Ezt olvasta már?

Ronaldinho szinte hazajár Magyarországra

Ronaldinho, a brazil futball élő legendája azt mondta, hogy szinte hazajár Magyarországra.

0

FBI-igazgató: "ma is nyilvánosságra hoznám a Hillary Clintonról szóló információkat"

James Comey erről a szenátus igazságügyi bizottsága előtt beszélt

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerint nem befolyásolta az elnökválasztás eredményét, hogy nem sokkal a szavazás előtt nyilvánosságra hozta a Donald Trump riválisáról, Hillary Clintonról szóló információkat. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Comey - aki egész napos meghallgatáson vett részt - kijelentette, hogy ezeket az informácóikat ma is nyilvánosságra hozná. A meghallgatáson részben a tavalyi elnökválasztás idején tett lépéseiről és állásfoglalásairól, részben pedig Oroszországnak az amerikai választási folyamatba történt esetleges beavatkozásáról beszélt.

Az FBI igazgatóját mindkét párt szenátorai össztűz alá vették. Chuck Grassley, a szenátusi bizottság republikánus elnöke például azt kérdezte tőle, hogy vajon honnan indultak azok a - többnyire megalapozatlanoknak bizonyult - sajtóhírek, melyek szerint Donald Trump kampánycsapatának tagjai és orosz kormányzati tisztségviselők egyeztettek az elnökválasztási kampány idején.

A demokraták rangidős szenátora, Dianne Feinstein azzal vádolta meg Comey-t, hogy kettős mércét alkalmazott, amikor a demokrata párti elnökjelöltről, Hillary Clintonról adatokat hozott nyilvánosságra, miközben nem beszélt az Oroszország és a Trump-kampány közötti vélt kapcsolatok ügyében folyó vizsgálatról.

Az FBI vezetője mindkét politikus állítását visszautasította, leszögezve: "enyhén émelyítőnek" tartotta, hogy fellépésével esetleg megváltoztathatja a választás eredményét, de semmiképpen nem döntött volna másként. "Katasztrofális lett volna, ha nem beszélek" - fogalmazott. Hozzátette: döntése akkor vált véglegessé amikor kiderült, hogy Loretta Lynch igazságügyi miniszter egy arizonai repülőtéren találkozott Bill Clinton volt elnökkel, a demokrata elnökjelölt férjével.

A Trump-csapat esetleges orosz kapcsolatairól szólva Comey elmondta: a vizsgálatok még mindig tartanak, a részletekről tájékoztatta Rod Rosenstein helyettes igazságügyi minisztert. Konkrétumok említése nélkül azt állította: az orosz kormány jelenleg is részt vesz az amerikai politika alakításában.

Az FBI igazgatója szerint " szándékai és képességei miatt Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a földkerekség bármely nemzetére".







0

hírek innen, onnan

Szövetség Putyin ellen: szlovák nehézfegyvereket gyártanak Ukrajnának

Németország, Dánia és Norvégia 16 darab szlovák Zuzana-2-es önjáró tarackot vásárol Ukrajna számára - közölte vasárnap a német...

Videón Mourinho újabb nagy győzelme a Romával, most az Inter ellen

Korábbi sikercsapata ellen tudott győzni José Mourinho, aki ezzel ismét bizonyította, hogy nagyon jó választás volt a rómaiak részéről,...

Ismeretlenek beszéltek a kisfiúhoz éjszakánként – vérfagyasztó, mire jött rá az anya

Sarah és Jay 3 éves kisfia panaszkodni kezdett a szüleinek, hogy valaki minden áldott este beszél hozzá a szobájában. Fogalma sincs arról,...

A művészet templomai: Napóleon 200 – Az Oscar-díjas Jeremy Irons narrációjával októbertől a művészmozikban

Rendhagyó, rendkívül látványos kultúrtörténeti dokumentumfilmmel emlékeznek meg Napóleon halálának 200. évfordulójáról október...

Putyin üzenetet kapott, amelyet jobb, ha nem vesz félvállról

Ferenc pápa az orosz-ukrán háború kezdete óta többször szólalt fel az agresszió ellen, de eddig Putyint mint agresszort nem említette....

Éhes kutyák bámulják a hentesboltban lógó húst – mintha magunkat látnánk

Vörös átjárók drámai terében még drámaibb, vagy éppenséggel a kínlódásba fásult arcok-tájak-terek. Szédítő ópiumcsillagképek...

Egyedül Novák Katalin neve nem szerepel a régió elnökei közül az Oroszországot elítélő nyilatkozaton

Ami azért is lehet, mert egyedül ő nem látogatott el eddig Kijevbe.

Ujhelyi István kilépése az MSZP vége az EP-ben? Deutsch Tamás keserű igazsággal búcsúzott ellenfelétől

Derült égből villámcsapásként érte a magyar politikai közéletet, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) EP-képviselője hosszas...

Törölnék a faj fogalmát a magyar törvényekből, az Országgyűlésnek írt ajánlást a miskolci Dr. Ámbédkar Technikum

Törölje a „faj” kifejezést az emberi jogokat szabályozó magyar nyelvű törvényi szövegekből – ezzel a – kulturált kifejezéssel...

Újabb véres összecsapásra került sor Iránban a tüntetők és a biztonsági erők között

Legalább negyvenegyen meghaltak a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban a héten Zahedanban - közölte az Iráni Emberi...

Oroszország betiltotta a SoundCloudot álhírterjesztés miatt

A hangszolgáltatás valótlanságokat terjesztett Moszkva "ukrajnai katonai műveletéről" a Roszkomnadzor szerint.

Sport

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Újabb részletek derültek ki a legalább 174 halálos ádozatot hozó focimeccsről

Úgy tudni, hogy a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Ezért bukta Max Verstappen a pole-t

A csapat megerősítette az előzetes információkat.

Egy róka is szemtanúja volt a Kisvárda elképesztő öngóljának - videó

Az Újpest hatalmas védelmi hibáknak köszönhetően vezet a félidőben.

Messi fantasztikus szabadrúgásgólt lőtt, majd Mbappé megnyerte a meccset a PSG-nek

A világbajnok francia csatár ezúttal csereként beállva játszott főszerepet.

Három góllal sokkolta a Liverpoolt a belga válogatott sztárfocista

A Chelsea az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet.

Brutális bombagóllal nyerte az Arsenal az észak-londoni derbit - videó

Oda Antonio Conte csapatának veretlensége, már csak a City nem talált legyőzőre a Premier League-ben.

Borics Ádám pontozással kikapott a világbajnoki címmeccsen

Boricsnak nem sikerült legyőznie a világbajnokot.

Kisvárdai kivégzés, Courts üzenete, Kruscsics vérfrissítése - reakciók

Sérülés a ZTE-nél, debreceni gratuláció, Kondás és a pozitívumok.

Lewandowski megállíthatatlan, a Barcelona fellépett a tabella élére

Kilenc találattal a góllövőlista élén áll a lengyel csatár.

0

Bulvár

Novák Katalin nem írta alá, minden más közép-európai elnök igen az ukrajnai annexiót elítélő nyilatkozatot

– Megerősítjük, hogy támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi egységét. Nem ismerjük el és soha nem fogjuk elismerni Oroszország azon törekvését, hogy annektálja Ukrajna bármilyen részét – írták.

Felfedték Orbán Viktor egyik legnagyobb hazugságát, miközben kereszténykedni próbált

"A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt" – kereszténykedett Facebook-oldalán Orbán Viktor. Fotó: Facebook/Orbán Viktor A könnyfakasztóan szép latin idézetre lecsapott Márki-Zay Péter is, aki ezt

Rendkívüli döntés: Meghan Markle és Harry herceg váratlan bejelentést tett

Mindig minden komolyabb döntés mögött egy Nő áll.

Új helyzet állt elő az európai gázszállításokban

Varsóban történelmi pillanatról beszélnek.

Újabb háború törhet ki Európában, a NATO-ban félreverték a harangot

Miközben Kelet-Európában szörnyű háború dúl, néhány hónapja egyre feszültebb a viszony két régi ellenfél, Görögország és Törökország között is, miután a felek egymás vádolják katonai készülődéssel.

Átverték a nyugdíjasokat

Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, legalább 174-en meghaltak

Ez minden idők második legtöbb halálos áldozatot követelő stadionkatasztrófája.

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott.

„Magyarország kormánya nemzetközileg nyilvántartott cég” – megszólalt a szürreális Balatonszemesi igazoltatás ...

Lukács Tibor többszöri felszólításra sem adta át az okmányait a rendőröknek, a homályos UCC törvényre hivatkozott. A férfi nem akart válaszolni a Fókusz kérdéseire, de egy rövid üzenetben megfogalmazta a gondol

blogmorzsák

A Hősök tere 90 éve

Felvonulások, újratemetés, békejel: 90 éves lett az ország egyik legismertebb tere.

Egyre fogynak Oroszország szövetségesei

Moszkvának sokba kerülhet India és Kína eltávolodása, amire egyre komolyabb jelek vannak.

0