Jól választott lakáshitellel több millió forint takarítható meg
A legkeresettebb, 20-40 millió forintért hirdetett lakások vásárlói akár több millió forintot is megtakaríthatnak körültekintő hitelválasztással a BankRáció.hu hitelszakértője szerint - közölte a hitelajánlatokat összesítő internetes portál pénteken az MTI-vel.
Gergely Péter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a lakások árából a jelentős kereslet miatt általában nem lehet alkudni, a lakáshitelekhez kapcsolódó díjak és kamatok között viszont jelentős eltérések lehetnek. Kiemelte, hogy várhatóan egyre több fogyasztóbarát hitel jelenik meg, de már most is számos kedvező ajánlat érhető el a lakáshitelpiacon.
A BankRáció.hu összesítése szerint egy 10 millió forintos lakáshitelre 20 éves futamidő mellett a legjobb ajánlatok szerint 14-15 millió forintot kell visszafizetni, a legdrágábbak viszont 20 millió forintba is kerülhetnek.
A portál előrejelzése szerint a lakáshitelek jelentősége a használt és az új lakások esetében is egyre nagyobb lesz annak ellenére is, hogy az ingatlanárak emelkedésének üteme idén mérséklődött. Felidézték, hogy a vásárlók májusban majdnem 60 milliárd forint lakáshitelt vettek föl, ami 39 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


