Hiába ugyanaz a hitel, mégis van olcsóbb és sokkal drágább
Bár a több évre fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek drágábbak a változó kamatozású társaiknál, de utóbbiaknál szinte bármikor növekedhet a törlesztőrészlet. - Pécsi Napilap -
Derül ki a BankRáció.hu friss összeállításából, amely szerint egy 10 évig fix törlesztőrészletű hitel esetében akár 2,5 millió forint különbség lehet a visszafizetendő összegben. A bankok ajánlatai között pedig szintén tetemes a különbség, ezért a lakásvásárlók a tudatos bankválasztással milliókat spórolhatnak.
A múlt évben élénkülésnek induló lakáshitelezési piacon az új kihelyezéseknél túlsúlyba kerültek a több évre - akár 3-15 évre - fix törlesztőrészletet biztosító hitelek a változó kamatozású társaikkal szemben, amelyeknél éven belül változhat a havonta fizetendő összeg. Bár a több évig fix törlesztőrészletű hitelek kamata és teljes hiteldíjmutatója (thm) magasabb, tehát drágábbak, mint a változó kamatozásúak, népszerűségük annak köszönhető, hogy biztonságosak, kiszámíthatóak több éves, akár 10-20 éves távlatban is. Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője a fix törlesztőrészletű lakáshitelekről azt mondta: “Nem meglepő a felfutásuk az új hiteleknél, hiszen a devizahitelek megugró törlesztőrészletei miatt a hitelfelvevők sokkal óvatosabbak lettek. A változó kamatozásúaknál könnyen megváltozhat a törlesztőrészlet a jövőben. A mostani kamatkörnyezetnél már sokkal lejjebb nem fognak menni a kamatok, így mindenkinek azt javasoljuk, hogy minél hosszabb időre rögzítse be új hitele törlesztőrészletét és ne kockáztasson.”
A BankRáció.hu összeállítása szerint január elején egy 8 millió forintos 20 éves futamidejű lakáshitelt változó kamatozású 3-4 százalékos thm-mel lehetett igényelni, ezzel szemben a 10 évre fix törlesztőrészletű lakáshiteleket 6-7 százalékos thm-mel kínálták a bankok. A változó kamatozású lakáshitel havi törlesztése így 43-50 ezer forint, a fix törlesztőjűeké 10 éven keresztül 53-62 ezer forint. Ugyanakkor a változó kamatozású lakáshiteleknél szinte bármikor nőhet a kamat és a thm, ezáltal a törlesztőrészlet is.
Gergely Péter szerint fontos figyelembe venni azt is, hogy a fix törlesztőrészletű lakáshitelek kamata, thm-je csökkenő pályára állhat, ha fokozódik a verseny a lakáshitelpiacon. Másfelől a hiteligénylők is sokat spórolhatnak azzal, ha a legjobb ajánlatokat választják. A különbségek ugyanis jelentősek. “A hitel lényegében egy termék, ami pontosan ugyanolyan minden bankban, hiszen pénzről van szó, ám az árak és a thm-ek mégis nagyon eltérőek. Például az 5 évig fix törlesztőrészletű - 8 milliós 20 évre felvett - lakáshiteleknél a legjobb és legrosszabb ajánlat között közel 2 millió forintos különbség lehet a teljes visszafizetendő összeget nézve, a 10 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél pedig akár 2,5 millió forintos eltérés lehet. “Sokan a saját bankjukhoz fordulnak lakáshitelért, pedig a tapasztalataink szerint a legtöbb esetben nem ez a bank kínálja a legjobb ajánlatot az igénylőknek. A bankváltástól pedig nem kell félni, mert az ma már nem egy bonyolult ügy, Arról nem beszélve, hogy a bankok kamatkedvezményeket adnak az odautalt jövedelemre és egyéb banki szolgáltatások megrendelésére. Érdemes legalább 3 bank ajánlatát összehasonlítani, internetes hitelkalkulátorokkal akár 30 bank ajánlatait össze tudjuk hasonlítani.” - fogalmazott Gergely Péter. A BankRáció.hu számításai szerint a példában szereplő 8 millió forintos 20 évre felvett 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelnél 7 százalékos induló thm esetében egy fél százalékpontos kedvezmény akár 500 ezer forinttal csökkentheti a teljes visszafizetendő összeget.
hírek innen, onnan
Ezekre a dátumokra figyelj, ha tűzijátékozást tervezel
A tűzijáték beszerzésének ideje nem azonos a felhasználhatósági idővel, sőt, sok helyen már teljesen tilos.
Így reklamálhat, ha gond volt a Temu-ról rendelt ajándékkal – Hosszú ügyintézésre számítson
A 2025-ös évben már a kínai Temu vezeti a magyarországi online rendelési listát – derül ki a PwC kutatásából. A felmérés szerint a...
Forma-1 – Verstappen a bevételi lista élén
A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi...
Ritka fotón Pataki Ági 33 éves fia: István kiköpött édesapja
Nem Pataki Ági volt az egyetlen, aki 2025-ben kivételes alkalomból megmutatta fiát.
„Csak akkor volt boldog, ha szenvedhetett” – Férfiak elmondták, miért vetettek véget egy hosszú kapcsolatnak
A férfiak híresek arról, hogy nem szeretnek szakítani, de az alábbi esetekben ők döntöttek a búcsú mellett. Fedezd fel, mi vezetett a...
Amerikai katonák jelentek meg a Parlament előtt Budapesten, olyat tettek, amire még nem volt példa
Orbán Viktor szerint közeleg a nagy európai háború, tényleg máris az előszelét érezzük?
Trump bekeményített: öt európait tiltottak ki az Egyesült Államokból
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online...
Halálos karácsony este
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es kilométerszelvényénél, Algyő térségében. A...
Ezeken a napokon érkezik a nyugdíj 2026-ban - közzétette a listát az Államkincstár
Mostantól mindenki előre tervezhet, nem kell többé találgatni a dátumokkal. Mutatjuk a teljes listát, de vigyázat, a postás máskor jöhet!
8 furcsa karácsonyi szokás a világból
A karácsony szó hallatán neked is a szeretet, a meghittség, a béke és az összetartozás jut eszedbe, igaz? Egészen addig, amíg meg nem...
Érik az orvosi csoda – visszafordíthatóvá válhat az egyik legsúlyosabb betegség
Több mint egy évszázadon át az Alzheimer-kórt olyan, egyirányú lejtmenetként kezelték, amit a diagnózis után már nem lehet...
Bajnokaink kívánnak boldog karácsonyt olvasóinknak
Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.
Sport
Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója
Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa
Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.
Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája
Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.
Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt
Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.
A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően
Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.
A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát
Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző
Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.
A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus
A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.
Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban
Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.
Már biztos: nem teljesül a magyar válogatott kulcsemberének karácsonyi kívánsága
Elhúzódott a felépülése.
Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
Bulvár
Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben
A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.
Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett
A várakozási idők csökkentése a cél.
Eldurvult a karácsony a fővárosban, döbbenetes jeleneteket rögzítettek a tömegközlekedésen
Igen érdekes felvételek születtek.
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog
Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste
A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.
„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?
Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.
Jeszenszky Zsoltról nyilatkozott az édesapja, hatalmas fordulat ez a kormánypárti megmondóember életében
Ezt nem láttuk jönni.
NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket
A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések
Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás
Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett
„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk
Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk
Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a
blogmorzsák
Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája
Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.
Karácsonyi black metal
Premieren a Witchthone új dala és videója.
Egy fiú szívében – Mindent anyámról
A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


