Ezt olvasta már?


Ilyet még nem látott Tatabánya: történelmet írtak a tekés hölgyek

A Tatabányai SC hatvankét évvel ezelőtt alakult női tekeszakosztálya fennállása legjobb eredményét érte el a minap. Az FTC ellen aratott győzelmével a hölgyek a dobogó harmadik fokára állhattak.

Amikor még az NB I. számított a legmagasabb osztálynak… Amikor még válogatottakat adott a Tatabányai SC a nemzeti csapatnak úgy, mint Povedák Istvánné vagy Megyesiné Vati Ágnes… Amikor a sokszoros válogatott Vati Ági kétszeres világbajnok lett, nos akkor sem volt bajnoki érmes a TSC női együttese. Ilyen „előzmények” után feltétlenül érdemes kellően értékelni a tatabányai tekés hölgyek elmúlt hétvégén kiharcolt bajnoki bronzérmét. Erre kértük Faragó-Lovász Krisztinát, a csapat egyik tagját és technikai vezetőjét.

– Mind az NB I.-ben, mind a később alakult Szuperligában negyedik helyezésig már eljutott a TSC, a legutóbb éppen négy esztendeje. Éppen ezért most érthető, hogy óriási a boldogság a csapat háza táján – tudtuk meg Krisztinától.

Kicsit gonoszkodva írhatnánk azt is, hogy a nagy rivális győriek veresége nyitotta meg az bronzéremig vezető utat a tatabányai kék-fehérek előtt, ám ez így korántsem igaz. Hiszen ebben a szezonban szinte minden ellenlábasát legalább egyszer legyőzte a TSC.

– Amikor a Rába partján bravúros győzelmet arattunk, akkor éreztem először, hogy meglehet a bajnoki érem – emelte ki beszélgetőpartnerünk. – Aztán sikerült idegenben legyőznünk a BKV-t is. De olyan meccseket is megnyertünk, amelyen a papírforma szerint nem nekünk állt a zászló. Gondolok itt a mostani bajnok, Zalaegerszeg elleni hazai sikerünkre. Ezeknek a kiváló eredményeknek köszönhetően jutottunk el a dobogó „küszöbéig”.

A kék-fehérek a győriek előtt egy ponttal vezetve fogadták az FTC-t. Ennek ellenére, csak akkor kaparinthatták volna meg a bronzmedált, ha nyernek a Fradi ellen.

– Igazi érzelmi hullámvasút volt az utolsó meccsünk – emlékezett vissza Faragó-Lovász Krisztina. – Az utolsó pár gurítása előtt még hatvankét fa hátrányunk volt a Fradival szemben. Ám a vendégek az elején ellőtték a puskaporukat, mi viszont végig bíztunk magunkban, így behúztuk a mindent eldöntő két pontot. Ez talán annak is köszönhető, hogy ebben az idényben nem remegett meg a lányok keze a kiélezett szituációkban, illetve képesek voltak, voltunk mindig az adott, soron következő mérkőzésre összpontosítani.

A technikai vezetőtől azt is megtudtuk, hogy a TSC nevezett a Magyar Kupára is, amelyen a selejtezőkben négyes csapatok mérik össze a tudásukat, majd a fináléban – ahova a kék-fehérek is készülnek – már hattagú együttesek küzdenek egymással. Emellett az is eldőlt, hogy a Tatabánya a nemzetközi porondon, az NBC-kupában is képviselheti hazánkat.

 

forrás: kemma.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

Ez a karmikus leckéd születési számod szerint

A számmisztika szerint mindenki hoz magával egy mélyebb életfeladatot, egy olyan karmikus leckét, amely végigkíséri az útján. Ezt a...

Clint Eastwood westernklasszikusa, ami James Bondot is legyőzte a mozikban

Az ünnepi időszakban, amikor sokan díszeket pakolnak és készülnek a karácsonyra, a Collider szerint érdemes egy pillanatra megállni, és...

Ellopátk az elhunyt rendőrnő hamvait

Egy east los angeles-i nő kétségbeesetten kéri a nyilvánosság segítségét, miután tolvajok ellopták azt a nyakláncot, amiben elhunyt...

Meglepő újdonság: így hódít Európában a vattacukor ízű szőlő

Ismerd meg a vattacukor ízű szőlő előnyeit, eredetét és egészségügyi hatásait!

Így halt meg valójában Romy Schneider, a legendás Sissi, tragikusan korán, 43 évesen távozott

A színésznőnek még a halál sem hozott végső megnyugvást.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0