Ezt olvasta már?


Hős kamionos segített a bajban

Bejárta a Facebookot Lőrincz László története, akinek az autója az M3-as autópályán gyulladt ki. Csak egyetlen kamionsofőr állt meg segíteni neki, akit a rengeteg megosztásnak köszönhetően sikerült felkutatni.

Szomráki László hősies és nagyon gyors reagálásának köszönhetően az események szerencsés fordulatot vettek.

A bajba jutott BMW-snek egyedül a kamionos nyújtott segítséget, aki a füstöt észrevéve a szembe sávban lehúzódott és már a porral oltó készülékkel rohant át az úton, ahol megkezdte a lángok oltását. A gyors és határozott segítségnyújtásnak köszönhetően a vészhelyzet elhárult, hiszen ahogy a mezőkövesdi Tűzoltóság szakembere elmondta, ha nem áll meg a kamionos és kezdi meg az oltást a porral oltóval, kiérkezésükig az autó teljesen kiégett volna.

A tűzvédelmi oktatás fontossága mellett a Trans-Sped kollégáinak talpraesettségét és lélekjelenlétét bizonyítja a nemrégiben a Facebookot bejárt történet.

- Mindannyian nagyon büszkék vagyunk Szomráki Lászlóra és örömmel tölt el, hogy pozitív példát állít mind a gépjármű-vezető kollégák, mind a közlekedés többi szereplője elé. A Trans-Spednél minden preventív lehetőséget megragadunk, ezáltal sok balesetet és tűzesetet előzhetünk meg. Sokan nem is gondolják, hogy az ilyen oktatások során olyan tudásra tehetnek szert, amely vészhelyzetben kiváltja az emberből a helyes magatartást, ezáltal életeket, anyagi javakat tudnak megmenteni – nyilatkozta Fülöp Szabolcs, a vállalatcsoport ügyvezetője.

Mit mond a szakértő?

Járművekben az elektromos berendezések, az üzemanyagrendszer, a gumiabroncsok, a fékek és a fűtőberendezések hibáiból keletkezhet tűz. A kezdeti tüzek gyors és hatékony eloltására a kézi porral oltó készülékeket célszerű igénybe venni. A tűzoltó poroknak nagyon jó a lángoltó hatása: a lángtérbe belőve megfojtja azt, jelentősen csökkenti a lánggal égés intenzitását, vagy akár meg is szünteti. Ezen hatékony tulajdonsága miatt szerelik fel a tehergépjárműveket és buszokat porral oltó készülékekkel

Milyen készüléket vegyünk otthonra vagy autónk védelmére?

Fő szempontunk mindig az, hogy az otthonunkban, autónkban keletkezett lángokat minél hamarabb, sérülés nélkül oltsuk el, és megakadályozzuk a lángok továbbterjedését. Erre a feladatra pedig bármilyen tűzoltó készülék alkalmas lehet! Ilyenkor nem a teljes eloltás a lényeg, hanem az, hogy megfékezzük a tovább terjedést, csökkentsük a lánggal égés intenzitását, hogy a lángok ne kaphassanak bele a függönybe, bútorba, üléshuzatba vagy egyéb éghető anyagokba. Ezután jöhet a víz vagy bármilyen más oltóeszköz, oltóanyag a végleges oltáshoz.

Tudta-e?

Egy 2 kg-os porral oltó készülék annyira kicsi, hogy könnyedén elhelyezhető a csomagtartó tárolóiban. A porral oltó készülék a kezdeti tüzek oltására kiválóan alkalmas, ezáltal komoly károktól tudjuk megvédeni otthonunkat vagy gépjárművünket. Beszerzése mindenképpen javasolt, hiszen sosem tudhatjuk, mikor lesz rá szükség!

Hogyan oktassuk?

A Trans-Sped Csoport nagy hangsúlyt fektet a munka- és tűzvédelem fontosságára, melynek keretében minden munkavállalónak kötelessége munkába állás előtt, majd évenként részt venni a tűz- és munkavédelmi oktatáson.

A kötelező oktatásokon kívül a cégcsoport további lehetőségeket biztosít arra, hogy a munkavállalók felfrissíthessék ismereteiket. A szeptemberi Trans-Sped Napon játékos keretek között fejleszthették a kollégák az ismereteiket, melyeket egy esetleges rendkívüli eseménynél hatékonyan alkalmazhatnak. Emellett soron kívül is szervez oktatásokat a Trans-Sped Csoport, ahol egy adott rendkívüli esemény tanulságait osztják meg a kollégákkal.

 

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását,...

Zsidai Viktor: Félmillió szavazót vesztett a Fidesz, az üzleti világ kormányváltásra készül

A közgazdász szerint a reálbérek alakulása miatt van bajban a Fidesz. A Tisza vagyonadó-terveit viszont veszélyesnek tartja, ami a...

Hamarosan ellephetik a világot a házvezető robotok és a mesterséges barátnők

Innovatív kütyükből és merész technológiai kísérletekből nem volt hiány az idén sem, de a közeljövőben megjelenő projektek között...

Magyarországnak nem, de Németországnak kiadhatják a kitörés napi támadások miatt keresett Ginót

Január végén derül ki, vajon kiadja-e Párizs az albán aktivistát Németországnak, ahol akár 10 év börtön vár rá.

Erdő Péter: A valódi szeretet és a kényelmet mindennél többre becsülő önzés ellentmond egymásnak

Minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére – mondta a bíboros, esztergom-budapesti érsek...

Leó pápa: Aki nem segít a szegényeknek, az Istent utasítja el

A pápa némi kapitalizmus kritikát is bedobott a beszédébe.

Kiderült Putyin titkos telefonbeszélgetése: Oroszország a NATO-hoz akart csatlakozni

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja nyilvánosságra hozott egy beszélgetést.

Sokkoló óriáshirdetés New York szívében; forrong a metropolisz

Megosztja a lakosokat és a turistákat a provokatív szöveg.

A fideszesek könnyebben költöttek karácsonyra, mint az ellenzékiek

Úgy tűnik, a kormánypárt hívei gazdagabbak mit politikai ellenfelei szavazói.

Új szabályt vezetnek be az orvosi időpontfoglalásnál: ez minden magyart érint

Az állami egészségügy egyik visszatérő problémája, hogy sok beteg nem jelenik meg az előre lefoglalt vizsgálatokon vagy műtéteken, és...

Ilyen volt Diana hercegné viszonya apósával a valóságban

Fülöp hercegen leggyakrabban a keménység és a távolságtartás látszott, Dianának szánt gondolatai azonban másról árulkodnak.

Felelősség és fegyelem: ezért nézhetünk fel a Bak jegyűekre

A Bak jegyűek stabilitást és megbízhatóságot sugároznak, ami miatt könnyű rájuk felnézni. Ők azok, akik hosszú távú céljaikat...

0

Sport

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

A Bayern München ezzel az igazolással mindent vitt, a Liverpool a mai napig nem orvosolta a hiányát

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

„Amikor először Budapestre jöttem, ledöbbentem” – magyar karácsony egyiptomi légiósok szemével

A Veszprém egyiptomi légiósaival rendhagyó interjút készítettünk: karácsonyról, beilleszkedésről és nagy célokról meséltek.

Minden idők talán legnagyobb dartsmeccsén tombolt az Ally Pally népe

Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.

0
0

Bulvár

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

„Szépen kikötöttem a barackfához és bementem tévézni” – Testvéri csínyek, amikre a mai napig emlékszünk

Senki nem tud olyan gonoszan viccet csinálni belőled, mint egy tesó. Olvass tovább, hogy megismerd a legemlékezetesebb testvéri csínyeket.

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka karácsonyi családi fotója minden képzeletet felülmúl, elképesztően édes a kislányuk

Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka csodaszép karácsonyi ajándékkal lepte meg a követőit: az Instagram-oldalán több közös fotót is megosztott a kislányával. Sőt, egy tündéri családi képet is közzétett, a

Egyél ebből a gyümölcsből 2 órával lefekvés előtt: úgy alszol majd tőle, mint a bunda

Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0