Ezt olvasta már?


K&H: a fiatalok véleményt mondtak a felsőoktatásról

a többség szerint elmarad a színvonal az európaitól

A tanuló és már dolgozó fiatalok körében is kisebbségben vannak, akik a magyarországi felsőoktatási képzést európai szintűnek tartják, mindössze 18-18 százalékuk van ezen a véleményen a K&H ifjúsági index eredményei szerint.

Mind a diákok, mind a dolgozó fiatalok többsége - 59 és 55 százaléka - alacsonyabbnak tartja a színvonalat. A felmérés több mint egy évtizedes történetében a legjobb eredmény 2014-ben született, akkor a diákok több mint 40 százaléka mondott pozitív véleményt az oktatási rendszerről, a mélypont pedig 2018 közepén volt, amikor 10 százalék alatti volt az arányuk. A dolgozó fiatalok esetében kiegyenlített eredmények születtek a kutatást rajtja óta, jellemzően a 20 százalékuk fogalmazott meg kedvező véleményt.

Alig több mint egy hónap múlva, július 26-án hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, azaz eldől, hogy a jelentkezők közül ki folytathatja a tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben. Az oktatás színvonalát tekintve a fiatalok szerint bőven van tér a fejlődésre a K&H ifjúsági index első negyedéves felmérésének eredményei alapján.

a többség negatív véleményen van

Mindössze a diákok 18 százaléka tartja európai színvonalúnak a képzést, 23 százalékuk semleges véleményt fogalmazott meg, azaz nem tartják sem jobbnak, sem rosszabbnak az oktatást az európai szinthez képest. Ugyanakkor a diákok többsége, közel 60 százaléka szerint alacsonyabb szinten van az európainál a magyar oktatási rendszer.

A 2012 vége óta minden negyedévben elkészülő felmérés történetében mindig is kisebbségben voltak azok a diákok, akik szerint az európai színvonalat képviseli a magyar oktatás. A legjobb eredmény 2014 elején született, akkor a fiatalok 43 százaléka mondott pozitív véleményt. A mélypont 2018-ban volt, akkor az arányuk a 10 százalékot sem érte el.

A felmérésből kiderül továbbá, hogy a dolgozó fiatalok hogyan értékelik az oktatás színvonalát. A diákokhoz hasonlóan csak 18 százalékuk szerint említhetőek egy lapon a magyarországi oktatási intézmények európai társaikkal. 55 százalékuk negatív véleményt fogalmazott meg, 23 százalékuk szerint nincs igazán különbség. A korábbi kutatásokban hasonló volt a pozitív véleményt megfogalmazó dolgozó fiatalok aránya, jellemzően 20 százalékot tett ki.

szeretik vagy sem?

Bár az oktatás színvonalával nem igazán elégedettek a diákok, van azonban kedvező eredmény is: a kutatás szerint a diákok 59 százaléka szereti, amit tanul. Ez jelentős javulást jelent az előző, 2022 utolsó negyedévében mért 37 százalékos értékhez képest, ugyanakkor összhangban van a felmérés korábbi eredményeivel, amikor a diákok 50-70 százaléka jellemzően azt mondta, hogy az elképzeléseinek megfelelő oktatásban részesül.

A K&H Csoportról

Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bank

2023. március 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint

K&H Biztosító

2023. március 31-én:

Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint

Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint

Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

6 takarítószer, amit csak körültekintően érdemes beveted a tisztításnál

A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent...

Karácsony első napján is lehet még itt-ott havazás

Délutántól csökkenhet a felhőzet.

Neked is mindig ezt mondták gyerekkorodban? Te ne kövesd el ugyanazt a hibát!

A gyerekek gyakran kérik, hogy vásároljunk ezt vagy azt, és a kérést a szülők gyakran elintézik annyival, hogy „nincs pénzünk rá”....

Angelina Jolie csak 11 hónappal idősebb filmbéli fiánál: furcsa párosok a képernyőn

A filmvásznon simán előfordulhat, hogy olyan színészek alakítanak anya-gyermeke párost, akik között valójában alig néhány év...

Magyarok tízezrei jártak pórul a december 24-i ajándékozással: nekik újra jöhet a kín, a véget nem érő sorbanállás

Karácsony után minden évben beindul az ajándékvisszaváltási roham, csakhogy a visszaváltással kapcsolatban sok tévhit él.

A 67 éves Fehér Anna 40-nek néz ki friss fotóin: fotókon a Szomszédok szereplői akkor és most

Ilyen volt, ilyen lett fotókon a Szomszédok című sorozat főszereplői.

Miért éppen most ünnepeljük a karácsonyt, és mi köze ehhez a Napistennek?

Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezik a keresztény világ, míg a nem keresztények körében az ünnep elsősorban a...

Ákos az ünnepi szokásaikról mesélt: „Ilyenkor mind együtt vagyunk”

Ákos számára az év utolsó időszaka kizárólag a családé.

A nárcisztikus szülők gyereke így nő fel: szomorú szerepekbe kényszerülhet

Felnőttkorban is sokszor küzdenek a gyermekkori szerepek felszámolásával.

Bármelyik nap megszülethet a Megasztár énekesének gyermeke

A Megasztár énekese a babavárásról mesélt a Borsnak.

0

Sport

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Gyászba borult Japán, meghalt az ország egyik leghíresebb sportolója

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.

Nagyon rossz hírt kapott karácsonyra a magyar labdarúgó-válogatott kapusa

Elhúzódik Tóth Balázs sérülése, kihagyja a karácsonyi bajnokit.

Ezért szenved Szoboszlai mellett a világ egyik legjobb futballistája

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

Sokan megdöbbentek, hogy ez a milliárdos sztárfutballista hol tölti a karácsonyt

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Ronnie O'Sullivan rekordja és bukása, meglepetés zárta a másodvirágzások évét

Révész Bulcsú a 12-szeres világbajnok ellen sikeresebb évet kezdene, mint amilyen a 2025-ös volt neki.

A világ legdrágább pofonja? 15 milliárdot is bukhat az izomkolosszus

A 193 centi magas és 104 kilós hegyomlás a rivális szurkolójának sózott egyet oda.

Soha nem látott szerződést kaphat a BL-győztes edző

Luis Enrique a PSG teljes bizalmát élvezi.

Újabb döbbenetes botrány robbant ki az amerikai tornasportban

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

2025 legzseniálisabb góljai: Az akrobatikus ollózás, ami Puskás-díjat ért

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A negyedik nap az év ollózós gólja a főszerepben.

0
0

Bulvár

Új szabály az orvosi időpontoknál: minden magyar érintett

A várakozási idők csökkentése a cél.

Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér

Nem lehet kizárni, hogy Európa számára 2025 volt az utolsó békeév, a pénzügyi, katonai és politikai hatalom újraelosztása zajlik, ami akár háborút is fellobbanthat - mondta a miniszterelnök. Nagyon hisz benne, ahog

Új állást kapott Mészáros Lőrinc, az ország totális döbbenetben

A karácsony egyik legnagyobb meglepetése ez.

Ez a csillagjegy lesz idén a legboldogabb Szenteste

A karácsony sokak számára az év legmeghittebb időszaka, de a csillagok állása szerint idén különösen egy csillagjegynek kedvez az ünnepi hangulat.

„Lassan már senki és semmi nem volt neki elég jó” – Mi történik a férfiakkal 40 felett?

Tévedés, hogy a változó kor csak a nőket érinti. A férfiklimax, azaz „andropauza”, bizony sok férfi viselkedésén tetten érhető, és hasonló tüneteket produkál, mint a nőknél.

NATO-főtitkár az őt bíráló Szijjártóról: Ezekkel a megjegyzésekkel nem foglalkozom, tisztelettel tudomásul veszem őket

A Telex is kérdezhetett Mark Ruttétől az Arte által szervezett interjún a NATO központjában. Beszélt a berlini beszédéről, ami miatt Szijjártó a háborús feszültség szításával vádolta, és arról is, hogy milye

Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott

Először beszélt nyíltan minden részletről Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök bemutatta a Moszkva, Kijev és Washington között egyeztetett, 20 pontból álló béketerv teljes tartalmát. A javaslat területi kérdések

Hetvenméteres magasságból zuhant a halálba a német futballista

Tragikus baleset a montenegrói havasokban.

Friss mandátumbecslés: így alakulna a Tisza és a Fidesz küzdelme, ha most lenne választás

Karácsony alkalmából friss választási becslést publikált a taktikaiszavazas.hu. A legújabb kalkuláció újdonsága, hogy már figyelembe veszi azt a 13 ellenzéki jelöltet is, akik időközben újraindulásukat jelentett

blogmorzsák

Az 1914-es év legnagyobb karácsonyi csodája

Az első világháború kitörése után nagyjából öt hónappal a nyugati fronton több spontán és nem hivatalos tűzszünet alakult ki.

Karácsonyi black metal

Premieren a Witchthone új dala és videója.

Egy fiú szívében – Mindent anyámról

A színház nem csak csodálatos, de részegítő csapda is tud lenni.

0