forint zuhanása olyan megtakarításokat is megmozgatott, amelyek eddig párnacihában voltak, de a...

Mennyire célszerű vitaminkiegészítőket szedni?

Az ősz a megfázás évszaka. Az immunrendszer erősítése érdekében sokan fordulnak a vitamin-kiegészítőkhöz. A táplálkozási szakértő...

Régen a kukorica is jobb volt?

Kutatók újra nagy erővel vizsgálják az őskukoricát.

Durván elszálltak az ipari árak Magyarországon

Az ipari termelői árak 2022 októberében az egy évvel korábbihoz képest 41,7, az előző hónaphoz viszonyítva 3,7 százalékkal emelkedtek.

Sport

Már az Irán-USA meccs előtt döbbenetes jelenetek zajlottak le - videó

A játékosok között nem volt akkora feszültség, mint a nézőtéren.

Döbbenetes bejelentés: a szervezők bevallották, hányan haltak meg a foci-vb előkészületeiben

A katari szervezőbizottság főtitkára egy interjúban beszélt a drámai részletekről.

A vb legdögösebb WAG-jei: az argentin csatár barátnője, akinek nem lehet panasz a formájára

A katari világbajnokság alatt nemcsak arra koncentrálunk, ami a pályán történik, hanem bemutatjuk a vb legjobb WAG-jeit, vagyis a tornán szereplő futballisták legcsinosabb barátnőit, feleségeit. Ma az argentin csatár

Folytatták a térdeléses bohóckodást az angolok, a walesiek is csatlakoztak hozzájuk

A harmadik csoportmeccsén sem hagyott fel a szokásával az angol válogatott.

A portugál szövetség elvetetné a gólt Fernandestől, hogy Ronaldónak adja

Állítólag a portugálok bizonyítékokat fognak bemutatni a FIFA-nak, hogy bebizonyítsák, hogy Cristiano Ronaldo és nem Bruno Fernandes szerezte azt a bizonyos találatot Uruguay ellen.

Döntött az UEFA, Magyarország Európa-bajnokságot rendez

Hazai pályán szerepelhet a magyar válogatott.

Az USA legyőzte Iránt, és veretlenül bejutott a nyolcaddöntőbe

Megnyerte utolsó csoportmeccsét az Egyesült Államok, ott van a legjobb 16 között a katari világbajnokságon.

Otthoni baleset: kórházba került Kiprich József

Elmondta, több csontja is eltört.

0

Bulvár

Változás: januártól gyermekenként 53 ezer forintot utalnak

Januártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya, jelentett be Fülöp Attila a Belügyminisztérium államtitkára. Magyarországon 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, a gyerekek kétharmada már nevel

Milliókat érint a pénzügyminiszter bejelentése, Varga Mihály szerint óriási változás jön 2023-ban

Nemcsak farhát marad a hó végére jövőre a nyugdíjasoknak, ugyanis nyugdíjemelésről tárgyalt tegnap a kormány gazdasági kabinetje. A részletekről Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatott.

Meghalt a Walker, a texasi kopó sztárja

66 éves volt, közel 40 filmben és sorozatban szerepelt.

Fontos bejelentést tettek a 13. havi nyugdíjról

Varga Mihály pénzügyminiszter közeli nyugdíjemelésről is osztott meg információt.

Ilyen még nem volt a népszámlálás történetében: nagy átalakulásról számoltak be

Várhatóan az idei volt az utolsó hagyományos népszámlálás Magyarországon.

Pankotai Lili: „Kiküldött az osztályfőnököm óráról, majd közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenn...

Az október 23-i tanártüntetésen híressé vált diáklány Budapesten folytatja tanulmányait, mivel szerinte a pécsi iskolájában nyilvánvalóvá tették, hogy ott már nem látják szívesen.

Nem stimmelnek a bolti árak, vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben.

Hatalmas szinkronbotrány alakul

A rajongók biztos nem hagyják majd szó nélkül, hogy egy hamarosan induló új streaming szolgáltató, a SkyShowtime újraszinkronizál egy csomó népszerű sorozatot, köztük például a Doktor House-t.

Halálra fagynak az oroszok a saját otthonaikban, a lakosság egyre jobban megérzi a háborút

A lakások egy részében egyáltalán nem megy a távfűtés, a rendszerek elavultak, a szakembereket besorozták.

Rögtön menjünk orvoshoz, ha ezt tapasztaljuk

A vérszegénység hátterében többféle kiváltó folyamat is állhat, valamint a tünetei is különbözőek lehetnek. Bizonyos esetekben egészen meglepő panaszokat válthat ki az anémia.

„Miért gyűlöl minket ennyire Norvégia?”: Nem győznek szörnyülködni az angolok

Egy kis panaszkodás nélkül nem is lenne az igazi az ünnepi hangulat.

blogmorzsák

Nagy instant kakaó vakteszt

Egyszer egy családi vállalkozás túltermelte a tejszínport, így született az instant kakaó.

Tudományos blamák

Jóslatok és megnyilatkozások, amiket később maga a tudomány cáfolt meg.

„Mindenki tudja, hogy ez egy szükségberuházás

Beszélgetés a Gellért-hegyi sikló-beruházás aktuális állásáról.

Az elégedetten élő emberek 7 szokása

Ilyen, ha kiegyensúlyozott, többségében derűs, önazonos életet élsz.

Hagyományos svéd palacsinta

Mostantól csak ilyet sütünk!

0