Elkészült a 2012. évi téli sasleltár
Tavalyhoz képest nem változott lényegesen a Magyarországon telelő sasok száma - derült ki a 9. Országos Sasszinkron eredményeinek összesítése során, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzeti park igazgatóságokkal együttműködve végzett. Pécsett nem fészkel sas.
| Parlagi sas |
A 241 felmérő mintegy 11.500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb sastelelőhelyeket, így az állomány nagy részét sikerült számba venni. Az országban 530 rétisast, 230 parlagi sast, 7 szirti sast és 6 fekete sast regisztráltak a résztvevők.
Tavaly januárban mintegy 475 rétisast, 170 parlagi sast, 1 szirti sast és 3 fekete sast figyeltek meg, az akkor mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területre kiterjedő felmérések során, így az egységterületre számított „sas-sűrűség” az idei és a tavalyi évben nagyon hasonló eredményt hozott.
A magyar puszták és vizes élőhelyek megfelelő telelőhelyet biztosítanak a környező országokból érkező sasok számára, amelyet számos gyűrűzési adat bizonyít. Nálunk telelnek többek között parlagi sasok Szlovákiából, rétisasok az északi (skandináv és balti) populációkból. Ezért is nagyon fontos, hogy elejét vegyük az egyre gyakoribbá váló madármérgezéseknek és lelövéseknek. Az MME legutóbb egy hete adott hírt két mérgezett parlagi sasról, amelyekkel 50-re emelkedett a faj ismert mérgezett egyedeinek száma.
A sasok mellett az összes többi hazánkban telelő ragadozómadarat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az év madarának választott egerészölyv volt a leggyakrabban megfigyelt faj 5.183 példánnyal. Kékes rétihéjából 997-et, vörös vércséből 679-et, gatyás ölyvből 316-ot, karvalyból 121-et, a kerecsensólyomból 42-t, kis sólyomból 28-at, vándorsólyomból és héjából 17-et, pusztai ölyvből 13-at, vörös kányából pedig 4-et számoltak össze. Érdekes módon a nálunk télen ritkán megfigyelhető, vonuló barna rétihéják (38) is viszonylag nagy számban mutatkoztak, illetve egy barna kánya is távcsővégre került.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
hírek innen, onnan
Hányszor lehet biztonságosan újramelegíteni az ételt? Ezt tanácsolja a szakértő
Bár jó szolgálatot tehet a mikró és az újramelegítés, ám nem érdemes túl sokszor ehhez folyamodni.
Orvosmeteorológia: nem csak a szél lesz a gond szombaton
Velünk marad hétvégén is a szél.
Trump ketrecharcos önünneplése a Fehér Ház kertjében még saját választóiban is visszatetszést kelt
Kánikulától és szúnyoginváziótól egyaránt féltik a bombaerős felhozatallal készülő UFC Freedom 250 gálát, amivel Trump 80....
Történelmi nap a piacokon: hatalmas pluszban zárta a SpaceX az első kereskedési napját
Ma indult a kereskedés a SpaceX részvényeivel a Nasdaqon, miután a cég végrehajtotta minden idők legnagyobb részvénykibocsátását. Az...
Eltávolítják négy magyar titkosszolgálat vezetőjét
Felmenti a miniszterelnök négy magyar titkosszolgálat vezetőjét - derül ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.
Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra
Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A...
Magyar Péter felmentette a titkosszolgálatok vezetőit
Ez a péntek este megjelent közlönyből derült ki.
Bódis Krisztát és Radnai Márkot is kormánybiztosnak nevezték ki
A péntek esti Magyar Közlönyben lett hivatalos a kinevezésük.
Több mint negyven helyettes államtitkárt menesztett Magyar Péter
A távozó helyettes államtitkárok között van Szalay-Bobrovniczky Vince és Csampa Zsolt is a Magyar Közlönyben megjelent kormányfői...
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt szerint félfordulatra van szüksége a Fidesznek
A Fidesz-kormány „túltolta” az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell...
Most jelent meg a közlönyben: Magyar Péter kirúgott négy nemzetbiztonsági vezetőt
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatok alapján több vezetőt is felmentettek tisztségéből június 13-i...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Betévedtünk egy New York-i diszkontba, és sokkot kaptunk az áraktól
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


