Ezt olvasta már?


Immigropoly országos vetélkedő

A pécsi székhelyű IDResearch Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszéke Immigropoly néven migrációs-integrációs vetélkedőt szervez felsőoktatásban tanuló hallgatóknak.

A vetélkedő az Európai Integrációs Alap és a Belügyminisztérium támogatásával valósul meg, mely az Európai Unióban élő harmadik országbeli állampolgárokat, az Európai Unió bevándorlási politikáját és a migrációt járja körül.

A verseny célja, hogy a felsőoktatásban – elsősorban a társadalomtudományok területén – tanuló diákok tájékozottabbá váljanak a 21. századi migrációs trendekkel kapcsolatban, és új ismereteket szerezve a témában, játékos vetélkedő formájában mérjék össze erejüket. A verseny első fordulója levelezős (e-mailes) formában zajlik, melyet követően a legjobb 10 csapat egy országos döntőben versenghet az első helyekért 2012 őszén Budapesten.

A vetélkedőre BA és MA képzésben részt vevő hallgatók jelentkezését egyaránt várjuk.

Jelentkezési határidő: 2012. március 23. Jelentkezni 3 fős csapatokkal és a jelentkezési lap kitöltésével lehet az alábbi e-mail címek valamelyikén: immigropoly@ittvagyunk.eu és/vagy ittvagyunk@ittvagyunk.eu.

E-mailben a csapat nevét, oktatási intézményét és a csapat tagjainak nevét, e-mail címét, valamint tagozatát (adott esetben a felkészítő tanár nevét és e-mail címét) kell elküldeni. (pl. Farkasok, Budapesti Corvinus Egyetem, tagok neve, e-mail címe és BA nappali/MA nappali 2. évfolyam stb.)

A jelentkezési határidőt követő 10 napon belül a verseny szervezői minden regisztrált csapattal felveszik a kapcsolatot, és további tájékoztatást nyújtanak, valamint elküldik a versenyfeladatokat és a szükséges információkat.

Díjazás
I. helyezett csapat: 60.000 forint értékű nyeremény
II. helyezett csapat: 40.000 forint értékű nyeremény
III. helyezett csapat: 20.000 forint értékű nyeremény

A döntőbe jutott 10 csapat mindegyike ajándékcsomagban részesül!

Jelentkezz, vegyél részt egy izgalmas vetélkedőben, ismerj meg másokat és vidd el a nyereményt!

IDResearch Kft., PTE BTK







0
0
0

hírek innen, onnan

Hétvégén nyit a magyar autórajongók kedvenc román útszakasza

Indul a szezon, a tervek szerint hétvégén már várja az utazókat a világ egyik legszebbnek tartott útszakasza Romániában.

Panyi Szabolcs: A kormány felmentette a nemzetbiztonsági szolgálatok főigazgatóit

A három, korábban Rogán Antal által kinevezett vezető utódja egyelőre nem ismert.

Hadházy Ákos: Orbán apja visszavonta a beadványát, én a feljelentésemet nem fogom

A korábbi országgyűlési képviselő szerint Orbán Győző visszalépett az adatvédelmi hatóságnál tett beadványától, amit a...

Nyolc halálos áldozat: kiderült, honnan származtak a hajnali autópálya-balesetben érintett járművek

Török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz érintett a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt két balesetben -...

2,4 milliárd forintot költött a Tisza Párt a választási kampányára

Magánszemélyektől több pénz folyt be adományként, mint amennyit a párt az állami költségvetésből kapott támogatásként. A Mi...

Hamarosan érvénytelenné válhat személyi igazolványod: így igényelhetsz ingyen újat

Érvényüket vesztik a határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztusban. Az érintettek nem kapnak külön...

Bejelentette a miniszter: megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Megszünteti a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógus-továbbképzési monopóliumát, és felmenő rendszerben kivezeti a Nemzeti...

„Ne hagyjátok abba az álmodást.” – Diplomaosztót tartott az MCC

Ünnepélyes keretek között, telt ház előtt tartotta diplomaátadó ünnepségét a Mathias Corvinus Collegium (MCC) június 11-én budapesti...

Itt az eszköz, amellyel ön is lebuktathatja a kamu zenéket

Azonosítja az AI-jal generált zenéket a Deezer újdonsága, amely a Spoitifyjal és több más platformmal is használható.

Millie Bobby Brown tündéri fotót osztott meg kislányáról, sosem mutatott még belőle ennyit

Az orlandói Universal Resortban vakációzott Millie Bobby Brown, férje, Jake Bongiovi és kislányuk, akit tavaly augusztusban fogadtak...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0