Ezt olvasta már?

0

Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási támogatást

Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási (tb-) támogatást január 15-étől - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.


hirdetés

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, ezek a készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak, összesen tizennyolc terápiás területen.

Bővült a kórházi ellátásban térítésmentesen igénybe vehető készítmények palettája is, és ugyanez elmondható a járóbeteg-ellátás keretében a kiemelt vagy emelt támogatással vényre rendelhető gyógyszerek köréről is. A szóban forgó betegségek kezelésére alkalmas készítmények fogyasztói ára nem egyszer milliós, több millió forintos tétel - említette meg.

A miniszter kitért arra, hogy a magyar gyógyszerellátás az utóbbi években gyorsan követte a nemzetközi trendeket, és az új készítmények alapvetően alakították át a terápiák és az ellátás körülményeit. 2014 és 2020 között 1323 új gyógyszert fogadott be a társadalombiztosítás, amelyek 118 terápiás területen alkalmazhatók - ismertette.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint 2014-ben 307 gyógyszerbefogadás történt, 2015-ben háromszáz készítmény vált tb-támogatottá. 2016-ban 249 új gyógyszert fogadott be a társadalombiztosítás. Abban az évben kihirdették azt a jogszabályt, amely lehetővé tette négy onkológiai terápiás területen - melanóma, prosztatadaganat, vérképzőszervi, valamint tüdődaganat - új hatóanyagú gyógyszereknek a tételes elszámolási körbe történő befogadását. 2017-ben 223 gyógyszert fogadott be a tb, köztük a két éves kor alatt adható agyhártyagyulladás elleni oltást, amely 2017. januárjától kiemelt támogatással érhető el. 2018-ban 244 készítményt fogadott be a tb, október közepétől 29 új gyógyszer került a támogatási rendszerbe.

A sajtóanyag szerint körülbelül négyezer hepatitis C vírusfertőzött beteg kezelése vált lehetővé a legújabb interferonmentes terápiákkal, a 8-12 hétig tartó, gyakorlatilag mellékhatásoktól mentes kezelés eredményeként a betegek 90-97 százaléka vírusmentessé vált.

Az új készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, egyes gyulladásos betegségek, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, a digitális fekély, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak.







0
0

hírek innen, onnan

Ötvenhét éve nem történt meg ilyen a Manchester Uniteddel

Legutóbb 1962. szeptember 22-én volt erre példa.

Rossz pendrive miatt akadt el újra a felcsúti tao-pénzek elszámolása

1,5 évig nem történt semmi, majd közel újabb egy év kellett, hogy kiderüljön a pendrive-ról, hogy nem olvasható.

Olyan mélyre jutottak, ahova ember még nem merészkedett

Hatvan éve jutott el először ember az óceánok legmélyebb pontjára, a Mariana-árok mélyére, egy olyan gondolában, amelyet eredetileg...

Zimány Linda megmutatta, hogy néz ki smink és retusálás nélkül

Jól látszik, miket csináltatott meg az arcán.

Felfüggesztették a súlyemelő szövetség korrupcióval vádolt magyar elnökét

Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága...

A magyar kultúra napja - Átadták Debrecen kulturális díjait

Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében a magyar...

Javult a ferihegyi repülőtér színvonala és megítélése

Jelentősen javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatási színvonala a legfrissebb utaselégedettségi felmérések...

7 jel, ami a hormonális egyensúlyod felborulására utal

Életed során a tested folyamatosan változik, alkalmazkodik a külső és belső változásokhoz és jeleket küld neked, amikre érdemes...

Remekül tartotta magát a sereghajtó, de ezúttal Mourinhóék javára billent a mérleg

Négy nyeretlen mérkőzés után győzött újra a Tottenham.

Aján Tamást 90 napra félreállították

A botrányba keveredett súlyemelő-szövetség felfüggesztette saját elnökét.

Buffon öngóljával tudott csak szépíteni a Roma

Már az első félidőben három góllal vezetett a Juventus.

Felfüggesztette Aján Tamás elnököt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, egyelőre 90 napra

Eltussolt doppingügyekről és korrupcióról szóló német dokumentfilm rengette meg a 20 éve az IWF élén álló magyar sportvezető...

0

Sport

Teljesen elfogyott a kéziválogatott Portugália ellen, nem jött össze az olimpia

A legrosszabb meccsét játszotta a magyar válogatott az Európa-bajnokságon, esélye sem volt Portugália ellen.

Sokk a Premier League-ben: a 93. percben kettővel vezettek, mégsem nyertek

Az Everton egészen hihetetlen módon bukott két pontot, vagy ha megfordítjuk, a Newcastle egészen hihetetlen módon szerzett egyet.

Sallói szerint a Vasas felborította a belföldi átigazolási piacot

Kivásárlási árak, fizetések, aláírási pénzek legendája.

Szujó Zoltán elnézést kért és párbeszédet kezdeményezett

A korábbi Forma1-es kommentátor az M4 Sport vendége volt.

Cserélt a kézilabda-válogatott a portugálok elleni meccs előtt

Gulyás István csapata sorsdöntő meccsre készül.

Szerdai foci: Juve-Roma, pályán a Barca és a Real

Nagyágyúk a Premier League-ben, elődöntőzik a PSG.

Vereséget szenvedett Portugáliától a fáradt kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-26-ra kikapott Portugáliától.

A Barcelona spanyol csatárt vehet Suárez helyére

Suárez közel négy hónapig nem játszhat sérülés miatt, így egyértelmű, hogy a Barcelonának valakivel pótolnia kell az uruguayit.

Griezmann a 94. percben mentette meg a kínos égéstől az új edzőt

Már a második meccsen közel állt Quique Setién egy kínos eredményhez. Persze így sem lehet büszke.

Bánhidi Bence: Sajnos birkák voltunk egy kicsit

A magyar játékosok érthetően csalódottan nyilatkoztak, ám sorsuk továbbra is a saját kezükben van.

0

Bulvár

Mikor lehet metszeni a különböző gyümölcsfákat?

K. Aranka kérdése: Többféle gyümölcsfa is található kertünkben. Mikor lehet a csonthéjas és mikor lehet az almatermésű fáinkat megmetszeni?

Láncfűrésszel rontott be a szentandrási családi házba, majd lefejezte az apát egy férfi

A Temes megyei táblabíróság életfogytiglanra ítélte az elkövetőt.

1000 helyett 1179 eurót fizettek Szlovákiában

Az euró 11 évvel ezelőtti bevezetése óta 17,9 százalékkal emelkedett a termékek és szolgáltatások ára Szlovákiában. Amiért 2009-ben 1000 eurót fizettek, 2019 végén 1179 eurót kellett kiadni.

Életveszélyes hiba - Hatmillió autót hívnak vissza

A légzsákok esetleges meghibásodása miatt a Honda és a Toyota összesen több mint hatmillió autót hív vissza világszerte. A hiba eddig nyolc ember halálát okozhatta.

Kedves lánynak tűnik, de soha ne parkoljon a kocsid mellé

Könnyű ebből a helyzetből kiparkolni? Igen. De ennek a sapis csajnak még úgy sem jött össze, hogy megtámaszkodott a balján álló Nissanon.

Megint megtámadtak egy futónőt, be akarták rángatni egy kocsiba

Az volt a szerencséje, hogy a semmiből megjelent egy rendőrautó.

Az Iszlám Állam propagandistája bedöntötte a norvég kormányt

A norvég kormánykoalíciót megrendítő nő 2013-ban utazott Szíria Iszlám Állam által ellenőrzött részére, ahol kétszer házasodott és több esetben vett részt a terrorállam propaganda filmjeiben. A muszlim bevándorlók integrációja válságterületnek számít Norvégiában is. Káncz Csaba jegyzete.

"Csak" egy pohárral iszik? Így okozhat demenciát és rákot az alkohol

Mi az igazság, jót tesz napi egy-két pohár bor? Egyáltalán: meg tudunk állni egyáltalán ennyinél?

7 dolog, ami ha van egy férfi lakásában, jobb ha lelépsz

Friss kapcsolat esetén sorsdöntő jelentőségű lehet, hogy mit pillantasz meg a párod birodalmában lépve. Csokorba szedtük azokat a dolgokat, amelyek láttán jobb, ha azonnal felveszed a nyúlcipőt mert az udvarlóddal valami valószínűleg nem stimmel. Persze, nem kötelező megfogadni a tanácsunkat, de később jusson eszedbe: mi bizony szóltunk előre!

10 műveltségi kérdés, amire magyarként illik tudni a választ - Kvíz!

Nemzeti műveltségi kvíz: teszteld tudásod a magyar kultúra napján!

blogmorzsák

Kipróbáltam „Kleopátra parfümjét“

„Megpróbáltam egy antik parfümhöz hasonlót összehozni házi módsze­rek­kel. Az eredmény egy szuper testápoló olaj lett.“

A tatárjárás végének okai

Miért akadt el a mongol invázió? Van-e köze ehhez a közép ázsiai városok lemészárlásához?

Háj Norbi, háu ár jú?

Egy kicsit más történet a szülés utáni háj okozta válásról.

„Így szakítottam Szilveszterkor“

A csaj már rengeteg beszólását és bunkóságát nézte el párjának, de a türelme csak a tavalyi év legvégéig tartott.

„Erőszak végül is nem történt“

„A hónaljszagú bácsi a koszos kezével nekiszorította a polcnak, miközben a fejletlen, lapos mellét markolászta.“

Így csinált magából totál hülyét az Intel!

A világ egyik legnagyobb processzorgyártóján röhög most az egész világ.

Az elhagyott kocsik elfekvője a Rottenbiller utca

De mi történik ezekkel a gazdátlan modellekkel?

Gázolás Dunakeszin. Kellene esetleg egy zebra?

Riportalanyunk családtagját a buszmegálló mellett ütötte el egy autó. Megelőzhető lett volna a gázolás?

Karácsony és a dilettáns propagandisták

Magát járatta le Mészáros Kata azzal, hogy szemétkedett interjúalanyával.

Hogyan ismerjük fel a hazugságot?

A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát, tartja a népi bölcsesség. De a valóságban ez közel sincs így.

Csúszik a cipőd télen? Így tegyél ellene!

Ezzel elkerülhetsz egy csúnya törést, zúzódást.

Megáll-e a vád, megáll-e a metró?

Néhány technikai és szabályo­zás­beli magyarázat a Pillangó utcai Alstom metró ütközéssel kapcsolatban.

0