Ezt olvasta már?

LMP: Csernobil is azt mutatja, hogy nem biztonságos az atomenergia

A paksi bővítés leállítását kezdeményezi az LMP egy országgyűlési határozati javaslatban a csernobili atomerőmű-katasztrófa 33. évfordulóján. A párt két tár...

0

Folytatódik a hajléktalangyilkos Apolló tárgyalása: Még több tanú szólalt meg

Többek között a vádlott édesanyja is megszólalt a bíróságon fia üge mellett. 13 órakór pedig a szakértők is beszélni fognak az ügy kapcsán. 10-15 évet kaphat a tatabányai hajléktalangyikos, a 15 éves M. Apolló.


hirdetés

Újabb tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik ma a két hajléktalan kegyetlen megölésével és kifosztásával vádolt tatabányai kamasz tárgyalása.

Pénteken folytatódik a Tatabányai Törvényszéken annak a fiúnak a tárgyalása, aki a vád és saját bevallása szerint is kegyetlenül agyonvert két hajléktalant 2017 áprilisában a megyeszékhelyen. Egy rossz családi környezetből érkező fiú sorsa bontakozott ki a tanúvallomások alapján csütörtökön a teremben, ahonnan a Kemma.hu folyamatosan tudósított.

Pénteken újabb tanúkat és szakértőket hallgatnak meg, a tárgyalásról.

M. Apolló csütörtökön nem akart vallomást tenni. A kiskorától problémás, néhány éve állami gondozásba való felvételét is kérő fiú korábbi vallomásaiból a bíró idézett: anyja egyszer szíjat hasított a hátából, mert kikészített egy tanárnőt. Most azonban nem emiatt ült a vádlottak padján, hanem azért, hogy eldőljön: 15 évet vagy kevesebbet kap azért, mert különös kegyetlenséggel megölt és kifosztott két hajléktalant.

Korábbi információink szerint legfeljebb 10 évet kaphat, de az ügyvédje szerint 15 év a maximum, mert nem csak az emberöléssel, hanem kifosztással is vádolják. Hogy végül mekkora büntetést is kap, a tragikus éjszaka részletek tisztázása után derülhet ki.

8:20 Dohánybolti eladó a nap első tanúja, ismerte a Győri úti áldozatot. Mint mondja, nem tapasztalt soha olyat, hogy a hajléktalan balhba keveredett volna.

8:25 Középkorú férfit hív be másodikként a bíró. A presszó tulajdonosa idézi fel, hogy nem okozott problémát, hogy ott van a környéken a hajléktalan, második áldozat. Cáfolja, hogy Apollót valaha megbízta volna azzal, hogy vigyázzon a helyre. A fiú ugye ezt állította több tanú szerint. A férfi azt mondja, nem is ismeri a vádlottat. A későbbi áldozat szerinte nem csinált rendetlenséget maga körül. A bíró korábbi vallomásából olvas fel, eszerint a biztonsági kamera rögzítette, hogy a fiú és a hajléktalan találkozik a presszónál, aztán elmennek a focipálya irányába.

8:30 A soron következő tanú egy alkalmazott az éjjel-nappaliból. A vádlottra aranyos fiúként emlékezik, aki mindig tisztelettudó volt. Épp ezért lepődött meg, amikor hallotta, mi történt. A Reguly Antal téri áldozatot viszont nem ismerte. Aznap dolgozott, nem látott, hallott semmit kintről.

8:53 A következő tanú, egy fiatal hölgy puszit küld Apollónak, akit ismer, a fiú elmosolyodik. Egy tatabányai közösségi intézményben dolgozó hölgy mesél a vádlottról. Az önkéntes, fiatalokat megszólító közösségbe minden nap bejárt a fiú, sokat mesélt, hogy mi történt vele. Voltak incidensek, persze, de ezeket megpróbálták megbeszélni. Például visszament bocsánatot kérni egy hajléktalantól, akivel összetűzésbe került. A fiatal hölgy szerint az iskolaváltáskor kezdődtek a problémák, és hogy az anyjával nem volt jó a kapcsolata. A fiú az öccsével is sokszor ott voltak náluk az óvoda után. Itt is beszámolt arról, hogy az anyja nem szereti, és úgy tűnt, náluk keresi azt a szeretet, amit otthon nem kap meg.

A hajléktalannal való konfliktusra is rákérdezett a bíró. A rendőrség hívta egyszer, hogy a fiút megtámadta egy hajléktalan, és ezért kórházba került. Aztán később a tatabányai vasúton találkoztak vele, és ekkor készült egy videó, amint állítólag az látszik, hogy a hajléktalan megpuszilja Apolló cipőjét. A tanú ezt nem látta, de töröltette a videót, és később visszamentek a srácok bocsánatot kérni, és még péksütit is vittek neki. A hölgy úgy véli, hogy ez nem egyéni akció volt, hanem a többiek is támogatták. Ez az eset márciusban történhetett. Hozzátette: következetlen, de nem rossz szándékú volt az Apolló.

A tanú arra is kitért, hogy a fiú a speciális suliban nem érezte jól magát, biztos volt csicskáztatás, például hogy kirúgják a fekvőtámaszozó karját. Ki is akarták mozdítani a speciális iskolából, mert Apolló sokat panaszkodott, és jobb helyet találni neki.

Most is felmerül, hogy kikkel lehetett a tragikus éjszakán Apolló, egyedül volt-e. A tanúnak beszámolt arról egy kislány, hogy ő úgy hallotta, többen voltak a Győri úti buszmegállóban. Egy srác pedig arról mesélt neki, hogy azzal a két fiúval volt Komáromban Apolló, akikkel a korábbi tanúvallomások szerint hármasban indultak hazafele a végzetes éjszakán.

9:05 A következő tanú is megerősíti az előző beszámolóit. Mint mondja, a közösségi térben mindig öleléssel köszöntek egymásnak, és máig emlékszik a félmosolyára meg a bánatos szemeire, és hogy nagyon szeretetreméltó embernek tartja a fiút. Persze voltak dolgok, amikbe más fiatalok, tinédzserek is belekeverednek, például egy-két kisebb verekedés, de mindig próbálták megbeszélni a problémákat, tette hozzá

Korábbi vallomásából is olvas fel a bíró, eszerint neki is tudomása volt arról, hogy csicskáztatták a speciális iskolában. Ő is bátorító mosolyt küld a fiúnak, miután befejezte a vallomását.

9:15 A követlező, Apolló korabeli lány tanúvallomásából azt is felolvassa a bíró, hogy ez a lány is hallott arról egy fiútól, hogy megfenyegették Apollót. És hogy később azt is hallotta, hogy többen voltak mindkét hajléktalangyilkosságnál.

9:30 A tárgyalás 10:30-kor folytatódik

A tárgyalás perceken belül folytatódik. A szünet előtt egy iskolarendőr számolt be arról, milyen fiú volt Apolló. Korábbi vallomásából is olvasott fel a bíró, miszerint az iskolában egyszer elvitt egy balhét: valaki kést vitt a suliba, és bár tudták, hogy az nem Apolló volt, mégis magára vállalta azt. Mint elhangzott, az egyenruhás előtt egy elég befolyásolható személyiség képe rajzolódott, és hogy elég komoly gondjai voltak otthon is a vádlottnak. A korábbi vallomásában arról is beszélt a tanú, hogy egyre inkább agresszív gyerekek felé sodródott a fiú, akit volt, hogy 30 gyerek dobálta kövekkel telepakolt hógolyókkal, aztán ezek a fiúk elkezdték őt kihasználni, de közben a vádlott azt érezte, ez az igazi barátság. „Vigyázz magadra” bátorítással búcsúzott Apollótól.

10:40 Ma megjelent a bíróságon az a fiatal, aki a Csónakázó-tó után másodmagával hazafelé indult Apollóval. Ő is elmondja, hogy a lány hazakísérése után hárman mentek el hozzá, ott az utcán még elszívtak egy cigit. Az, hogy kin milyen ruha volt, ezúttal is felmerül, szerinte a tegnap tanúskodó srác sötét pulcsiban volt, Apolló fekete, kapucni nélküli pulcsiban volt, ő pedig fekete pulcsiban. Az ügyésznő kérdésére elmondja, hogy szoktak ruhákat cserélgetni. Védői kérdésre azt mondja el, hogy Apolló fel szokta segíteni a hajléktalanokat.

10:49 A következő fiatal is a közösségi térből is ismeri a vádlottat. Most nem emlékszik rá, hogy aznap találkozott Apollóval, de korábbi vallomása szerint igen, bár most továbbra sem emlékszik pontosabban. A bíró által felolvasott részlet szerint a gyilkosság másnapján Apolló őt kérdezte arról, hogy hallott-e a gyilkosságokról.

11:30 Az anya tett tanúvallomást. Elmondta az asszony, hogy ő neki több hajléktalan is azt mondta neki, hogy tudják, nem Apolló ölt. Hozzátette, egy fiútól kapott anno két adatlapot, két agresszív fiatalról, akikkel a fia barátkozott, de nem emlékszik, kik voltak azok.

A tárgyalás 13 órakor folytatódik szakértők meghallgatásával.

 

Forrás: kemma.hu/TNL
Lead kép: Blikk







0
0
0

hírek innen, onnan

Holtan találták az otthonában a Prodigy frontemberét

A legnagyobb brit bulvárlapok azt írják, holtan találták meg Keith Flintet az essex-i otthonában. A rendőrség reggel nyolckor ment ki...

Hasznos felszereléseket kaptak a hajdú-bihari önkéntes mentőszervezetek

Debrecen - Az adománnyal a cél elsősorban a lakosság biztonságának erősítése és az emberi életek védelme mondta Kovács Ferenc...

Feladja a leckét a sok program a gyerekeknek az idei Arany Napokon

Debrecen - Sportversenyeket, játékos tanulmányi vetélkedőt rendeznek az Arany Napokon, ahol még egy kiállítást is megnyitottak.

Újabb pofont kapott a Revolut

Nem ez volt a Revolut hete, előbb azzal vádolták meg, hogy pocsék munkahely, majd kiderült, hogy leállította negyed évre a pénzmosás...

Megdöntötték a világ egyik legbizarrabb rekordját: egy hullámvasút kellett hozzá és tilos volt bugyit viselni

Egészen érdekes rekordot állítottak fel a legelszántabb nudista vidámparkozók: 195-en ültek fel egyszerre egy hullámvasútra, de a lényeg...

Durva lépés, 180-ra korlátozzák az új autók végsebességét

2020 tavaszától készülő autóiban a Volvo 180 km/h-ra korlátozza a végsebességet.

Különös alkotások bukkantak fel Szegeden - a fákra fest egy titokzatos művész

A városban már több helyen láthatóak a színes képek.

Három éves bejegyzése miatt kapott tiltást a Facebooktól Apáti Bence

Az RTL-csoport alkalmazottai továbbra is cenzúrázzák a jobboldali-konzervatív közszereplők nyilvános írásait.

Rémálommá váltak a német mindennapok

Naponta legalább 11 késes támadás történik Németországban. Csak tavaly 4100 esetet jegyeztek fel.

A legjobb pillanatban kattintották el a telefon kameráját: a felvételekért még pénzt is kaptak

Nem kell profi fotósnak lenni ahhoz, hogy díjnyertes képeket készítsen az ember: elég, ha nyitott szemmel jár az utcán, és mindig van...

Kikészült a Liverpool menedzsere a labdaszedő gyerektől - videó

A német szakember nehezen viselte a gúnyos tapsot.

Meghalt Keith Flint, a Prodigy énekese

A 49 éves frontembert holtan találták az otthonában.

0

Sport

Ez áll Babos Tímea drámai bejelentésének hátterében: reagált az edző a döntésre

Sopron Edzőváltással próbál véget vetni egyesben mutatott gyenge teljesítményének Babos Tímea (25). A soproni származású játékos tavaly szeptemberben kötött szerződést a horvát szakemberrel, Nikola Horvattal (40).

Flensburgon és Szkopjén át vezetne a magyar csapatok útja a Final4-ba

Mindkét magyar csapat csoportmásodikként zárt a BL-re, így fél szemmel már a negyeddöntőre figyelhet.

Bale nem várta meg az el Clásico végét, még a meccs alatt lelépett

A Marca szerint Gareth Bale a lecserélése után kevéssel hazament a Bernabéuból.

Forma-1: csapatnevet változtatott a Ferrari

A 2019-es F1-es frissített nevezési listán tűnt fel a névváltás, a Ferrari az idei szezontól új névvel fog szerepelni

Meghalt az első győri sikercsapat tagja

Orosz László bajnok és háromszoros kupagyőztes volt a Győri Vasas ETO csapatával.

Ez a lány olyat futott az Eb-n, mint még senki a magyarok közül: célbaérés után szerencsétlen sérülést szenved...

Szerencsétlen bokasérülése miatt Kozák Luca nem állhat rajthoz a 60 méteres gátfutás vasárnap esti fináléjában a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.

NB II: a Vasas kitömte Nyíregyházát, nyert a Gyirmót és a ZTE is

A Magyar Kupában menetelő csapatok meglepő vereséget szenvedtek.

Pozsonyi kifli: lehetetlen rossz képet csinálni Jakabos Zsuzsannáról

Elképesztő mozdulat az Európa-bajnok magyar úszótól.

A Barcelona négy nap alatt végezte ki a Real hazai reményeit

Katalán győzelem a kupában és a bajnokin: jó eséllyel idén is spanyol trófea nélkül marad a Real.

Ronaldo kiharcolt egy kiállítást, drámai rangadót nyert a Juventus

A Napoli kétgólos hátrányból jött vissza, de Insigne büntetőt rontott a meccs végén.

Elhunyt Farkas József

Életének 81. évében elhunyt Farkas József egykori Eb-ezüstérmes röplabdázó, fotóriporter.

0

Bulvár

110 millió forintot talált egy busztakarító az egyik ülés alatt

A becsületes megtaláló leadta a londoni rendőrségen a pénzköteget.

Szabadulószobában dolgozók kitálaltak: sírva röhögős sztorik arról, mennyi hülyeséget látnak egy nap

Vajon milyen őrületes szituációkkal találkoztak már szabadulószobákban dolgozók? A Redditen több vicces sztorit is megosztottak most!

Üzemanyagárak: lesz drágulás, a dízel ára el is szállhat

A közeljövőben nem várható az üzemanyagok jelentősebb áremelkedése, de év végére jelentősen elszállhat, megdrágulhat a gázolaj ára. Igaz biztos prognózissal még a szakértők sem rendelkeznek. Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint elképzelhető, hogy a gázolaj és a benzin között sokkal nagyobb lesz az árkülönbözet a mostaninál.

Hagyatéki ügyek: komoly tévedésben vannak az örökösök

Nem a hatóságok feladata az adatok összegyűjtése.

Titokban műtötték: kiderült, mi okozta Koós János halálát

Vasárnap hajnalban jelentette be családja, hogy rövid betegség után 81 évesen elhunyt Koós János. A Ripost megtudta: múlt kedden került kórházba, ott érte a halál. A család később ad tájékoztatást a temetésről.

Ki­szi­vá­rog­tat­ták Sáfrány Emese privát fotóit

Visszaéltek Sáfrány Emese Aleska privát fotóival. Azokat az intim képeket is lenyúlták tőle, amiket csak a barátjának küldött el.

A magas vérnyomás tünetei - Jellemző panaszok

A magas vérnyomás sokáig egyáltalán nem okoz tüneteket, ám az elhanyagolt betegség számos szerv fokozatos károsodását okozhatja. Összegyűjtöttük, hogy mire érdemes mindenkinek odafigyelnie!

Durva időjárás jön: riasztást adtak ki a fél országra

Hétfőn délutántól előbb a Dunántúlon, késő estétől már az ország északi felén a délnyugati, majd északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódhat (60-75 km/h) - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heti horoszkóp március 4-től 10-ig: a Szűz sorsa jó irányt vehet, a Bak hódít a héten

Ígéretesen indul a március, sokan számíthatnak kedvező fejleményekre.

Most kaptuk a hírt: tragikus hirtelenséggel elhunyt a 33 éves énekesnő

Otthon rosszul lett, és hiába rohantak vele a kórházba, az életét már nem tudták megmenteni.

Koós János már 3 hete a haláláról beszélt

A három héttel ezelőtti fellépésén már olyan fájdalmai voltak az énekesnek, hogy járni is alig tudott. Csongrádi Katának megdöbbentő kijelentést tett.

Nagyon becsapós az idei cafeteria

Egy átlagos béren kívüli jutatási keret alig több mint a felére is olvadhat, mire a dolgozó zsebébe jut - számolta ki az Azénpénzem.hu. A gond az, hogy ezzel a választás során esetenként nincs is tisztában a munkavállaló. A cégeknél ugyanis "trükkös" kalkulátorok működnek.

blogmorzsák

Megdőlt egy japán mítosz

A halál és az adók mellett a japán vo­na­tok pontosságát tartottuk az élet biztos pontjainak, ám a legfrissebb statisztikák utóbbit megcáfolják.

Hogyan válasszunk egészséges, természetes kozmetikumot?

Ezeket a feliratok érdemes keresni az összete­vők listáján. Aztán jó messzire elkerülni őket.

Mi az oka a magyar elit Guccimániájának?

Az angol királyi család tagjai miért nem hordanak ilyen szarokat magukon?

Óriásplakát Sződliget határában

„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.”

Visszakaptam az életem, de a lelkem soha nem lesz a régi

„Komolyan kell venni az endometriózis kezdeti tüneteit is.“

Koós Jánosra emlékezünk

Koós János nem csak éneklésre használta a mikrofont, hanem szinkronizálásra is.

Íme a világ egyik legveszélyesebb sportja

160 kilométeres sebességgel egy sílécen? Az osztrákoknál ez simán elképzelhető. Persze nem a sípályán, hanem egy Porsche 356-hoz kötve. Mutatjuk a megdöbbentő felvételeket.

Női mellek sokkolták le az Aspergeres férfit

Egy huszonkilenc éves nő tizenhat hónapot kapott azért, mert az utcán lesokkolt egy vele beszélgető Aspergeres férfit.

Ezért volt az Aranyélet a legütősebb sorozatunk

A vagány akciózást, a gyomor­bor­zoló drámát és a közéleti szókimondást is új szintre emelte minden idők legjobb magyar tévésorozata.

Pizzaháború Nápoly­ban - mindenki akar egy szeletet

Idén már a harmadik éttermet éri támadás Nápoly belváro­sá­ban, az akciók hátterében pedig feltehetőleg a helyi maffia áll.

Ilyen az, amikor megtapasztalod az emberséget Marokkóban

Ugyanazt, amit például Erdélyben is szeretsz.

Megismételhetetlen véletlenek pillanatfotókon

Imádjuk azokat a fotósokat, akik az élet apró, észrevét­le­nül tova­illanó, mégis zseniálisan sokat­mondó pillanatait örökítik meg.

0