GVH: állami és társadalmi szervezetek fogtak össze a családbarát fogyasztóvédelemért
Megtartotta első ülését a Gazdasági Versenyhivatal által kezdeményezett Családbarát Munkacsoport 12 állami és társadalmi szervezet részvételével. A fórum célja a magyar családok fogyasztói kiszolgáltatottságának csökkentése - közölte a GVH hétfőn.
hirdetés
A közlemény szerint az alakuló eseményen a GVH mellett a Miniszterelnökség, az Igazságügyi Minisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az Alapjogokért Központ, a Védett Társadalom Alapítvány, a Fiatal Családosok Klubja, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Kopp Mária Intézet és a Budapest-Pasaréti Páduai Szent Antal plébánia képviselői vettek részt.
A munkacsoport célja, hogy a különféle, fogyasztó- és családvédelmi érintettségű szervezetek tapasztalatait egyesíthesse és becsatornázhassa a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal munkájába, amelyet az Igazságügyi Minisztérium, kezdeményezett és amelynek tagja a GVH elnöke is - írták.
Az alakuló ülésen a GVH javaslatot vetett fel a családi kapcsolatok nevesítéséről a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló jogszabályban.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: a családoknak kiemelt szerepük van hazánkban, a családokat célszerű azáltal is elismerni, hogy a fogyasztók önállóan azonosítható sérülékeny csoportjaként tekintsünk rájuk. Ez megkönnyíti kiemelt védelmüket a hatóságok eljárásai során, ezért társadalmi konzultációt követően egyeztetett javaslatot tesznek a törvénymódosításra, melyet a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal elé terjesztek - tette hozzá.
Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára megjegyezte: a családok érdekeinek képviselete és jogainak védelme kiemelt feladata a fogyasztóvédelemnek és a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalnak. Jelezte, hogy örömmel fogadják a munkacsoport javaslatait annak érdekében, hogy fokozott védelemben részesüljenek a magyar családok.
hírek innen, onnan
Komoly veszélyeket rejtenek az ingyenes mobilos játékok: érdemes átnézni a gyerekek mobilját.
Érdemes vigyázni az ingyenes mobilos játékokkal!
Lehullt a lepel arról, mit várnak Orbán Viktorék az Alditól, a Lidltől és társaiktól
A most megjelent rendelet szerint nem kevesebb, mint 62 termék került az állami árfigyelő rendszerbe.
Stohl András fotójától elolvadunk: megmutatta unokáját a boldog nagypapa
A színész közös fotót posztolt az unokájával.
Maddie eltűnésének dermesztő részletei, elemezték a gyanúsított kézírását
A kislány elrablásával és megölésével gyanúsított férfi mindent tagad, valaki azonban besúgta és információkat szolgáltatott a...
Így nyomták be a Ferrarit hét perc alá a Nürburgringen
A belépőnek számító 296 GTB-vel sikerült, 326 km/h-s csúcssebességgel.
Egy kisebb lakás árát kaszálta az interneten fillérekért vett kopott fotelen egy bútorszakértő
50 dollárért vette a Facebookon, 85 ezerért adta el egy aukción a dán szárnyas széket a Los Angeles-i bútorszakértő. Ehhez fogható...
Mi jöhet még? Újabb katasztrófa sújthatja a világot, félmillióan lehetnek veszélyben
Bármikor kitörhet és hatalmas pusztítást végezhet a Nápoly melletti Campi Flegrei (Flegrei-mezők) vulkán. Egy tanulmány szerint közel...
Majdnem háromhavi csapadék esett a Kékestetőn, míg Szolnokon csak 0,1 mm
Júniusban 60-80 mm eső esik átlagosan, azaz több településen is két-háromszoros mennyiség esett le pár nap alatt.
Kijevben van a kanadai miniszterelnök
Tudeau váratlan látogatást tett Kijevben.
Magyarország tíz legszebb vízesése esős időben zubog igazán
A csapadék felduzzasztja a patakokat, ilyenkor érdemes kirándulni az ország vízeséseihez, amelyekből tízet szedtünk most össze.
A zuhany alatt pózol Dobó Kata - képek
Csodásan néz ki.
Sport
Botrány a stadionban: lelökte a lelátóról a barátnőjét fogdosó szurkolót az őrült focidrukker - videó
Azonnal elfogták a rendőrök.
Détári Lajos elképesztő bejelentést tett a budapesti atlétikai vb-vel kapcsolatban
Saját pályafutásáról is meglepő dolgot árult el a legendás magyar focista.
Nem hiszed el, mennyire hajlékony ez a szexi tornászlány
Csak egy kis nyújtás, amit már több millióan megnéztek.
Szörnyű hírek érkeztek a PSG balesetet szenvedett focistájáról
Már úgy tűnt, jobban van.
A portugál helyett egy másik bajnokcsapathoz kerülhet a magyar válogatott focista
A Premier League-ből is többen érdeklődnek iránta.
Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén
Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
A BL-döntő magyar főszereplőjét behívták a válogatottba
György Ádámnak fontos szerepe lesz a Manchester City és az Inter közötti szombati fináléban.
Újabb magyar focista érkezését jelentette be a Ferencváros
15 gólt szerzett az előző szezonban.
Őrült meccsen, Szegeden lett bajnok a Telekom Veszprém
Hiába vezetett négy góllal a Tisza-parti címvédő, a rekordbajnok visszaült a magyar klubkézilabda trónjára.
Máris szabadulna a Milan a bukott csodagyerektől
A belga foci nagy ígéretének tartott játékos nem váltotta meg a világot Olaszországban.
Alcaraz bemutatta minden idők egyik legzseniálisabb ütését Djokovic ellen
A spanyol világelső olyan nyerőt ütött, amit ő és Djokovic is alig hitt el.
Bulvár
Az egész emberiséget elpusztíthatja a hétvégére érkező 40 fokos hőhullám
Soha nem látott forróság olvaszhatja ki a rettegett veszedelmet.
Elhunyt az Ablak közismert műsorvezetője
Hetvenkét éves korában csütörtökön elhunyt Bánki Ilona újságíró, a Magyar Televízió egykori kulturális főszerkesztője, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének volt főszerkesztő-helyettese - közölte család
3 papucs és szandál típus, ami tiltólistás a lábszakorvosok szerint és amit helyettük viselhetsz
Viszonylag egyszerű szabályai vannak annak, hogy milyen nyári szandált válassz, ha nem csak a parton, vagy a medence mellett, hanem a városban, hosszabb séták során is megfelelő darabot keresel. Íme 3, ami strandoláson
Már a légi közlekedést is leállították: apokaliptikus hangulatú képek New Yorkból
A rossz látásviszonyok miatt még a légi forgalmat is leállították.
Így néz ki a lebegő autópálya: 180 kilométer a víz fölött
Az óceánba benyúló 180 kilométerével a Floriday Keys-t a szárazfölddel összekötő autópálya igazi mérnöki csoda.
A csendben meghozott rendkívüli kor-mányzati intézkedésnek rögtön drámai hatásai lettek
A részleteket az államtitkár értékelte az Indexnek.
Benyújtotta lemondását Csák János miniszterhez a legnagyobb hazai balettművész
Figyelmen kívül hagyták az Operaház főigazgatói pályázatakor a szakmai bizottság ajánlását.
Szánalmas trükkel próbálkozik a börtönben Lagzi Lajcsi
Mindenáron ki akarja játszani a törvényeket.
Magyar szó tarolta le az egész világot, Amerikától Kínáig nincs ember, aki ne ismerné
Nagyon érdekes a történet, izgalmas megmerítkezés lehet elolvasni is.
A férj beszólt a feleségének, hogy soha nem csinál semmit otthon, bosszúból a nő tényleg nem csinált semmit 3 ...
Az esetről a férj tudta nélkül posztolt egy videót a TikTokra, ahol óriási nézettsége lett. Most szembesítette férjét.
Intimplasztikának indult csonkítás: A dizájnervagina a legújabb őrület
Nemhogy a nők nagy része, de az orvostudomány sincs még teljesen képben a női nemi szervek anatómiai felépítésével. Így eshet meg, hogy kisajakplasztikára megy valaki, és komplett csonkítás áldozatává válik.
Hatalmasat lépett a forint, itt az új rekord
Legutóbb egy éve láttuk ilyen erősnek a magyar fizetőeszközt.
blogmorzsák
Szex hatvanon túl
Mindannyiunk számára kellemesnek és megnyugtatónak tűnhet az a gondolat, hogy szüleink és nagyszüleink nem szexelnek.
Nem tűri a tőke a méltányosságot
A korrupciót és a háborúkat egyaránt a kapitalizmus szüli korunkban.
A félhomályban olvasás rontja a látást?
Szinte mindenkit figyelmeztettek már arra: ha nem a megfelelő fényviszonyok mellett olvas, akkor károsodni fog a szeme!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák