Évről évre jelentősen csökken a bölcsődébe fel nem vett gyerekek száma
Évről évre jelentősen csökken a bölcsődébe fel nem vett gyermekek száma - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Szél Bernadett (LMP) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére. - Pécsi Napilap -
Rétvári Bence jelezte: a gyermekek napközbeni ellátását biztosító férőhelyek számát 2020-ig 60 ezerre kívánják növelni, amely a jelenlegi férőhelyszámhoz képest 33 százalékos bővítést jelent.
Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: míg 2010-ben a bölcsődébe fel nem vett gyerekek száma 4167 volt, 2011-ben 4044, 2012-ben 2196, 2013-ban 2153, 2014-ben 2072, 2015-ben pedig 1795.
A parlamenti államtitkár tájékoztatása szerint - a KSH adatai alapján - 2015-ben a 3 éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma mintegy 46 ezer volt. A gyermekek napközbeni ellátását biztosító férőhelyek számát 2020-ig 60 ezerre kívánják növelni, amely a jelenlegi férőhelyszámhoz képest 33 százalékos bővítést jelent.
Hozzátette: a kormány kiemelten kezeli a gyermekek napközbeni ellátásának férőhely-fejlesztését, különös tekintettel a 3 éven aluli gyermekek ellátását biztosító helyek számának növelésére. Ezen cél érdekében január 1-től átalakult a gyermekek napközbeni ellátásának rendszere. Cél továbbá, hogy a jelenlegi területi egyenlőtlenségeket felszámolják és minden olyan településen, ahol igény jelentkezik a napközbeni ellátás igénybevételére, ott a bölcsődei ellátás valamely formája biztosított legyen a családok számára - jelezte.
Közlése szerint több mint 107 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre bölcsődék, mini bölcsődék, családi bölcsődék és óvodák férőhelybővítésére, korszerűsítésre. Az önkormányzatoknak, egyházaknak, civil szervezeteknek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül pályázhattak, illetve pályázhatnak.
Az első körös felhívások 2016 elején jelentek meg, összesen 83,382 milliárdos keretösszeggel, amelyre 1318 támogatási kérelem érkezett be 190,56 milliárd forrásigénnyel.
A második körben egy felhívás már megjelent 2016 decemberében 8,821 milliárdos keretösszeggel. Egy újabb felhívás megjelenése pedig februárban várható 14,348 milliárdos kerettel.
Rétvári Bence rámutatott: a munkahelyi bölcsődék létrehozását külön is ösztönözik azzal, hogy a szolgáltatás üzemeltetésével kapcsolatosan felmerült adóévi költségek, ráfordítások elismert költségként nem növelik a társasági adóalapot január 1-től. Továbbá, a munkahelyi bölcsőde létrehozására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül lesz lehetőség pályázatot benyújtani, várhatóan már tavasszal, és erre a célra 4 milliárd forint fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre a kevésbé fejlett régiókban.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a családi napközik 73 százaléka már átalakult, 91 százalékuk a 3 év alatti gyermekek ellátó szolgáltatásához kérte az adatmódosítást. Jelenleg még vannak folyamatban lévő adatmódosítások.
Az ONYF adatai alapján már 779 családi bölcsőde, 762 bölcsőde, 40 mini bölcsőde, 6 munkahelyi bölcsőde és 133 napközbeni gyermekfelügyelet szerepel a szolgáltatói nyilvántartásban.
hírek innen, onnan
A 60-as évek magyar álompárja így ment szét: az énekesnő reggel még a férjét, este egy másik férfit szeretett
Mary Zsuzsi és Dobos Attila szerelme nagyon hirtelen ért véget.
A nagymama, az édesanya és a lány – Három nő, három korszak, három karácsony
A háború utáni nélkülözés, a termelőszövetkezet, a külföldről hazalátogató gyerekek… a családok élete generációról...
Drámai percek a levegőben: nem jutott el Budapestre a Bécsből induló járat, műszaki hiba miatt vissza kellett fordulniuk
A gép a felszállás után nem sokkal jelezte a problémát, ami a téli időben komoly veszélyt jelentett volna. Az utasokat végül egy...
Shrekkel randizni biztonságosabb? Az új randitrend sötét oldala
Ha azt hitted, a randizás már nem lehet bonyolultabb, a Z generáció ismét bebizonyította, hogy mindig van egy újabb csavar. Az elmúlt...
Szeretnéd ha a gyereked felnőttként is közel állna hozzád? Segítünk, mit tegyél ehhez!
Sok szülő azt szeretné, hogy gyereke felnőttként is kapcsolatban maradjon vele, de ez nem egyik napról a másikra alakul ki.
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Minden évben menetrendszerint érkezik a nyugdíjasok bankszámlájára a tárgyhavi összeg, kivéve, ha munkaszüneti napra esik az adott hónap...
Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat
Egy pohár víz is csodát tehet.
Nagy bejelentést tett az Egyesült Államok, ez óriási lehetőséget jelenthet a MOL-nak
Itt a végső határidő a NIS helyzetének rendezésére.
Így járjon el, ha meghibásodik a boltban vásárolt karácsonyi ajándék
Több félreértés kering a lehetőségek kapcsán, ezeket tisztázzuk.
Két vármegyében berobbant a fehér karácsony, még több fog kifehéredni ma estig, a neheze hátravan
Sok gyermek álma máris teljesült, klasszikus ünnepnek nézünk elébe.
Különös részletet osztott meg a forgatásról Noah Schnapp, ezt az egy dolgot mindig titokban tartotta előtte a Stranger Things stábja
A Stranger Things kulisszái mögött nem mindenki tudott mindent – még akkor sem, ha az illető évek óta a sorozat egyik központi...
Sport
„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével
A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma
A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
Kós Hubert örül neki, hogy az Egyesült Államokban egy „senki”
A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
2025 legzseniálisabb góljai: Amikor Lamine Yamal varázsolt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Az ötödik nap Lamine Yamalé a főszerep.
A Liverpool kultikus hőse eltűnt az olasz süllyesztőben – ő lehet a vészmegoldás a Vörösöknél?
Divock Originak a Vörösöktől való búcsúja óta sok babér nem termett a pályán.
Fegyelmi eljárást indítottak a Liverpool elleni meccsen balhézó Spurs-játékossal szemben
Miután kiállították, nem akarta elhagyni a pályát, majd a bíróval is összetűzésbe került.
Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
Bulvár
Kiderült, ez a Fidesz titkos fegyvere a választás totális megnyerésére, ezzel óriási győzelmet arathatnak
Egy volt parlamenti képviselő árulta el az igazságot.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Jeszenszky Zsoltról nyilatkozott az édesapja, hatalmas fordulat ez a kormánypárti megmondóember életében
Ezt nem láttuk jönni.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a
Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.
Frontálisan karambolozott a magyar szövetségi kapitány, itt a tűzoltók fotója
Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
Ők Baló György ikerlányai: Vera és Sára sugárzó szépségek
Baló György ikerlányai, Vera és Sára ragyogtak az ünnepségen.
A demencia jele lehet, ha nem érted, amikor így szólnak hozzád
A demens betegeknél tipikus korai tünet ez a jelenség.
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


