Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
Finnország történelmét bemutató tárlat kap helyet szeptembertől a Fejér megyei Iszkaszentgyörgyön található Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban, amelyhez történelmi múltja köti az északi országot.
Jari Vilen Finnország budapesti9 nagykövet azután beszélt erről, hogy kedden Jari Koskinen mezőgazdasági miniszterrel közösen leleplezték a kastély falán elhelyezett emléktáblát. A tábla azoknak az iszkaszentgyörgyieknek állít emléket, akik a második világháború alatt, 1944-ben befogadták a finn nagykövetségnek a budapesti bombázások elől menekülő munkatársait, valamint megemlékezik a Pappenheim-családról, amely kastélyát ajánlotta fel néhány hónapra.
Az MTI érdeklődésére a finn nagykövet elmondta, hogy Sauli Niinistö köztársasági elnök a szeptemberben megrendezésre kerülő finnugor világkongresszusra Magyarországra érkezik és ekkor ellátogatni szándékozik Iszkaszentgyörgyre is. Jari Vilen reményét fejezte ki, hogy a látogatás alkalmával megnyithatja azt a kiállítást, amely a finn történelmet igyekszik bemutatni.
Az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély legrégebbi részét 1735-ben építtette Amadé Antal. A kastély 1800-ban Bajzáth József veszprémi püspök tulajdonába került. 1870-ben házasság révén került a Pappenheim grófok birtokába, jelentős átépítése gróf Pappenheim Siegfried nevéhez kötődik 1904 és 1909 között.
A Pappenheim család egészen a II. világháború végéig birtokolta a kastélyt. Ezt követően kórház, menekültszállás, üdülő és munkásszálló is működött az épületben. Az 1960-as években a helyi tanácsé lett, ide költöztek a legfontosabb községi hivatalok. A rendszerváltás óta üresen áll, nem látogatható. Jelenleg az állam tulajdonában van, kezelője a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Egyik szárnyát a helyi önkormányzat ingyenesen használja, mert ott működik az általános iskola.
Molnár Zoltán, az MNV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy "a magyar állam igyekszik minden segítséget megadni a múzeum elindításához". A megnyitásig szeretnék még jobb állapotba hozni az épületet, amelyet „a jobb állapotban lévő kastélyok” közé sorolt. Megjegyezte: a finn kapcsolat jó esélyt kínál arra, hogy olyan forrásokat is bevonhassanak a későbbi teljes felújításba, amelyekre más kastélyok esetében nincs mód.
Gáll Attila polgármester kiemelte, hogy az elmúlt néhány évben a finn szociális és oktatási miniszterek mellett a miniszterelnök is tiszteletét tette Iszkaszentgyörgyön. Bízik abban, hogy a múzeum létrejöttével megnyílik az út a teljes restaurálás előtt és végre az egész épület látogatható lesz. - A további tervek között szerepel, hogy a finn nagykövetség kulturális attaséja és néhány kollégája a kastélyban dolgozik a jövőben, mint Dánia hasonló szakemberei Kecskeméten. Szó van művészeti táborok, kulturális rendezvények megrendezéséről is - közölte.
Az elképzelések szerint két szobát és azok előterét foglalja majd el a tárlat. A kiállítási tárgyak közül néhány már most is látható Iszkaszentgyörgyön Ari S. Kupsus jóvoltából, akinek alapítványa jelentős mértékben hozzájárul a múzeum megvalósításához. A bútorok Finnország osztrák nagykövetségéről származnak. 1962-ben vásárolta őket az ottani finn nagykövet, rezidenciája aranyszalonjában álltak. 2009-ig királyok és királynők, köztársasági elnökök és miniszterek ülőhelyéül szolgáltak.
mti
hírek innen, onnan
Vannak, akik gyanítják, idegen lények tették tönkre a Nasa űrszondáját
Szétszóródtak köztünk az idegenek, mint a pitypang szirmai?
Lezuhant egy amerikai Apache a Hormuzi-szoros térségében – bejelentést tett Trump
Trump közölte, hogy az Apache helikopter lezuhanása után a kétfős személyzet sértetlen.
Júliustól szigorítás jön az özvegyi nyugdíjaknál
Szűkül az ellátásra jogosultak köre.
Megszólalt sztrókjáról Harsányi Gábor: másodperceken múlott az élete
Karácsonykor lett rosszul a színészlegenda, fia lélekjelenlétének köszönheti az életét.
Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt csaknem megduplázódtak
Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így...
Durva háború tört ki Bruce Willisék családjában: Demi Moore-t súlyos vádakkal illeti a volt veje
A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő...
Már az első három hónapban közel ötvenöt munkanapot voltak a levegőben a rendőrség „szemei”
Az idei első negyedévben máris rekordot döntött a rendőrségi drónos közlekedési ellenőrzések száma és üzemideje.
Nincs több olcsó készlet? Árakat emelt a kormány az üzemanyagnál
A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a...
„Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben magadra maradsz”
Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják...
Magyar Péter törlesztette az adósságát, nem vett új lakást
A miniszterelnök befektetései is változatlanok. 2026 januárjához képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát,...
Brad Pitt a divat fővárosában is magára vonta a figyelmet – púderrózsaszínben
Brad Pitt és párja, Ines de Ramon az elmúlt hétvégén romantikus pillanatokkal és stílusos megjelenésekkel hódította meg Párizst, ám a...
Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás
Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


