Ezt olvasta már?


Erősödik az állam gazdasági szerepének támogatottsága

Érzékelhetően erősödik az állam gazdasági szerepvállalásának támogatottsága a feltörekvő európai térségben, és a jelenséget erősíti a koronavírus-válság is - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden ismertetett éves helyzetértékelésében.

A közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet a Jelentés az átalakulásról (Transition Report 2020-2021) című 128 oldalas elemzésében kimutatja, hogy az egykori szocialista tábor gazdaságaiban az állami szektorban dolgozók aránya a teljes foglalkoztatott állományon belül 45 százalékról 24 százalékra csökkent az 1990-es évek közepe óta, de még mindig 7 százalékponttal magasabb, mint más, hasonló karakterisztikájú gazdaságokban.

Az EBRD tanulmánya szerint a kelet-európai szocialista rendszerek megszűnése és a Szovjetunió ezt követő összeomlása végleg igazolni látszott azt a tételt, hogy csökkenteni kell az állam szerepvállalását a gazdaságban.

Azóta azonban három ezzel ellentétes hatású tényező nyomán felerősödtek az állam fokozott gazdasági szerepét szorgalmazó hangok.

Az első a 2008-2009-es globális pénzügyi válság és az ezt követő recesszió volt, amelynek nyomán világossá vált, hogy a piacok, ha magukra hagyják őket, nem mindig állnak elő társadalmilag optimális megoldásokkal.

A második tényező a klímaválság, amely egyértelművé tette, nemzeti és nemzetközi szinten is szükséges a kormányzati közbelépés a koordinációs kudarcok elkerülése, a zöld innováció ösztönzése és a piaci melléfogások következményeinek kezelése végett.

A nagyobb állami beavatkozás mellett szóló harmadik tényező a mélyülő gazdasági egyenlőtlenség, valamint az, hogy a gazdasági kockázatok egyre inkább éppen azokra hárulnak, akik a legkevésbé képesek e kockázatok elviselésére - áll az EBRD keddi jelentésében.

A bank közölte: az idei Transition Report összeállításához elvégzett felmérése azt mutatja, hogy azokban az egykori szocialista országokban, amelyekben az EBRD befektetéseket hajt végre, a lakosság 45 százaléka pártolja az állami tulajdonlás kiterjesztését az üzleti szektorban és az iparban.

A koronavírus-járvány okozta válság még gyorsítja is ezt a folyamatot, és ez is jelzi, hogy a polgárok mindinkább elvárják az államtól azoknak az egészségügyi és gazdasági kockázatoknak a kordában tartását, amelyekkel jelenleg az egyének szembesülnek - áll az EBRD helyzetértékelésében.

A jelentés kimutatja azt is, hogy az állami cégek rendszerint nagyobbak, mint a magáncégek: az EBRD működési térségében az állami tulajdonú vállalkozásoknak több mint az egyharmada száznál több, a magánszektorbeli cégek 45 százaléka tíz vagy ennél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat.

Az EBRD hangsúlyozza azt is, hogy az állami vállalatok automatikus stabilizátorként működhetnek, stabilabb foglalkoztatást biztosítva visszaesések idején, illetve hátrányos helyzetű térségekben.

Ezt jelzi, hogy az EBRD és a német Ifo intézet közös felmérése szerint az állami cégek alkalmazottainak javadalmazása kisebb valószínűséggel csökkent a koronavírus-válság kezdeti hónapjaiban.

Mindemellett az állami szektorbeli foglalkoztatottság rendszerint magasabb az olyan térségekben, amelyekben egyébként az átlagnál magasabb a munkanélküliségi ráta - áll az EBRD kedden bemutatott átfogó tanulmányában.

A jelentés szerint a 2000-es évek közepe óta növekedett az állami tulajdonú bankok fontossága is az EBRD-térségben. Ezek a bankok a magánszektorbeli pénzügyi intézmények komoly versenytársaivá váltak, mivel sokan közülük kevésbé szigorú hitelezési normákat érvényesítenek, alacsonyabb a nettó kamatmarzsuk és magasabb a nem teljesítő kinnlevőségekkel szembeni tűrésküszöbük.

Az állami tulajdonú bankok kockázatvállalási hajlandósága enyhítheti a gazdasági sokkok hatásait, ennek hátulütője azonban az, hogy az állami pénzügyi szektorból hiteleket felvevő cégek rendszerint kevésbé innovatívak és termelékenységük javulási üteme is gyengébb - áll az EBRD tanulmányában.

A EBRD szerint ez részben azt a tényt tükrözi, hogy az állami tulajdonú bankok fogékonyabbak lehetnek a hitelezési döntéseiket befolyásoló politikai beavatkozásra, és ez a gyakorlat finanszírozási forrásoktól foszthatja meg a termelékenyebb vállalatokat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0