Keményen ellenőrizni fogják az önkormányzatokat
Elsősorban a nagyobb gazdálkodási, pénzügyi kockázattal működő önkormányzatokat ellenőrzi ez évtől az Állami Számvevőszék - mondta Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán megrendezett ötödik Pécsi Pénzügyi Napokon.
Az ÁSZ alelnöke az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól tartott előadásában leszögezte: minden önkormányzatnak óriási önállósága van, hiszen saját maga rendelkezik tulajdonával, alkotja meg költségvetését, emellett gazdasági társaságokat, közalapítványt alapíthat, hitelt vehet fel és kötvényt bocsáthat ki. "Az ÁSZ újonnan elfogadott stratégiájának lényege a közpénzek rendezettsége, és hogy értéket teremtsünk, ami számszerűsíthető” - hangsúlyozta az alelnök.
Warvasovszky Tihamér elmondta: a szervezet immár kockázatelemzésen és értékelésen alapuló mintavételi eljárással választja ki az ellenőrizendő önkormányzatokat, illetve biztosítja a jelentések nyilvánosságát. A korábban kialakított gyakorlattal szakítva a korlátozottan rendelkezésre álló ellenőri kapacitást a nagyobb gazdálkodási, pénzügyi kockázattal működő önkormányzatok ellenőrzésére fordítja, ezért a kiválasztás alapja a kockázatok előzetes feltárása valamennyi önkormányzat vonatkozásában - hangsúlyozta.
Hozzátette: az ÁSZ célul tűzte ki egy monitoringrendszer kialakítását is, amellyel folyamatosan figyelné a települések gazdálkodását. Ez jövőre indulhat el próbaként néhány önkormányzatnál. Az alelnök kitért rá: az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent az önkormányzatok likviditása, amelyen valamelyest segítettek a 2007-től egyre gyakoribbá váló kötvénykibocsátások. A 19 megyéből 18 bocsátott ki kötvényt 98,5 milliárd forint értékben. A 23 megyei jogú városból 14 élt ezzel a lehetőséggel, 110 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki. A 282 városból 137 tette ugyanezt, több mint 200 milliárdért. A szakember megjegyezte, a kötvények döntő többsége nem került ki a pénzpiacra, s 88 százalékuk devizaalapú.
hírek innen, onnan
Fények, kamera, Billie
A popzene fiatal nagyágyúja James Cameronnal karöltve varázsolja legutóbbi turnéját koncertszínpadokról a mozivászonra, az ELLE pedig...
Transparency International: Ettől a törvénytől Magyarország tényleg jobb hely lesz, a ciklus második felére kitörhet a korrupciós csapdahelyzetből
Ligeti Miklós szerint a kormány átláthatósági és korrupcióellenes törvénycsomagja nemcsak a NER-hez, hanem az azt megelőző időszakhoz...
Régi, könyv formájú személyije van? Jobb, ha ellenőrzi
Augusztusban érvényüket vesztik, de erről senkit nem értesít külön a Belügyminisztérium.
Vb 2026: Megvan Ázsia első győzelme is, a csehek 1-0-ról kaptak ki - videó
A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a 2026-os világbajnokság A-csoportjának nyitófordulójában,...
Hihetetlen, de Magyarország lett a világ egyik legoptimistább országa: egy hónap alatt történt drámai javulás
Talán még soha nem láttunk ilyet.
Bajai tragédia: villámcsapás áldozata lett a város ikonikus gólyapárja
Az éjjeli viharban villámcsapás oltotta ki a bajai gólyapár életét.
10 bárgyú dolog, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is felnőtt vagy
Felnőtté válni nem mindig egyértelmű jelekből áll, néha a legapróbb dolgok is árulkodnak. Nézzük, melyek ezek a bárgyú szokások,...
Curacao Houstonban, délidőben – A futballvilág 39 napra Amerikába költözött
A kóros álmatlanságban szenvedők számára paradicsomiak a mérkőzések kezdési időpontjai. A csoportkör idején akár napi négy...
Frissítenie kellett vagyonnyilatkozatát Kapitány Istvánnak
A gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozatából kimaradt egy balatongyöröki nyaraló, amely a lánya tulajdonában van, de ő...
Mekkora fordulat. Magyar Péter kemény bejelentést tett. Erre szinte senki nem gondolt
Eljött a nap és mindet elmozdítják.
Egy héten belül négy gyermek került be a Heim Pál kórházba gombelem-lenyelés miatt
Egy esetben sebészeiknek nyaki műtéti feltárással kellett eltávolítani a gombelemet.
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Bulvár
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
Jutott fideszes képviselőknek és a politikusok családtagjainak is.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Tatabányát is érinti a vonatok késése
- Négy emeletes toronnyal is megújult a tatabányai könyvtár
- A tatabányaiak dönthetnek a különböző városi elismerések kiosztásáról
- Ideiglenes erdőlátogatási tilalmat rendeltek el Tatabányán és környékén
- A sportban is összefogtak a tatabányai leukémiás Horváth Márkért
- Figyelem! Látogatási tilalom a Szent Borbála Kórházban!
- Tatabányát is érintő menetrend változások lesznek a MÁV-nál
- Az M1-es autópályán augusztusig nehezebb lesz közlekedni felújítás miatt
- Ezért lesz hónapokig dugó Tatabányán
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák


