Ezt olvasta már?


Elhunyt Berek Katalin, a nemzet színésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze - tudatta a család hétfőn az MTI-vel. Berek Katalint a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti. - Pécsi Napilap -

Tarlós István főpolgármester közleményben tudatta, hogy fájdalommal értesült Berek Katalin halálának híréről. Mint írta, a színésznő "több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, az új törekvéseket támogató színházszervező munkájáért, a magyar költészet népszerűsítésében vállalt elkötelezett előadási és pedagógiai tevékenységéért kapta meg 2008-ban a Budapest díszpolgára elismerést". A Fővárosi Önkormányzat Berek Katalint saját halottjának tekinti.

Berek Katalin 1930. október 7-én született szegény makói családban, a város árvaházában nőtt fel. Nyolcévesen a szegedi színházban játszott gyermekszínészként, és tizenöt évesen már tudta, hogy színésznő lesz. A Színiakadémián Gellért Endre osztályában Hacser Józsa, Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre, Váradi Hédi volt az osztálytársa. Diplomáját kézhez véve 1952-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, az ország első társulatának tizennyolc évig volt a tagja. Az állandó megújulásra törekvő színésznő 1970-ben egyik alapítója volt a legendás 25. Színháznak, ahol kollégáinak többsége a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész vagy amatőr volt. Még a nevet is ő találta ki, ez volt ugyanis a huszonötödik színház Magyarországon.

Nagy lelkesedéssel vett részt a színház formai megújulásokat kereső művészi programjában, a hazai alternatív színjátszás egyik megteremtője lett. Izzó hangulatú, szinte lázas előadások részese volt, s mivel jelmezre sem volt pénzük, az előadásokon sokszor mezítláb játszottak. Itt élhette ki először rendezési vágyát is, a többi közt színpadra állította Don Quijote Gyurkó László-féle történetét. Négy év múlva, 1974-ben, amikor az amatőrök helyét szakmabeliek foglalták el, visszaszerződött a Nemzetibe. Két évig - Marton Endre igazgatása alatt - jól érezte magát, sokat játszott, utána viszont úgy érezte, mellőzik. 1985-ben Győrbe ment, ahol elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát. Még a Csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operett Cecíliáját is eljátszhatta, Madách Tragédiájában nő létére ő volt Lucifer. 1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, ahol megkapta Orbánné parádés szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.

Sokat dolgozott, nem kímélte magát, még akkor sem, amikor egy szívroham képében megérkezett az első figyelmeztető jel. 1993-ban nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepére készült, amikor agyvérzést kapott. Nagyon súlyos állapotban került kórházba, jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, egy ideig nem is látott. Az orvosok nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy többé nem fog tudni járni, beszélni, de ő emberfeletti erőfeszítéssel mindkettőt megtanulta újra. Előbb csak magában szavalt verseket, majd hangosan olvasott, járni úgy tanult, hogy ötödik emeleti lakásából lifttel lement a földszintre, hogy gyalog visszalépcsőzzön. Fokozatosan a színpadra is visszatért: betegsége után egy évvel egy szöveg nélküli szerepben, az esztergomi várszínház A szentek kútja című előadásában néma koldusasszonyként lépett színpadra, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott tizenöt mondatos szerepet az Új Színházban.

Legendásan szép orgánuma a pódiumon is kiválóan érvényesült, gyakran mondott verseket, legtöbbször József Attila, Nagy László és Weöres Sándor műveit. A "színészkirály" Latinovits Zoltán letérdelt és kezet csókolt neki, miután hallotta előadásában Nagy László Menyegző című költeményét. A színésznőnek irodalmi lemezei is megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös zenei albumot adott ki, zenés-verses műsorukkal együtt járták az országot. Több mint hetven évig volt színpadon, főbb szerepei: Adela (Lorca: Bernarda Alba háza), Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy), Elektra (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra). 2002-ben ő is szerepelt az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre Az ember tragédiájában a Föld szellemét alakította. Ezt követően a Thália Színházban A nénikém és én című kétszemélyes színműben, majd Földessy Margit hívására A lovakat lelövik, ugye?... című darabban vállalt szerepet.

Több filmben is játszott (Kis Katalin házassága, 1950; Égi madár, 1957; Próféta voltál, szívem, 1968; Örökbefogadás, 1975). Az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította. Egyik utolsó filmes munkája a Sacra Corona című történelmi dráma volt 2001-ben.

Berek Kati művészete elismeréseként két alkalommal is megkapta a Jászai Mari-díjat (1957, 1963). 1973-ban a szép magyar beszédért odaítélt Kazinczy-díjjal tüntették ki. 1970-ben érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike lett. 2007-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja, a következő évben Budapest díszpolgára lett. Tájkép magammal címmel 2004-ben életrajzi kötete jelent meg.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Különös részletet osztott meg a forgatásról Noah Schnapp, ezt az egy dolgot mindig titokban tartotta előtte a Stranger Things stábja

A Stranger Things kulisszái mögött nem mindenki tudott mindent – még akkor sem, ha az illető évek óta a sorozat egyik központi...

Kártyát húzott a jósnő: lapok a cigánykártya pakliból, amik megváltoztatják az életed

itt a friss jóslat december végére, ilyen óriási változásra még nem volt példa

Íme Európa leghosszabb útja, ami gyakorlatilag egy mega-autópálya

8500 kilométert kellene vezetne elejétől a végéig.

A bőség sarka, amit eddig rosszul használtunk

Sokan kérdezik, tényleg elég ennyi a bőség vonzása érdekében. Mi is így voltunk vele, amíg egy ponton el nem döntöttük, hogy...

Ha van Netflixed, itt van két remek film hozzá az ünnepekre

A karácsonyi hét beköszöntével sokan keresik azokat a filmeket, amelyekkel vagy tovább fokozhatják az ünnepi hangulatot, vagy épp...

Trump apó karácsonykor a szenet istenítette a gyerekeknek

„A szén tiszta és gyönyörű” – mondta a fosszilis energiahordozókban hívő Donald Trump, aki gyerekek kérdéseire válaszolt...

Szenteste sem pihenhettek a tűzoltók, 179-szer riasztották őket

Ketten szenvedtek szén-monoxid-mérgezést.

Rendkívüli állapotot hirdettek Dél-Kaliforniában a heves esőzések miatt

Több helyszínen is evakuálást kellett elrendelni. 

Erdő Péter: a szeretet nem fér össze a félelemmel

Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és...

Leállították a hamis Samsung mobilokat készítő gyárat

Kínából szerzett alkatrészekből állították össze a mobilokat.

Baj volt a Budapest-Bécs repülőjáraton, kellemetlen döntést kellett hozni

A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő Air Baltic repülőgépének kedd...

0

Sport

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.

Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.

A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?

Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.

Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben

Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa

Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.

Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.

Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek

Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.

A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád

A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0