Januárban leginkább az üzemanyagok ára befolyásolta a fogyasztói árakat
Januárban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; a növekedésben szerepet játszottak egyes adó intézkedések, valamint a forint árfolyamának alakulása is.
Az előző havinál nagyobb mértékben emelkedett az üzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára, a tartós fogyasztási és a ruházkodási cikkekért viszont kevesebbet kellett fizetni - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly decemberhez képest 2,1 százalékkal emelkedtek az árak. Az üzemanyag 5,3 százalékkal drágult az év első hónapjában.
Az elemzők 5 százalék körüli tizenkét havi fogyasztói áremelkedést vártak januárban.
Utoljára 2010 áprilisában volt ilyen magas az éves infláció, akkor 5,7 százalékot tett ki.
A maginfláció az idén januárban 1,6 százalékra ugrott a decemberi 0,2 százalékról, tizenkét havi összehasonlításban 4,9 százalékra gyorsult az előző havi 3,3 százalékról.
A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított havi áremelkedés 2,0 százalék, a tizenkét havi index 105,6 százalék volt.
Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője az adat ismertetésekor elmondta: az előző hónaphoz képest az üzemanyagok árváltozása 0,4 százalékponttal emelte a teljes havi növekedést.
A szakértő megjegyezte, hogy az infláció gyorsulására hatott még az áfa emelése, a kőolaj világpiaci árának alakulás, illetve a forint árfolyama is. Az inflációt befolyásoló tényezőként megemlítette még a négynapos autópálya-matrica eltörlését, illetve a baleseti adó bevezetését.
Nem jelent még meg a januári számokban a háztartási energia, a víz és a csatornadíj áremelkedése, ez a februári adatokban jelentkezik - mondta a főosztályvezető hozzátéve, hogy az üzemanyag szempontjából viszont a február kedvezőbb lesz.
A KSH közlése szerint egy hónap alatt a fogyasztói árak emelkedésén belül az élelmiszerek 2,8 százalékkal drágultak. A csokoládé, kakaó ára 10,1 százalékkal nőtt, a tojás 8,1 százalékkal, az étolaj 5,1 százalékkal, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,9 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász, sonka 4,4 százalékkal, a kávé 4,3 százalékkal és az iskolai étkezés 3,5 százalékkal drágult a múlt hónapban.
A főcsoportok közül a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben egy hónap alatt 3,0 százalékkal.
Az átlagosnál nagyobb mértékű, 2,8 százalékos áremelkedés történt az egyéb cikkek körében, amelybe az a járműüzemanyagok áremelkedése is szerepet játszott.
A szolgáltatások 2,2 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások ára átlagosan 12,4, a szemétszállítás díjtételei 3,2 százalékkal nőttek egy hónap alatt.
A háztartási energia átlag alatti, 1,0 százalékos áremelkedést mutatott. A ruházati cikkekért átlagosan 2,7, míg a tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az előző hónaphoz viszonyítva.
Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlaggal megegyező mértékben, 5,5 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 36,3 százalékkal nőtt a cukor, 28,6 százalékkal a margarin, 23,8 százalékkal a sertészsiradék, 19,5 százalékkal a tojás, 18,5 százalékkal a csokoládé, kakaó, 17,5 százalékkal a kávé, 12,2 százalékkal a sertéshús és 11,6 százalékkal a marhahús ára. Az idényáras élelmiszerek ára viszont 14,8 százalékkal csökkent.
Az átlagosnál nagyobb mértékben, 8,5 százalékkal emelkedett az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagoké 18,0 százalékkal, a gyógyszereké, gyógyáruké 5,3 százalékkal.
Szintén átlag felett, 6,4 százalékkal nőtt a háztartási energia ára, ezen belül a távfűtésé 11,7 százalékkal, a palackos gázé 9,2 százalékkal, a vezetékes gázé pedig 5,7 százalékkal.
A szeszes italok, dohányáruk körében is átlag feletti, 6,7 százalékos volt az áremelkedés mértéke, a dohányáruk 8,5, a bor 6,2 a sör viszont csak 3,2 százalékkal drágult.
A szolgáltatások árai átlag alatt, 4,6 százalékkal nőttek, ezen belül a csatornadíj 7,5, a szemétszállítás 6,7 százalékkal drágult.
A ruházkodási cikkekért átlagosan 2,8 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt, de a férfi és női felső ruhák ára 3,2 illetve 3,0 százalékkal nőtt.
A tartós fogyasztási cikkek esetében átlagosan 1,5 százalékkal csökkentek az árak tavaly januárhoz képest, ezen belül a televízió készülékek 12,3, a használt autók 9,4 százalékkal lettek olcsóbbak.
mti
hírek innen, onnan
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Íme Ben Stiller szép szőke felesége: 17 év után elváltak, most újra együtt vannak
Ben Stiller és Christine Taylor kapcsolata kicsit sem mindennapi, a házaspárról friss videó készült.
Rettegett amerikai feketelistára kerültek fel a kínai óriáscégek
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma frissítette a kínai katonai vállalatokról vezetett listáját, amelyre többek között az...
Szerdától változás jön a kutakon, érdemes tankolás előtt tájékozódni
Az árváltozás csak a gázolajat érinti, a benzint nem.
Ilyen lesz az új Skoda, ami már a nyáron érkezik
Pár héttel a június 23-ra tervezett világbemutató előtt a márka közzétett néhány vázlatot, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy...
A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket
A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt...
A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken
Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel...
Több milliós fizetések a Megafonnál? – Deák Dániel ezt válaszolta erre
Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban...
Mindent beleadott Mónika: összefogást szervezett, az Újratervezés pedig valóra váltotta a Zsigmond család álmát
Nemcsak új otthont kapott a TV2 Újratervezés című műsorában szereplő Zsigmond család, hanem a házukat terhelő milliós...
4 zseniális és olcsó kerti bútor ötlet, ami kiemelkedik a DIY megoldások közül
Ezek a projektek bár némi időráfordítást igényelnek, gazdaságosan megvalósíthatók, és egyedi, személyes hangulatot adnak a kültéri...
Bakács Tibor megerősítette: valóban ő írta Csiszár Jenő szakdolgozatát
Bakács Tibor megerősítette Havas Henrik anekdotáját: állítása szerint valóban ő írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát.
Vádat emeltek a Gálvölgyi János rosszullétekor nem megfelelően eljárók ellen
A színművészhez nem küldtek időben mentőt, többeket is eltiltana emiatt az ügyészség a foglalkozásuktól.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


