Ezt olvasta már?

Magyar György szerint fontos lenne a köztársaságielnök-jelölti előválasztás

Azt mondta: tévhit, hogy a magyar államfőnek kevés a mozgástere. Ő dönti el, kinek ad kormányalakítási megbízást a választások után.


Elfogták a pécsi madámot

Hoteltulajdonos és taxis segítette a pécsi madámot

Az egyik pécsi éjszakai bár üzemeltetője, egy 67 éves helyi nő márciustól prostitúciós tevékenység céljából, anyagi ellenszolgáltatásért hotelekben biztosított szobát, illetve helyiséget.


hirdetés

Prostituáltakat közvetített ki a vendégei számára. Az asszony továbbá pénzért szervezett, majd szállíttatott prostituáltakat az ismeretségi körébe tartozó férfiak számára lakásokra és rendezvényekre.

A szexmunkásokat egy 48 éves taxis vitte a különböző címekre, ahol megvárta őket, majd a prostitúciós tevékenységért kapott összeget a fuvardíján felül átvette, végül átadta a madámnak. A rendőrök elfogtak egy 36 éves kozármislenyi férfit is, aki pécsi hoteljében biztosított helyet a prostitúciós tevékenységnek.

 

Az összesen négy helyszínen megtartott kutatás során a rendőrök a vagyonvisszaszerzés érdekében – feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett – autót, készpénzt, valamint nagyértékű porcelánokat találtak és foglaltak le – számolt be a police.hu.

 

A baranyai rendőrök szeptember 29-én reggel fogták el a két férfit és a nőt Pécsett, illetve Kozármislenyben. A nő ellen kerítés, míg két társa ellen prostitúció elősegítése miatt nyomoz a rendőrség.

videó itt

blikk.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Megjelentek a járványügyi szigorítások részletszabályai

Az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak közül azoknak, akik rendszeresen találkoznak ügyfelekkel, december 15-ig...

Kijöttek a maszkviselésről és a kötelezően előírható munkahelyi oltásról szóló rendeletek

Arról, hogy a munkavállaló melyik kategóriába tartozik, a munkáltató dönt, és legkésőbb november 15-ig tájékoztatnia kell az...

Magyarországon is megjelent a Facebook közszereplőket védő szolgáltatása

Kiválasztott magyar júzereknél is felbukkant a Facebook Protect szolgáltatás, mellyel a közösségi platform a közszereplőket célozta meg.

Ez a hat játék érkezik PS Plusra novemberben

A Sony novemberben összesen három normál, valamint három VR videójátékkal kedveskedik a PS Plus előfizetőinek.

A gyesen és gyeden lévőknek a munkáltatók sem tehetik kötelezővé az oltást

A pályaudvarokon és a megállóhelyeken is kötelező lesz maszkot hordani.

Javult a gazdasági hangulat az euróövezetben

Történelmi csúcs közelébe javult az euróövezet gazdasági hangulatindexe októberben a szakértők álta várt romlás helyett, miközben...

Tragikus baleset az 55-ös főúton: két ember meghalt, többen megsebesültek

Az összeütköző két autó sofőrjei olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Lassult az amerikai gazdasági növekedés

A vártnál és az előző negyedévinél jóval kisebb lett a harmadik negyedévi GDP-növekedés az Egyesült Államokban a washingtoni...

Megfázás, rekedtség: ezek a legfontosabb gyógynövények rá

Berekedt, kapar a torka vagy az orra folyik? Ismerje meg a természet házipatikáját, és igyon gyógyteákat!

Az EU szigorít a hulladékban található vegyi anyagok határértékén

A javaslat célja, hogy a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok ne kerüljenek be újra a gazdasági körforgásba.

Sport

Meghalt Dárdai Pál segítője: mindössze 48 éves volt

Döbbenetes hírt közölt a Hertha BSC.

Öt gól volt a Bayern meccsén, mind az ötöt Neuer kapta

Történelmi vereségbe szaladt bele a Bayern München a Német Kupában.

Ezért kellett mennie Koemannak Barcelonából

Memphis Depay kihagyott büntetője sokba került a Barcelonának és Ronald Koemannak is.

Nagyot botlott a Real Madrid

Óriási lehetőség előtt az Atlético Madrid, amely, ha nyer, beéri a Real Madridot pontszámban a tabellán.

A Barcelona kirúgta Ronald Koemant

Már nem lehetett tovább húzni.

Spanyol lapértesülések szerint már meg is van az FC Barcelona új vezetőedzője

Gyorsan megtalálták az éjjel kirúgott Ronald Koeman utódját.

Baseballütővel fenyegetve kényszerítette orális szexre az amerikai hokist az edzője

Az NHL-sikercsapat, a Chicago Blackhawks általános igazgatója már belebukott, de várhatóan további elismert edzők és vezetők is lemondásra kényszerülnek.

Kirúgták a Barcelona edzőjét, a lehetséges utódja is megvan – A klub húsz éve nem állt ilyen rosszul

Szerda este a Barcelona 1-0-s vereséget szenvedett az újonc madridi csapat, a Rayo Vallecano otthonában. Ez a vereség pedig a szakvezető, Ronald Koeman állásába került. Késő este a klub hivatalosan is közölte, megvál

Felajánlotta a lemondását Huszti Szabolcs

Még nem döntöttek a sorsáról Debrecenben.

Ő az első profi futballista, aki nyilvánosan vallotta be, hogy meleg: Lineker, Piqué és Griezmann is kiállnak ...

Az ausztrál Adelaide United sztárja, Josh Cavallo a közösségi médiában vallott szexuális orientációjáról. Világsztárok, így Gary Lineker, Antoine Griezmann és Gerard Piqué is nyíltan kiállt az első, bevallottan

Minden idők legjobb belga focistája csúfosan megbukott a Real Madridban

Eden Hazard madridi pályafutása eddig teljes katasztrófa. Világsztárként érkezett, mégis dicstelenül távozhat a spanyol sztárcsapattól.

0

Bulvár

L.L. Junior Pataki Zita férjének: „Legalább a feleséged diplomájához legyél már kulturált”

Több konfliktus is kialakult a Nyerő Páros szerdai adásában: a játék után például Szárnyas Attila beszólt L.L. Junioréknak, amiért szerinte a tétrakásnál most nem voltak bevállalósak. A zenész pedig kibukott ez

„Akkor munkahelyem sem lesz” – óriási a felháborodás a kötelezővé tehető oltás miatt

Mindenhol a dühös reakciók vannak elsöprő többségben a Facebookon.

Kiderült, Majka hogy hódította meg Dundikát: egyéjszakás kalandnak indult a kapcsolat

Majka és Dundika eleinte nem vette komolyan az egymás iránt fellobbanó érzelmeket.

Oscar-díjat kapott a magyar csoki. Ez a márka kapta az elismerést

Gondoltad volna, hogy az Oscar-díj nemcsak a filmipar kiváltsága, hanem az édességek legkiválóbbjai is elnyerhetik? Ha mindez nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy legutóbb egy hazai márka érdemelte ki ezt a rangos eli

Összeomlott Joshi Bharat elhagyott felesége, 15 kilót fogyott Csilla

Szabó Csillát 31 év után hideg zuhanyként érte, ahogyan a férje egyik napról a másikra elhagyta.

Kenyérmorzsa helyett ezt teheted a rántott húsra – Ropog és egészséges.

A csirkemellet nem különleges íze miatt szeretjük. Valójában nincs a csirkenék még egy ilyen ízetlen része. Arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy kalóriaszegény laktató fogásokat készítsünk belőle, akár rán

Miközben Orbán Viktorék a benzinárak befagyasztásán gondolkodnak, esnek a világpiaci gáz- és olajárak

Putyin intézkedésére a gáz tőzsdei ára kétszámjeggyel esett, míg az olaj jegyzése az amerikai készletek váratlan duzzadására két százalékkal. A forint magához térni látszik, a BUX viszont esik.

Nehéz elhinni, de ugyanaz az ember van a két képen: így megváltoztatja a külsőt a fogyás

Elképesztően látványos átalakulásokon mentek keresztül ezek az emberek.

Fényképek bizonyítják, hogy Simonka rendszeresen részegen jár be a Parlamentbe

A lebukott, fideszes politikusbűnöző biztos nehezen viseli a gondolatot, hogy nem sokára börtönbe kell vonulnia, ezért úgy döntött, a szabadlábon hátralévő időben alkohollal tompítja el a tudatát.

blogmorzsák

Ezekre figyeljenek az amatőr sportolók

Divat edzeni, mozogni, fittnek lenni, de ha nem vagyunk körültekintőek, csak a sérülések esélyeit növeljük.

„Csak a neten tudok ismerkedni“

„Amikor leblokkoltam egy helyzetben, a fejem­hez vágta, hogy „hülye autista”. Ami ugye azért nem vagyok.”

Ezt csinálja az ülőmunka a nyakaddal - súlyosabb, mint gondolnád

Ismerd meg a veszélyeket és egy ügyes trükköt a nyak- és vállfájás ellen.

Neked is csúszik a cipőd télen?

Ezzel az új trükkel nem fogsz többé elesni.

Itt mindenkit hülyének néznek?

Amikor mindenkit hülyének néznek, újra meg újra.

A NATO is jobban figyel Kínára mostantól

A szövetség országai egyre inkább ott látják a rájuk leselkedő veszélyeket.

Kipróbáltuk - Olcsó akkus porszívó autóba, lakásba, bárhova

Elképesztően könnyű, elképesztően kicsi, elképesztően olcsó,

Két színészóriás, akik imádják egymást

Együtt jártak színiiskolába és hódították meg a filmvilágot.

Tapsolj, kopasz!

„Tapsolj, kopasz, mert elvisz az ÁVO!”

Mi lett Gyurcsány milliójából?

„Dobrev Klára a „közel”-lel tár­sí­totta, Vágó István „majdnem”-et mondott, Gyurcsány Ferenc pe­dig a „nagyjából”-t választotta.“

A férfitest gyenge pontjai

Több olyan betegség és kellemet­lenség van, amelyekkel csak a férfiaknak kell szembenézniük.

A leszokáshoz csak a drognál is nagyobb ellenfél kell

A Toxikoma nemcsak a hazai filmes mezőnyből emelkedik ki, de a függőséggel kapcsolatban is képes újat mutatni.

0