Ezt olvasta már?

Kiszáradás fenyegeti az országot a következő évtizedekben egy kutatás szerint

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.


Ez történhet ha nem alszik eleget a lurkó

Nyári alváshiány következményei a gyerekeknél

A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák.


hirdetés

A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség -, nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik. "A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. - A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását.

 

Kiadó: Magyar Alvás Szövetség

OS







0

hírek innen, onnan

Megérkezett Magyarországra a majomhimlő elleni védőoltás

Megérkezett Magyarországra is a majomhimlő elleni védőoltás: Magyarország 2560 adag vakcinát kap, amely 1280 ember oltására elegendő -...

„Dübörög” a következő NAV-árverés

Prémium kategóriás hangtechnikai eszközökre lehet licitálni a NAV-nál. A meghirdetett termékek között található Magnat, KEF, Audio Pro...

Ezeket a magyar hírességeket jelölték az idei JOY Social Media Awardra

Idén már hatodik alkalommal díjazzák a közösségi média legnagyobb hazai sztárjait a JOY Social Media Awardon (JOY SMA). A közönség egy...

Natura 2000-es tarvágás: kormányrendeletet adtak ki a tilalomról

Változtatott a kormány a korábbi rendelkezésen.

Vlagyimir Putyin: Ukrajna a nyugat ágyútölteléke

Az orosz elnök beszédet intézett a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia résztvevőihez.

Ön is hozzájárulhat Magyarország készülő lepkeatlaszához

Mostantól bárki részt vehet a lepkékkel kapcsolatos adatgyűjtésben.

Megérkezett Magyarországra a majomhimlő elleni védőoltás

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint 62-re nőtt a majomhimlős esetek száma Magyarországon. (Belföld)

Busz és tartálykamion ütközött Pakisztánban, legalább húsz ember vesztette életét

Fekete kedd: néhány órával azt követően, hogy Indiában hat határőr hunyt el egy buszbalesetben, most a szomszédos Pakisztánban történt...

Őrületesen látványos dekoltázzsal villant Zimány Linda

Ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor Zimány Linda az egyik olyan sztár, akire rendkívül kíváncsiak vagyunk a Dancing with the Stars...

Ennyi majomhimlő elleni védőoltás érkezett Magyarországra

Megérkezett Magyarországra is a majomhimlő elleni védőoltás: Magyarország 2560 adag vakcinát kap, amely 1280 ember oltására elegendő -...

Sport

Hosszú Katinka hatalmasat úszott, Milák Kristóf megint tönkreverte a mezőnyt

A 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka bízik benne, hogy Márton Richárdot is magával húzhatja a dobogóra.

A vád szerint a francia három nőt erőszakolt meg egy éjszaka alatt

Megkezdődtek a tárgyalások Benjamin Mendy botrányával kapcsolatban.

Háromezer métert zuhant és meghalt a síhegymászó bajnok a Mont Blanc-on

A szemtanúkat annyira sokkolta a zuhanás, hogy le kellett menteni őket a hegyről.

Három meccs után máris kirúgtak egy edzőt az NB II-ben

A nagy múltú csapat mindhárom meccsét elveszítette, és még gólt sem lőtt a bajnokságban.

Óriási botrányra készülnek a Manchester United szurkolói

Az augusztus 22-i Liverpool elleni hazai meccsen törhet ki a balhé.

Kiderült, hány meccsre tiltották el a könyöklésért kiállított Szoboszlait

A magyar válogatott focista először kapott piros lapot pályafutása során.

Aubameyang üzenetet küldött Tuchelnek és a Chelseanek

A támadót nagy erőkkel próbálják Londonba csábítani.

Káprázatos góllal mentett pontot a Liverpool

A Palace ellen is csak egy pontot szerzett a Liverpool, de legalább Díaz góljában gyönyörködhettek az Anfield Roadra kilátogatók.

A 18 éves Mihályvári-Farkas Viktória újabb szenzációs sikere az úszó Eb-n

Ez volt a magyar csapat 11 érme a római Európa-bajnokságon.

Ádám Martin elárulta, hogy miben más a koreai bajnokság mint a magyar

A válogatott csatár pályafutása során először játszik légiósként, így nem tudta, mi vár rá külföldön.

Friss hírek az úszó Eb-ről: Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmes, Hosszú és Milák is döntős

Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson a római úszó-Európa-bajnokság hétfői napján.

Kiderült, mennyit keresnek az úszó Európa-bajnokság érmesei: szép summát könyvelhetnek el a sikerek nyomán Mil...

Milák Kristóf nem kis összeget zsebelhet be az idei úszó-Európa-bajnokságon, hiszen 4 érmet is szerzett, de Márton Richárd, Holló Balázs, Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna sem panaszkodhatnak.

0

Bulvár

Riasztást kaptak az OTP-ügyfelei. A teljes bankszámlát lepucolhatják

Az OTP nevére szóló telefonszámról hívogatnak csalók banki ügyfeleket. Ne dőljön be nekik, ne adjon meg semmilyen adatot.

Nagy bejelentést tett a kormány – Ez most megoldás lehet Magyarország gázproblémájára

Orbán Viktor is megemlítette, hogy meg kell emelni a magyarországi földgázkitermelést.

Egy állásinterjú után tűnt el a családapa, fél év múlva a felesége a reptéren csípte el - Nem akárkivel volt

Fél éve tűnt el a férje, a telefonja azóta volt elérhetetlen, a gyereke miatt sem jelentkezett. A párjáért aggódó nő végül nem akárhogy bukkant a nyomára. Az év felvétele.

Hosszú Katinka hatalmasat úszott, Milák Kristóf megint tönkreverte a mezőnyt

A 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka bízik benne, hogy Márton Richárdot is magával húzhatja a dobogóra.

Eltűnhet a lejárati dátum a boltokból?

Az előírások, szabályok és egyre csak szigorodó követelményrendszerek világában egy egészen meglepő módszerrel próbálnak fellépni a világszerte komoly problémákat okozó élelmiszerpazarlás ellen: eltűntetnék

Elhunyt Várhelyi András

Hatvannyolc éves korában meghalt Várhelyi András magyar újságíró, költő, író, országgyűlési képviselő.

Úgy fest, bottal üthetik a pénzük nyomát a becsődölt magyar bank ügyfelei

Végre kapnak valamennyi pénzt az NHB Növekedési és Hitelbank hoppon maradt ügyfelei, azonban az összeg köszönőviszonyban sincs azzal azzal, amit a felszámolási eljárás alá került pénzintézetbe betoltak.

Termékek tűnnek el a Lidl polcairól: lépésre kényszerítették a boltláncot a vásárlók

Úgy tűnik, az infláció azon a ponton kezdi el megszüntetni keresletet, ahol a legkönnyebb dolga van, azaz nem az élelmiszereknél, hanem a tartós fogyasztási cikkeknél. Ezzel a Lidl is kénytelen szembe nézni.

Botrány a Szigeten: a színpadon tépte szét Orbán Viktor és Putyin kézfogós fotóját a fesztivál ukrán fellépője

A Sziget utolsó napján koncertet adott Alina Pash, napjaink egyik legizgalmasabb ukrán rappere, aki a fellépése során igen erőteljes üzenetet fogalmazott meg Magyarország és Oroszország kapcsolatáról és a hazájában

blogmorzsák

Ibrahim - az őrült szultán trónfosztása és halála

Sokévnyi fogság után került trónra, hogy aztán néhány évnyi normális élet után teljesen megő­rüljön. A kegyetlen és szexőrült szultán egyre veszélyesebb volt mindenki számára.

Meredeken nőtt az éhezéssel küzdő emberek száma

Egyre égetőbb a humanitárius válság.

0