Ezért is büszke a Tatabányai Törvényszékre az elnök
A bíróság tavalyi eredményeiről, a mediátorokról, a Nyitott Bíróság Programról és az idei év kihívásairól, céljairól beszélgettünk a Tatabányai Törvényszék elnökével, Csorba Zsolt Ödönnel.
A bíró szerint fontos a fiatalok jogismeretének szélesítése, illetve, hogy az ítélet után elégedetten távozzanak a felek.
– Márciusban értékelték a bíróság tavalyi munkáját. Melyek voltak a legfőbb megállapítások?
– A Tatabányai Törvényszék a 2017-es évben is magas színvonalúan és időszerűen elvégezte a feladatát. A beérkezett ügyeink 99,7 százalékát sikerült befejeznünk. A peres ügyek 88 százaléka egy éven belül lezárult, amely a 2016 évi 85 százalékos eredményhez képest 3 százalékos javulást mutat. További célunk volt a két éven túli ügyek számának csökkentése is. Míg 2014-ben ezeknek a száma 410 volt, tavaly már csak 229. A cél, hogy ezeknek a számát is száz alá csökkentsük. Ez azért nagy szó a 2017-es évben, mert sok regionális és helyi képzésen vettek részt a bírák. Magyarán ezzel csökkent a tárgyalási napok száma. Aminek egy részét ugyan póttárgyalási napokon pótolták, de ez még így is egy rendkívüli teljesítmény. Mindezt úgy, hogy a polgári peres bíráknak, különösen az új polgári eljárásjogi törvény miatt tavaly nagyon nagy számban voltak ezek a kiesett tárgyalásnapjaik. Úgy gondolom, hogy elismerés illeti a bírókat, és erre vagyunk a legbüszkébbek, hogy miközben tanultunk, tudtunk időszerűen dolgozni is. Az ítélkező munkának a minősége is tovább javult. Magyarán, ha valakinek egy járásbírósági szinten születik egy ítéletet, amivel nincsen megelégedve, akkor azt megfellebbezheti rendes perorvoslat keretében. Mi azt is nézzük, hogy ezek az ügyek hogyan alakulnak másodfokon, mikor felülbírálják őket. A Tatabányai Törvényszéknek a mutatói ezekben az ügyekben is javultak a tavalyi évben.
– Mi jelenleg a legnagyobb kihívás a bíróság életében?
– Az elektronikus eljárásra való átállás, ami 2016 júliusától, illetve 2018 januárjától a büntetőügyszakban kötelező. De nemcsak nekünk, hanem az egész magyar államszervezetnek. Ami még nagy kihívás, az az új eljárási törvényekre való átállás. Gyakorlatilag egy büntetőbíró most július elsejétől a korábban megszerzett eljárási rutinjától kénytelen megválni. Ezek, az egyébként helyes irányba változó rendelkezések rengeteg új intézményt is bevonnak az eljárásba és ezt nem lesz könnyű megtanulni. Mint ahogy a 2017-es évben a polgári ügyszakos bíróknak nem volt könnyű a polgári perrendtartásra átállni, most a büntetőbíróknak lesz ez nehézség.
– Lehetőség van a törvényszéken is ügyfél-elégedettségi lap kitöltésére. Gyakran veszik ezt igénybe az állampolgárok? Mit írnak?
– 2014-ben vezettük be az ügyfélelégedettség-mérést. Ezt 2016 végéig évente két alkalommal végeztük el, majd ez évente egy alkalomra módosult. A kérdőíveket a panasznapi ügyfélfogadáson lehet kitölteni. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen az elmúlt évben az összesített átlag elégedettségi érték 91,6 százalék volt. Nagyon érdekes, ha belegondolunk abba, hogy lehet valaki elégedett, ha súlyos büntetést szabnak ki rá. De ha azt látja, hogy a bíró felkészült, empatikus emberként viselkedik és emellett időszerű, akkor adott esetben könnyebben elfogadja azt az ítéletet, amit kiszabtak. De alapvetően ilyen a bírósági rend, hogy nem csak elégedett emberek hagyják el a bíróság épületét. Ezt tudomásul kell venni. Azt tehetjük meg, hogy kulturált környezetben, felkészült munkatársakkal várjuk az ügyfeleket, bármilyen minőségben is érkezzenek.
A bíróság tavalyi eredményeiről, a mediátorokról, az idei év kihívásairól, céljairól beszélgettünk a Tatabányai Törvényszék elnökével, Csorba Zsolt Ödönnel.
– A vitarendezésben vannak úgynevezett bírósági közvetítők, mediátorok is ma már. Mi a szerepük? Sikeresek?
– A közvetítés, vagy más néven mediáció, a hagyományos peres eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás. Célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le ügyüket. Ehhez, a vitában nem érintett semleges, pártatlan harmadik személy, az úgynevezett mediátor segítségét veszik igénybe. A bírósági közvetítői eljárásnak feltétele, hogy a felek között peres vagy peren kívüli eljárás folyamatban legyen. Peres eljárás esetén a közvetítői eljárás időtartamára szünetelhet. A közvetítés ügymenete gyorsabb, így a közvetítői ülés megtartására hamarabb kerülhet sor. A bírósági közvetítői eljárás ingyenes, azonban az igénybevételéhez elengedhetetlen per, vagy peren kívüli eljárás az Illetéktörvény rendelkezései szerinti illeték megfizetésével jár. Azonban erre különböző illetékkedvezmények vehetők igénybe. A bírósági közvetítés körében megyénk hét kijelölt mediátora 2017-ben 110 közvetítői eljárást fejezett be. Ez a szám 46-tal meghaladja az előző évit. Ez azért jó, mert mivel két fél van legalább az ügyben, ez 220 elégedett embert jelent. A mediáció végén ugyanis nem csak egy „nyertes” lesz, aki mindent visz. Közösen, megfelelő engedményekkel születik egy megállapodás, amit a felek így könnyebben be is tudnak tartani. Ez egy óriási dolog, ami például növelheti az elégedettséget.
A programmal a középiskolások alapvető jogi ismereteit is bővítenék
Csorba Zsolt Ödön arra a kérdésre is választ adott, hogy mit jelent a Nyitott bíróság program.
– A Tatabányai Törvényszék és a hozzátartozó bíróságok mindig aktívak voltak. Jómagam is már tizenhárom éve itt, Tatabányán tartok Nyitott bíróság programokat az internet veszélyeiről, illetve a kábítószerrel való visszaélésről. Ez az a program, amikor szeretnénk egy kicsit megmutatni a mi munkánkat. A másik része, hogy különösen a középiskolás réteg alapvető jogi ismereteit bővítsük. Program keretében a középiskolások rendkívüli osztályfőnöki órákon kapnak tájékoztatást a legalapvetőbb jogi ismeretekről. Ez egy jó esély arra, hogy lássa, amit ő tréfának, vagy jó kis viccnek gondol, milyen bűncselekmény lehet. Mennyivel jobb egy diákkal így találkozni, mint hogy már ott álljon a bíróság előtt, és a neve alá bekerüljön, hogy kiskorú vádlott. Esetleg csak akkor döbben rá, hogy a kábítószer-fogyasztásnak és egy osztálytárs zaklatásának milyen büntetőjogi következményei lehetnek. De igazából nincs megkötve a keze a nyitott programban résztvevő bírónak, vagy igazságügyi alkalmazottnak, így bármilyen témakörben tarthat előadást.
Tavaly megyénk bírái és bírósági titkárai ötvenkét alkalommal, összesen 1900 érdeklődőt értek el a programnak köszönhetően. De ide tartozik az is, hogy az évente megrendezett Tatai Patara történelmi fesztiválon megyénk több bírája és törvényszéki munkatársa korhű tárgyalást adott elő – kaptuk a választ Csorba Zsolt Ödöntől.
forrás: kemma.hu
hírek innen, onnan
Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell
A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.
Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen
Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.
Ez a karmikus leckéd születési számod szerint
A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...
Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban
Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...
Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait
Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...
Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő
Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!
Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott
A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.
A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt
A világ nemrég ünnepelte Gustav Klimt festményét, az Elisabeth Léderer portréjának rekordösszegű értékesítését. Kevesen tudják...
Így halt meg Szent István király, a brutális betegségéről minden törikönyv hallgat
Uralkodásáról sok szó esik, a halálról viszont már kevesebb.
Nagyon kevesen eszik ezt a gyümölcsöt, pedig csodákat tesz a szíveddel és az érrendszereddel: Napi 3 szem elég belőle
Minden problémámat megoldotta.
Karácsony esti tragédia – egy fiatal nő halt meg az autópályán
Karácsony előestéjén közúti tragédia rázta meg Kent térségét, miután egy fiatal nő életét vesztette az M2-es autópályán történt...
10+2 sztár, aki karácsonykor hunyt el
A karácsony a legtöbb ember számára a béke, a meghittség és a család ideje.
Sport
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét
Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata
Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
Bulvár
Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót
Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Holtan találták szállodaszobájában az Európa-bajnok világklasszist
A téli olimpia nagy esélyese volt.
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista
Tragikus baleset a montenegrói havasokban.
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


