Ezt olvasta már?


Jön a hajrá az új lakásoknál - ezekkel az árakkal számolhatunk

Az új lakások piacán az októberben kezdődött utolsó negyedév lesz a legélénkebb: várhatóan 8 ezer lakást adnak át.

●     Országszerte jelenleg több mint 6 ezer új lakást kínálnak eladásra az ingatlan.com adatai szerint, ennek több mint a fele Budapesten található.

●     Az új lakások iránti kereslet 33 százalékkal nőtt országos szinten, Budapesten pedig 18 százalékos volt az emelkedés.

●     Az új lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban 885 ezer forint, Győrben 462 ezer forint, Debrecenben 610 ezer forint, Székesfehérváron pedig 607 ezer forint.

Megkezdődött a hajrá az új lakások piacán: várhatóan az októberben indult utolsó negyedévben adhatják át az elmúlt 1-2 évben elindított társasház-fejlesztések keretében épülő lakások nagy részét - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a budapesti és a megyeszékhelyeken vizsgálta az új lakások piacát.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Az utolsó negyedév azért kivételes, mert az 5 százalékos, kedvezményes lakásáfáról szóló eredeti - azóta módosított - jogszabály szerint a 2019 végéig átadott lakásokra vonatkozott az alacsonyabb áfakulcs. Emiatt sok fejlesztő felpörgette az építkezéseket, hogy elkészüljenek a lakások. Az építőipari kapacitás és munkaerőhiány miatt azonban az épülő lakások 40-50 százaléka csúszásban van az eredetileg tervezett átadási határidőhöz képest.” A jogszabály tavalyi módosítása miatt viszont 2023 végéig alkalmazható a kedvezményes lakásépítési áfa azoknál a lakóépületeknél, amelyek 2018. november 1-je előtt már rendelkeztek építési engedéllyel.

 

Nagy az érdeklődés

Az ingatlan.com elemzése szerint az idén fokozódott az új lakások iránti kereslet: a múlt évhez képest 33 százalékos volt a növekedés. Budapesten 18 százalékkal, Pest megyében 57 százalékkal nőtt a kereslet, utóbbi Balogh László szerint azzal is magyarázható, hogy a fővárosban található új lakásoknál olcsóbban lehet kapni ingatlanokat az agglomerációban.

Hajdú-Bihar megyében 34 százalékkal, Fejér megyében több mint 50 százalékkal nagyobb volt az idei kereslet. Ugyanakkor Győr-Moson-Sopron megyében - ahol a tízezer lakosra a legtöbb új lakás épült az elmúlt években – csak stagnált a kereslet.

 

Hány lakás vár gazdára? Mennyiért?

A fokozódó kereslet mellett a kínálat is bővült, köszönhetően a sorra befejeződő beruházásoknak. Az ingatlan.com adatai szerint október elején több mint 6 ezer új lakás várt gazdára, ez több mint 50 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Budapesten 18 százalékkal több mint 3 ezerre nőtt a kínálatban szereplő új lakások száma.

Jóval látványosabb növekedés történt a vidéken: a megyeszékhelyeken 81 százalékkal nőtt a kínálat, a többi városban 67 százalékkal. Az előbbiekben közel 1000, utóbbiakban pedig több mint 1500 új lakás szerepelt a kínálatban.

Az árakról szólva az ingatlan.com szakértője azt mondta, hogy Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is nőtt az új lakások ára, részben a kereslet, részben az építési költségek emelkedése miatt. Budapesten október elején az eladó új lakások négyzetméterára átlagosan 885 ezer forint volt. Debrecenben 610 ezer forintot kértek az új lakások négyzetméteréért, Székesfehérváron 607 ezer forintnál tartottak az árak október elején. Szegeden 576 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Győrben ennél olcsóbban, 462 ezer forintért kínálták az új lakások négyzetméterét. A győri árak megfizethetősége a kínálat folyamatos bővülésének is köszönhető

 

Nőtt az építési kedv

Balogh László szerint bár az újonnan kiadott építési engedélyekre nem vonatkozik a kedvezményes lakásépítési áfa, ám a lakásépítési kedv továbbra is erősnek mondható. Augusztus végéig idén összesen közel 10 ezer lakóépületre adtak ki építési engedélyt, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Érdekes adat, hogy a kiadott engedélyek háromnegyede családi házak építésére vonatkozik.

A szakember szerint ez azt jelzi, hogy az állami lakástámogatási rendszer, azaz a CSOK júliusi bővítése és az alacsony kamatozású lakáshitelek egyaránt élénkítik az új lakások piacát. Az ingatlan.com szakembere szerint azonban fontos megjegyezni, hogy nem mindegyik engedélyből lesz valódi lakás.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mesélj a gyereknek minden nap - Többet fejleszt rajta, mint hiszed

Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár...

Egy friss kutatás elképesztő dolgot állít: meglepő, mire lehet következtetni a baba fogantatásának hónapjából

Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt...

Közlekedési bírságok és büntetőpontok 2025-ben – A teljes büntetési listát mutatjuk

Szigorodtak a közlekedési bírságok. Nem csak a rendőr adhat, hanem már modern kamerák is figyelik.

Horoszkóp: 4 csillagjegy, amelyre bőség és szerencse vár januárban

Az új év első hónapja nemcsak a fogadalmakról és az újrakezdésről szól, hanem bizonyos csillagjegyek számára a bőség és a szerencse...

Digitális lázadás tört ki Európában – „Ebben nőttünk fel, és belebetegedtünk” – fiatalok harca a közösségi média ellen

Európa-szerte egyre szervezettebben lép fel a Z generáció a közösségi média káros hatásaival és a nagy technológiai cégek hatalmával...

Négy holttestet találtak a hatóságok karácsonykor – mindannyian családtagok lehetnek

Súlyos és megrázó eset rázta meg Liechtensteint karácsony előtt.

Látványos Ford koncepció a 80-as évekből érdekelne? Fent van Marketplace-en

A koncepció a Ford egyik nagy stílusforradalmának idején jelent meg.

Nagy tempóval sorolgatott, majd az álló sor előtt pördült meg egy autós az M0-n

Az M0-s egyik felhajtójánál rögzítették az esetet.

Az ablakban pakolta ki a hatalmas ciciket a dögös edzőnő

Tény, hogy ilyen idomokat nehéz eltakarni.

A brutális KO-t még brutálisabb számok követték Jake Paul szétverését követően

Az álla ugyan eltört a korábbi youtubernek, ám újfent aratott a közösségi oldalakon.

Ledobta a felsőt, nyilvános helyen meztelenkedik a sztármodell

A szexi szépség kiválasztotta idei kedvenc képét.

Szinte mindenki rosszul használja a sütőpapírt: mutatjuk, hogyan kell helyesen

Csak kevesen tudnak róla, pedig ettől nem csúszik, nem gyűrődik: mutatjuk a sütőpapír trükkjét.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

Nem mindennapi igazolásra készül a férfikézilabda NB I meglepetéscsapata

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

0
0

Bulvár

Súlyos állítás, kínai tudósok fejtették meg, hogy ki nyeri Magyarországon a Szilveszteri Szuperlottót

Beteljesedik a jóslat, és akár több magyar élete is megváltozhat szilveszter éjszakáján.

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0