Hegyközségek: április 1-től változott a szőlőtelepítési támogatás igénylése
Április 1-től változott a szőlőtelepítési támogatás igénylése, mivel a múlt évben meghirdetett lehetőségre az idén várhatóan többen pályáznak majd, mint tavaly - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában. (Pécsi Napilap)
Brazsil Dávid közölte: a múlt évben már lehetőség volt a magyarországi szőlőterület 1 százalékos növelésére, ám a gazdák még csak ismerkedtek ezzel a lehetőséggel. Az idén azonban jelezték, hogy a 642 hektárra - ez az előző évi terület 1 százaléka - többen is szeretnének telepítési igényt benyújtani.
Ezért a szakmaközi szervezet azt javasolta a Földművelésügyi Minisztériumnak, hogy állítsanak fel egy prioritás rendszer, amelynek alapján elsőbbséget élveznek a meghatározott kritériumokat teljesítő gazdálkodók. A kritériumok között említette a hegyközségi tanácsok által javasolt fajták telepítését, az átlagnál jobb termőhelyre tervezett telepítést az adott borvidéken belül, valamint támogatják a kis- és közepes vállalkozások birtokkoncentrációját is.
A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a termelők rendelkezésére álló 642 hektáros lehetőséget a gazdálkodók ki fogják használni. Április 30-ig lehet pályázni. Azon is dolgoznak a szakemberek, hogy az új szőlőtelepítésekre, az unióban elsőként, vidékfejlesztési támogatást is kaphassanak a gazdálkodók - jegyezte meg.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


